Fahidy József („Meszlényi”) és Dömötör László („Varga”)

Amikor 2013-2014-ban öt részben publikáltam tanulmányomat a legtermékenyebb magyar újságíró állambiztonsági jelentéseiről:

- A legtermékenyebb újságíró ügynök jelentéseiből: Írók, újságírók és szövetségeik, 1956-57 (I.)

- A legtermékenyebb újságíró ügynök jelentéseiből: írók, újságírók, politikusok, művészek - 1957-59 (II.)

- A legtermékenyebb újságíró ügynök jelentéseiből - III. rész

- Ügynökjelentések és ami azokon túl történt (IV.) - Antallék besúgói, levelek Kádárhoz és Grószhoz

- Ügynökjelentések és ami azokon túl történt V.,

 

Márpedig a törvényes bizonyítékok hiányoztak. Az illető nem szerepelt az állambiztonsági nyilvántartásban, nem ismert a beszervezési nyilatkozata, kézzel írt néhány jelentését nem volt mivel összehasonlítani az azonosításhoz.

Egyáltalán hogyan kerülhetett sor arra, hogy több kutató is egy személynek tulajdonítson olyan jelentéseket, melyekkel kapcsolatban csak később, évek múltán merült fel a gyanú: kettőtől származhatnak?

Röviden is válaszolhatunk: már csak a tekintélyelvűség tisztelete alapján is irányadónak tartották azt, amit Rainer M. János, Széchenyi-díjas történész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az 1956-os Intézet volt igazgatója kutatási eredményeiként 2008-ban publikált „Jelentések hálójában. Antall József és az állambiztonság emberei 1957 – 1989” című kötetében. Arra a következtetésre jutott, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL) fellelhető azon jelentések, melyek „Varga”, „Varga Sándor” illetve „Meszlényi”, „Meszlényi Károly” fedőnevű állambiztonsági hálózati személyektől származnak, egyetlen valós személyhez köthetők: Dömötör László újságíróhoz  (1923 – 1974).

A két fedőnév tehát csak egy személlyel azonosítható, akitől összesen 15 dossziényi jelentés származik. Konkrétan:

„Varga”, „Varga Sándor” fedőnéven 1956 és 1971 között a következő dossziék:

Ez összesen 7 dosszié.

„Meszlényi”, „Meszlényi Károly” fedőnéven 1956 és 1962 között a következő dossziék:

Ez összesen 8 dosszié.

Rainer M. János könyvében több helyütt is utal „Varga Sándor” és „Meszlényi Károly” azonosságára (például a 111. oldalon). Megállapításai főként tartalomelemzésen alapulnak, események és szereplők, időpontok és helyszínek összevetéséből. De hivatkozik arra is, hogy a kapcsolattartó tisztek néha nem véletlenül fűztek le „Varga”dossziéiba „Meszlényi” jelentéseket, mint például 1957-ben az  M-278343 jelzetű dosszié 200. – 201. oldalára, vagy 1958-ban az M-27843/1. dosszié 51. – 52. oldalára. (Az utóbbit Halmai György r. hadnagy tette, akiről később még szó lesz.) Könyvének végén, a 288. oldalon olvasható Névmutatóban a történész professzor Dömötör Lászlót egyértelműen „Varga”, „Varga Sándor” fedőnév alatt jelöli meg az egyes oldal számokon, de „Meszlényi”-t is feltünteti, egy kis kérdőjelet téve zárójelben a neve után.

Az én kezdeti kérdőjeleim közül az egyik arra vonatkozott, hogy ha az egy személy két fedőnévvel elméletet fogadjuk el, akkor miért tűnik el az egyik („Meszlényi”) 1962-ben, míg a másik „(Varga”) 1971-ig olvasható?

A súlyosabb kétkedés viszont ahhoz a szemmel jól látható tényhez kötődik, hogy a néhány kézzel írott jelentés két különböző kéztől származik. Semmi hasonlóság nincs köztük, nemhogy azonosság. Nézzük meg például „Varga” 1956. november 28-i három oldalas jelentését és vessük össze „Meszlényi” 1956. december 21-i négy oldalas jelentésével. Nem kell ahhoz írásszakértőnek lenni, hogy az éles eltérések miatt kizárjuk az azonosság lehetőségét. „Varga” kissé jobbra döntött, szikár állóbetűi a megformálás karakterisztikus jegyein kívül a tér betöltésében is homlokegyenest mást mutatnak, mint „Meszlényi” kissé balra döntött, folyamatosan írt kerek betűi, eltérő oldalszélességekkel, szerkezeti sajátosságokkal, mindent aláhúzó stílusával.

Mégsem vette észre, s nem tette szóvá senki a mai napig a gyanús jegyek között. Okkal írja már napjainkban címemre  az ügy később megnevezendő koronatanúja,  „Meszlényi” családtag büntető jogásza 2019 április 12-én:

„Önnek teljes mértékben igaza van, és gyakorló büntetős ügyvédként egyszerűen nem értem, hogy az eddigi tudományos kutatás során miért nem tűnt fel Önön kívül senkinek, hogy az azonosnak tartott személy (Dömötör) kézírása a két fedőnév alatt teljesen különbözik egymástól. Egy büntető eljárásban ez perdöntő bizonyíték lenne…”

Az persze majd egy következő feladat lesz, hogy kiderítsük: a „Meszlényi” fedőnév alatt jól elhatárolt kézírás mely valós hálózati személyhez köthető. Ehhez szükség lesz egy újabb összehasonlításra, ám előbb meg kell szerezni a megalapozottan szóba jöhető másik termékeny újságíró hiteles írásmintáját. De még ne siessünk ennyire előre.

Emlékeztetőül idézzük fel: mit tudunk a történet másik szereplőjéről, Dömötör László hírlapíróról, akinek a „Varga”, „Varga Sándor” hálózati fedőneveket tulajdonítom. Két forrásunk van: a családi gyökerekről öccse, Dr. Dömötör Endre (1928) nyugalmazott osztályvezető főorvos, c. egyetemi tanár, pályafutásáról és hálózati munkájáról pedig kollégája és barátja, maga „Meszlényi”, „Meszlényi Károly”.

Dr. Dömötör Endre 2004. évi feljegyzéseiből:

„Édesapám, Dömötör László 1891. október 21-én született Bölcskén, református lelkész családban.

Iskoláit szülőfalujában, majd a budapesti Lónyai utcai Református Gimnáziumban és a nagykőrösi Református Tanítóképzőben végezte, ahol 1910-ben tanítói képesítést szerzett.

Első munkahelye Érsekcsanádon volt, mint református kántor-tanító. 1914-ben hadnagyi rendfokozattal az olasz fontra került, a Doberdó-környéki harcokban fogságba esett. 4 évig tartó, Nápoly-környéki hadifogság után tért haza.

Utána került Monorra, kántor-tanítói állásba.

1922-ben megnősült, felesége Nagy Berta Ilona lett. 1923-ban született nagyobbik gyermekük, László, 1928-ban pedig én, Endre.

Apám tanítói hivatása mellett gazdálkodással is foglalkozott. Igen nagy szerepet vállalt Monor társadalmi életében. Zenekart és énekkart alapított és vezetett, valamint a Gazdakör vezetésében vett részt.

 Bátyám, László újságíró lett, 1974-ben halt meg. Én Kecskeméten élek.

Édesapám 1959. április 24 –én halt meg, kerékpár-baleset utáni súlyos mellkas-sérülésben. Nagy részvéttel temették el Monoron. Édesanyám 1996-ban, 90 éves korában halt meg.”

1945 előtt a kormánypárti Pestnél dolgozott, 1945 után a kisgazda Kis Újságnál, megfordult a Lapkiadó Vállalatnál, a film, a reklám és a propaganda világában és vállalati sajtóberkekben is. Parlamenti tudósító, bennfentes információit közvetlenül a politikusoktól és avatott kollégáitól szerezte, jól értesültségét tükröző írásait közölte – többek között - a Hétfői Hírek, a Népszava, a Magyarország, a Budapester Rundschau és 1968-tól a Magyar Hírlap is.

Politikusként a Kisgazdapártban tűnt fel. Többen is a párt történészének tartották. Az 1947-ben megjelent „Pártunk harca a demokráciáért: A Független Kisgazda, Földmunkás- és Polgári Párt története” című kötet szerkesztője Szilágyi Istvánnal. A forradalom alatt ismét megjelent, s három számot megélt Kis Újság munkatársa. Némely jelentésében doktori címet is használ, de nem tudni, hol szerezte.

A beszervezése utáni első jelentését „Varga Sándor” fedőnéven 1956 novemberéből ismerjük, a BRFK B - alosztályának adta, ahol azt Czvetkovics László r. százados, alosztályvezető fogadta. 1957 januárjától a BM II. (Politikai Nyomozó) Főosztály 3. osztálya (hírszerzés), illetve annak d., alosztálya vette át hálózati foglalkoztatását, kapcsolattartó tisztje Gál Ferenc rny. hadnagy volt. 1957 májusában az e., alosztály kapja jelentéseit, majd május 13-tól „Vargát” átadják a II/5 osztály (belső reakció elhárítás) d., alosztályának. Ez az alosztály alakul át 1958 január végén e., alosztállyá Harangozó Szilveszter r. százados vezetésével, feladata: az ideológiai, tudományos, kulturális, művészeti és tájékoztatási terület, valamint az igazságügy elhárítása, így a hálózat tagjai írókról, újságírókról, művészekről, filozófusokról, tudományos kutatókról, ügyvédekről, ügyészekről és bírákról jelentenek. „Varga” jelentéseit ettől kezdve Gál hadnagy mellett Halmai György rny. hadnagy fogadja, hozzájuk csatlakozik 1962 szeptemberéig Kócsag József r. főhadnagy, Kovács János r. százados és Jambrik István r. százados.

Miután 1962 augusztusában megalakul a BM III. (Állambiztonsági) Főcsoportfőnökség, „Varga Sándor” a III/III (Belső Reakció és Szabotázselhárító Csoportfőnökség, a köznyelvben: politikai rendőrség) hálózati állományába kerül, rövid időre az 1. Osztály (egyházi elhárítás ) e., alosztályára , majd 1963-tól a III/III/5-a alosztályára, ahol a kiemelt tájékoztatási objektumokkal (újságok, rádió, televízió) foglalkoznak, kapcsolattartó tisztje: Kiss József r. őrnagy. 1966-ban a III/III-4 Osztály (kulturális elhárítás) területére irányítják, ahol az a., alosztályon a radikális ellenzékiekről kell jelentenie. 1967-ben már alosztályra történő beosztás nélkül az egész kulturális elhárítás (III/III/4) területén mozog „Varga” ügynök. 1968-ban átveszi a III/III-3 Osztály a., alosztálya, amelynek feladata a társadalomra veszélyesnek tekintett Figyelő dossziés („F”) személyek és a volt politikai foglyok elhárítása, állandó ellenőrzése. Kapcsolattartó tisztje: Seres József r. őrnagy, akivel aztán még két évig dolgozik együtt, egészen 1971-ig, hálózati tevékenysége befejezéséig.

Jelentéseinek tehát 1971-ig vannak írásos nyomai, havi 200 forint költségtérítést kapott. Tevékenységének megcélzott és meghatározó személyei mindvégig politikusok, újságírók, írók, - mindenekelőtt a népi írók -, a művészvilág ismert szereplői. Otthonosan mozog a kisgazdapárt és a parasztpárt vezetői, az országgyűlési képviselők, a pártvezérek és az Antall család (idősebb és ifjabb Antall József) körében.

Kitől vannak még információink Dömötör László („Varga”, „Varga Sándor”) személyéről? Már említett és idézett öccsén: Dr. Dömötör Endre orvoson kívül, jó ismerősétől, hálózati társától és barátjától: a „Meszlényi Károly” fedőnevet viselő ügynöktől, aki többször és több helyen is jelent róla. Például a következőket:

"Dömötör László monori tanítónak a fia, felszabadulás előtt a kormánypárti Pestnél dolgozott, felszabadulás után kisgazda vonalon tevékenykedett. Hosszabb ideig a Hírlapnál és a Kis Újságnál volt. Csalás miatt tették ki a Lapkiadótól kb. 2 évvel ezelőtt, azóta a film világában dolgozott. Utolsó munkahelye az Állami Gazdaságok Diafilm osztálya volt. Kéri - Kellner Jenő fotóriporter szerint őt a börtönbe Dömötör juttatta. Németh Gyula (nem azonos a Népsportossal) szerint ilyen rendőri besúgónak a sajtóban nem lenne helye. Első felesége magas rangú ÁVH-s tiszt elvált felesége volt. Lakása Vöröstorony u.3.” (1956 november 10.)

 „Dömötör László dr., aki az ellenforradalom alatt a Kis Újságnál dolgozott, most jelent meg első ízben a szövetségben. (Újságíró Szövetség, - I .Cs.) Ott állítólag Futó Dezsővel volt tanácskozása. Róla többen megjegyezték, hogy újból megjelent a hatóság egyik embere. Elmondta többek között, hogy az ellenforradalom alatt a Kis Újságnál rajta és Futón kívül ott dolgozott Klamár Gyula, Maron Ferenc, Kinizsi Andor, ifj. Lázár Miklós, Avar Ferenc, stb.” (1957. január 7.)

 „Dömötör László, aki jelenleg a volt Állami Gazdaságok Minisztériumának diafilm osztályán dolgozik, az ellenforradalom alatt a Kis Újság munkatársa volt, nagyon érdekes közléssel jött. November 3-án, szombaton a Kolosi téren nyilas röpcédulával találkozott. Ezen az volt: Bátorság – élünk! Ezt a röpcsit – már nem emlékszik pontosan – átadta Tildy Zoltánnak vagy Kovács Bélának.” (1957. február 22.)

 „Dömötör Lászlóval beszéltem 6-án délben. Elmondta, hogy a Hétfői Hírek vasárnap nagy bankettet rendezett, melyen mindenki berúgott. A lap vezetősége az alábbi emberekből áll: Parragi György, a szerkesztő bizottság tagja, rajta kívül Balázs Anna, Nagy Sándor, Vedres József, Révész Gy. István. 

 Dömötört hétfőn nagyon lekapták a Parlamentben a cikke miatt. Kádas István, aki egy időben a DISZ titkára volt, - az volt a lekapó. Számos olyan dolgot írt meg, ami nem volt helyes, címer, képviselők lemondatása, stb.

 Dömötörtől származik még az is, hogy az alábbi politikusok jutnak miniszteri tárcához a közeljövőben: Bognár József, Kovács Béla, Erdei Ferenc, S. Szabó Ferenc (a Mezőgazdasági Múzeum igazgatója). Ezzel kapcsolatban azt szeretném rögzíteni, hogy Sarkadi Imre pénteken vagy szombaton beszélt Erdei Sándorral, aki szerint Ferit gyúrják, de az még nem mondotta ki az igent.”

 „Folyó hó 12-én Matolcsy Károly és Dömötör László társaságában az ellenforradalomról beszélgettünk. Fény derült az alábbiakra. Darvas József volt miniszter november 3-án állandóan Erdei Ferenc mögött kullogott, Dömötör szavaival élve. Mikor Vas Zoltán meglátta, (t.i. Darvast) hangosan így szólt, ’Te még itt vagy? Téged innen rég ki kellett volna rúgni, te szar áruló.’ Fazekas György pedig, amikor az emlékezetes Tildy-Losonczy sajtófogadás előtt Boldizsár Ivánt meglátta, felelősségre vonta Losonczy Gézát, hogy engedhette be. Losonczy azt mondta: a parlamenti őrségnek még nem adott utasítást, hogy Boldizsár Ivánt ne engedjék be az épületbe. A sajtófogadáson, mikor Léderer, az Observer munkatársa kikelt Boldizsár ellen, Losonczy emelkedett szólásra és felkérte: ’Boldizsár kolléga közkívánatra hagyja el a termet.’ Ez a gobelin teremben zajlott le.

 Dömötör ellen sok kifogás hangzott el. A Kis Újság megindulásakor a parlamentből, Tildy előszobájából távolították el Dancs Józsefet. Akkor még visszaszemtelenkedett, de utána végleg menesztették a szerkesztőségből. Gyenes Istvánt a parlamentben kérték meg, hogy távozzék. Alig indult meg a Kis Újság, az Újságíró Szövetségből Futó Dezsőt felhívták, hogy Dömötört távolítsa el, mert az ÁVH embere. Futó megvédte.

 Kiderült, hogy az Újságíró Szövetségben elkészült egy lista azokról, akik nem kívánatos személyek a sajtóban. Ezen rajta volt Dömötörön kívül Matolcsy is. Neki azt rótták fel bűnéül, hogy részese volt Csornoky Viktor és Tildy ügyének.

 Dömötör szerint ezt a listát állítólag Nagyrévi György állította össze.

 …sok szó esik az újabb laphoz való behívásokról is. Így újabban Dömötör László is megkapta a Lapkiadóhoz a behívását. Már státusba is került ott. Bajor Nagy Ernő elmondta, hogy őt is státusba vették a Friss Újság részére a Kossuth Kiadónál… oda került Gárdos Miklós is.” (1957. február 12.)

 A hatvanas-hetvenes években a kisgazdák legszűkebb körű tanácskozásain is jelen van az ügynök, az állambiztonság okkal alapoz rá a nyílt vagy fedett szervezkedések felderítésében, az operatív feladatok végrehajtásában. Erősen kötődik Pártay Tivadar („Buday” fedőnevű ügynök) személyéhez, erre a kapcsolatra már kombinációkat is épít a belső reakció elhárítása. Rainer M. János írja:

 „Ha Pártay (vagy mások) levelet írt(ak) Kádár Jánosnak, ha választ kaptak (vagy ha nem kaptak), ha hírek érkeztek Nagy Ferenc és a magyar kormány közötti titkos tárgyalásokról, hamarosan koalíciós (esetleg fél-vagy álkoalíciós) alapon újjászerveződő kormányról, mindannyiszor ilyen szűk körű megbeszélések szerveződtek. A többnyire hosszúra nyúló borozás keretében zajló eszmecserékről „Varga” részletes jelentéseket írt, vagy később, a hatvanas évek vége felé, diktált minifonra.” (Rainer: „Jelentések hálójában, Antall József és az állambiztonság emberei 1957-1989”)

 A hatvanas évek végére Dömötör a kisgazda vonal legfontosabb hálózati informátora „Vadász” (Szolnoki István), „Erdélyi” (Szentiványi József), és „Pásztor István” (Páll Tibor) mellett. 1968 és 1969 nyarán „Varga Sándor” (Dömötör László) Balatonszárszón nyaral családjával Pártay Tivadaréknál, ott gyűjti össze a Recsket megjárt kisgazda foglyok visszaemlékezéseit, dokumentumait. A gyarapodó személyi irattári anyag az FKgP újabb történetének  alapjául is szolgált volna, ám minderről természetesen időben és pontosan értesült az állambiztonság.

Ennyit történetünk egyik szereplőjéről és most térjünk vissza a másikhoz: „Meszlényi Károlyhoz”, hiszen az ő fedőneve mögött rejtőző másik újságíró személyének azonosítása e tanulmány célja.

 2013 végén az ÁBTL egyik belső munkatársa,  - aki könyvében szintén azonosnak nevezte „Vargát” és „Meszlényit” Dömötör László személyében -, arra hívta fel a figyelmem, hogy korábban kutatóként a több ezer oldal gyors olvasása közben ő is  elsiklott egy apró részlet felett, ami olyan „nyomra vezető” adat, ami miatt okkal kell tévedésre gyanakodni, „de amíg nincs kétséget kizáró bizonyítékunk, addig érdemes a bizonytalanságot jelezve fogalmaznunk.” Észrevételét négy évvel (!) később, 2017-ben  két kolleganője is megismétli egy szakmai kiadványban, hangsúlyozva, hogy noha  történészi szemmel „Meszlényi” ügynök kiléte az iratok alapján bizonyítottnak látszik, neve mégsem hozható nyilvánosságra, mert  a meglévő adatok jogi szempontból ahhoz nem elegendők.

 Nem is merte senki sem nyilvánosságra hozni jelen pillanatig.

Miről van szó, mit takar a két hálózati személy esetleges létezésének alapos gyanúja?

„Meszlényi” ügynök 1960. március 11-én azt jelenti a BM II/5-e alosztályán a belső reakció elhárításával foglalkozó Kovács János r. századosnak, hogy március 4-én elment Fodor Józsefné  I. kerületi lakására, fiatal értelmiségiek társaságába, ahol egy férfi telepedett mellé, s megkérdezte születési helyét, majd anyja nevét. Ő pedig megmondta. (Egy későbbi jelentése szerint a kérdező: „Görgényi Roy fasiszta beállítottságú egyén.”)

A beszélgetés szó szerint így hangzott:

 - Olvastam a könyved. Érdekes, dedikálnád nekem?

Majd azt mondta, meséljek neki a Szabad Európa Rádióról. Válaszom az volt, hogy amit ott láttam, a könyvben megírtam.” (ÁBTL 3.1.2. M-18667/6; 204. old.)

[A jelentés kiegészítő részében az ügynök leírja, hogy utasításnak eleget téve vett részt a társaság összejövetelén Tompa Kálmán orvos nevelt lánya: Fodorné, Márta (Morzsa) lakásán a Kuny Domokos u. 4/a. sz. alatt, ahol minden pénteken összejövetel van. A társaság 10-20 emberből áll, általában 20.30 után gyülekezik és a hajnali órákig marad. Irodalomról, politikáról vitáznak, de bármi szóba kerülhet. „Meszlényi” azt jelenti, hogy a társaságba Kerekes András vezette be. („Kerekes fiatal költő, baloldali gyerek. Újságíró szeretne lenni. A BEAC - ban atléta. Jelenleg állás nélkül van.”) Megemlíti még – többek között – Banovich Tamás filmrendezőt és feleségét, Dr. Duray Aladár orvost, Borhy László fiatal színészt, Kaszás Sándor újságírót, Miller Tibor békaembert, s az idézett Görgényi Royt, akinek személye felkelti az állambiztonság érdeklődését és feladatot ad az ügynöknek vele kapcsolatban. A többiekre vonatkozóan  „Meszlényi” azt írja: „Utasítást kérek mihez tartás végett.”]

Ennyi információ birtokában jó 50 évvel később a kutatónak 5-6 ezer magyar újságíró adatnyilvántartásában meg kell találni azt, aki Biharkeresztesen született, anyja neve: Kiss Róza, s az idézett dialóg előtt jelenhetett meg könyve a Szabad Európa Rádióról.

A tájékozódás során segít a Magyar Életrajzi Lexikon (Főszerkesztő: Kenyeres Ágnes), de döbbenten veszem észre, hogy félre is vezet.

Akiről valószínűleg szó van, arról a következőket közli:

Fahidy József (Biharkeresztes, 1922. jún. 6. – Bp., 1982. febr. 26.): újságíró. Debrecenben érettségizett, majd a Nemzeti Sport, később a Mai Nap, majd a Független Magyarország c. lapok munkatársa volt. Kora ifjúságában kapcsolatba került az SZDP balszárnyával és Bajcsy- Zsilinszky Endrével. 1944 nyarától részt vett az ellenállási mozgalomban (baloldali diákszervezetek, Supka Géza-féle ellenállási csoport). Erdélyben röpiratterjesztés miatt lebukott, s bebörtönözték. 1947-ben a bp.-i tudományegy.-en földrajz-történelem szakos tanári diplomát és filozófiából doktorátust szerzett. 1945 után újságíró, a Népszava, a Magyar Nemzet, később a Világ, az Újítók Lapja és a Népsport c. lapoknál. 1956-ban Nyugatra távozott, és a Szabad Európa Rádió munkatársa lett. 1957-ben hazatért; a Pesti Turf, majd a Hétfői Hírek, 1968-tól haláláig a Magyar Hírlap munkatársa volt. Több könyvet írt a Szabad Európa Rádió tevékenységéről. – F. m. Életmentők (dokumentumelb., Bp., 1953); A Szabad Európa munkatársa voltam (Bp., 1958); Teréz körút 39. (dokumentumr., Bp., 1972); Az ítéletet végrehajtották. Tudósítás a rendőrgyilkosok peréről (bűnügyi dokumentumr. Hegyi Gyulával, Bp., 1981).

Az „1956-ban Nyugatra távozott” eleve téves adat, hiszen Fahidy József maga írja 1958-ban a Kossuth Kiadónál megjelent „A Szabad Európa  munkatársa voltam” című könyvében, hogy 1955 november végén utazott ki a Népsport tudósítójaként Livornóba a magyar – olasz B - válogatott labdarúgó mérkőzésre, melyről nem tért haza.

Téves adat az „1957-ben hazatért” is. Fahidy arról nem ír könyvében, hogy mikor tért haza, csak azt közli a 187. oldalon, hogy: „Ezerkilencszázötvenhét, július 10. Itthon vagyok.”

Az MTI 1956 július 12-én egyetlen mondatot közölt „Fahidy József hazatért” címmel:

„Fahidy József, a Népsport volt munkatársa, aki 1955 novemberében egy sportküldöttséggel Olaszországba utazott és nem tért vissza, most az Elnöki Tanács 1955. évi 11. törvényerejű amnesztia rendelete alapján hazatért.”

A tudományos kutató számára ez azért fontos körülmény, mert ha Fahidy valóban Nyugatra távozott volna 1956-ban és csak 1957-ben tér haza, akkor nem jelenthetett volna az állambiztonságnak 1956 októberétől az év végéig csaknem 80 alkalommal írásban, s ügynökként nem szolgálhatott volna tovább folyamatosan 1957. január 1-től egész éven át, amint ezt a dossziéiban olvasható írásos jelentései bizonyítják.

De ki tudja azt 2019-ben hitelesen bizonyítani, hogy mikor tért haza Fahidy József Nyugat-Európából, miután – állítása szerint - a Szabad Európa Rádió munkatársa volt?

Úgy gondoltam, valamelyik közeli családtagja, hozzátartozója, aki még él, felkutatható és vállalja is a megszólalás kényes tisztázó szerepét.

Ám a keresés során egy darabig a kudarcok sora ért: a Fahidy vezetéknevűek körében senki sem vállalta a rokonságot.

Ezután némi szünetet tartva azt vizsgáltam meg, hogy a levéltári iratok között kik, mikor, s milyen vonatkozásban említik Fahidy Józsefet név szerint, akár disszidálása előtt, akár azután.

Az Egységes Belügyminisztérium I. (Államvédelmi) Főcsoportfőnöksége IV. főosztályának (belső reakció elhárítás) 2. alosztályára (horthysta erőszakszervezetek tagjai és besúgói) 1955 december 3-án befut a „Sas” fedőnevű ügynök jelentése, amit Viczián Pál államvédelmi hadnagy vesz, aki december 15-én jelentésben foglalja össze értesüléseit. Eszerint „Sas” beszámol arról, hogy Supka Géza volt szabadkőműves vezetőnél 2-án többen összejöttek és „ a beszélgetés fő tárgya Fahidy József disszidálása „ volt. Akik jelen voltak: Kabakovits József ügyvéd, volt képviselő, Gelei Dezső hírlapíró, Barsi Ödön, a Magyar Rádió volt igazgatója, Pajzs Géza, a Tolnai Világlapja volt szerkesztője, Déry János, az iparügyi minisztérium alkalmazottja, Németh Gyula, a „Világ” volt külpolitikai munkatársa és Faragó Andor ügyvéd.

Fahidyt jól ismerték, mint a „Világ” volt munkatársát. Egyebek között elhangzott róla, hogy:

 „… még németül sem tudott. A riporthoz való anyagot nagyon ügyesen tudja összegyűjteni, de megírni már nem tudja. […] Németh-tel jó viszonyban volt, elutazása előtt is beszélt vele, de az a benyomása, hogy még akkor sem határozta el, hogy nem jön vissza. Ott kint kellett valaminek történnie. Gelei szerint lehet, hogy nő van a dologban, Rómában van egy Vadnay nevű újságírónő, akinek Pesten udvarolt. Pajzs szerint lehet, hogy a kormányzat tudtával maradt kint és később vissza fog térni a kormány engedélyével. Arról tanakodtak, hogy miből fog megélni… lehet, hogy felveszik a Szabad Európához, ott úgyis szörnyű szemét társaság van.” (ÁBTL 3.1.5. O-8511/1)

D. Szabó László (1926. május 10, Debrecen, Szabó Zsófia) a BM II. (Politikai) Nyomozó Főosztály 3. Osztályának (hírszerzés), majd az 5. Osztálynak (belső reakció elhárítás) „Dávid” fedőnevű ügynöke 1957. március 31-én jelentést készített Zsadányi Oszkárról, az „Igazság” volt munkatársáról. Ebben megemlítette, hogy Zsadányi

„Felhívta a figyelmemet Fahidy Józsefre – disszidált és hazatért volt újságíró -, akire vigyázni kell, mert enyhén besúgó színezetű ember. Írni szeretne, de lenne hová.”(ÁBTL 3.1.2. M-20971)

A BM II. (Politikai Nyomozó) Főosztálya 5. Osztályának (belső reakció elhárítás) „Harmath András” fedőnevű ügynöke 1958. június 4-én Dékány Kálmánról, a forradalom idején a Petőfi Pártban politizáló újságíróról készített jelentést. Ebben az ügynök – egyebek között – ezt írta:

„Fahidy József újságíró is a BM. informátora, - hangoztatta Dékány Kálmán. Nevezett könyve csakis ilyen körülmények között jelenhetett meg: „A Szabad Európa Rádió munkatársa voltam”. Az érdekesség az, hogy ezt nem Fahidy írta, hanem csak egyes adatokat szolgáltatott hozzá, míg magát az írói munkát más végezte el.” (ÁBTL 3.1.2. M-22880/5)

A hírszerzés (BM II. (Politikai Nyomozó) Főosztály 3. Osztálya) 1961 és 1968 között vezetett „Svájci Magyar Emigráció” nevet viselő Objektum Dossziéja tartalmazza azokat a leveleket, amelyeket svájci magyarok adtak fel magyarországi címekre, ám az állambiztonság visszatartotta őket a Magyar Postán és felbontás után a szükséges intézkedések céljából rendszerezte őket. Az egyik ilyen levelet Bernben adták fel F. Sándornénak, Budapest XII. Kiss János altb. u. 45. sz. alá. A levél feladója újságíró, a címzett megszólítása: „Drága Micuskám!”Részlet a levélből:

„Ezernyi bajom mellett is mosolyognom kell, amikor Fahidyt említed. Kis csirkefogó, akit kémnek küldtek ki, de hülye és tehetségtelen volt. Az amerikaiak 10 perc után összeverték, de tartották hónapokig, mert sok mindent kiszedtek belőle. Mindenki tudta, hogy kém, csak ő nem tudta, hogy azt mindenki tudja. Én nem voltam, nem vagyok, és nem leszek a Szabad Európa munkatársa, de ismerem az ottani viszonyokat. Feri egy percig sem volt a Szabad Európa munkatársa, nekem – mert én találkoztam vele, de tudtam kicsoda, így a szobámba nem eresztettem be, kávéházban adtam neki randevút – panaszkodott, hogy a Szabad Európától kidobták. Nem ő az egyetlen linkóci Pesten Micuskám. Párisból megint jelentkezem.”(ÁBTL 3.2.5. O-8-95/2)

Az előbbiekkel kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy Fahidy a SZER fizetési jegyzékén nem szerepel, csak külső munkatárs volt. Ami pedig a „kis csirkefogó” kifejezést illeti, az emlékezetes az MSZMP Intézőbizottságának 1957. február 12-i üléséről is, ahol Kádár János felszólalásában utalt a „csirkefogó Fahidy”-ra, aki Rómában az amerikai hírszerzők által felmutatott fényképek alapján állítólag több tucat magyar államvédelmi tisztet azonosított név szerint.

Az MSZMP azonban nem kövezte meg Fahidyt. A Központi Bizottság Agitációs és Propaganda Osztályának iratai között szerepel az Agitációs és Propaganda Bizottság egy 1958-as ülésére készített „Pártoktatási tervezet”, amelyben a Kossuth Kiadó „az ellenforradalom igazi céljainak leleplezését szolgáló” 11 mű egyikeként említette Fahidy József „A Szabad Európa munkatársa voltam” c. könyvét, amit népszerűsítésre ajánl.

S most térjünk vissza a koronatanú kereséséhez. Két ok miatt is szükség van rá: mikor érkezett haza „Meszlényi” a Szabad Európa Rádiótól, s van-e olyan kézírásminta, ami összevethető az ÁBTL-ben fellelhető „Meszlényi” iratok kézírásával?

Már túl vagyok több érdeklődő körön a „Fahidy” vezetéknevűeknél, amikor egyik jeles barátom azt tanácsolja, próbálkozzák most már azoknál, akik nem „y”-al írják a nevüket, hanem sima pontos „i”-vel. Igaz, ők sokkal többen vannak, de tán megéri a fáradságot.

 2019 március első hetének egy napsütéses délelőttjén valahol a budai hegyek alján azzal veszi fel a telefont egy ügyvédi iroda titkárnője, hogy igen, kapcsolom a doktor urat. Néhány másodperc múlva ezt hallom:

-          Itt dr. Fahidi Gergely.

-          Engedjen meg két gyors tájékozódó kérdést.

-          Nagyon szívesen.

-          Rokona Ön néhai Fahidy József újságírónak?

-          Igen, az édesapám volt.

-          Emlékszik, hogy mikor tért haza Nyugat-Európából, miután 1955 novemberében elhagyta az országot?

-          Igen, 1956 júniusában. Még a lengyelországi zavargások előtt.

Elmondom, hogy egy vitás kérdést máris eldöntött, de még hátra van legalább egy, ha nem több.

Tájékoztatom tudományos kutatásom tárgyáról és állásáról és arról, miben kérném segítségét. Udvariasan és készségesen vállalja az együttműködést. Sokáig (25 évig) ő is újságíró volt, a HVG munkatársa. Ma 52 évesen csak büntetőügyekkel foglalkozik.

Megállapodunk a személyes találkozásban, szívesen ad interjút, kérésemre megígéri az írásminta előkeresését, sőt, korabeli fényképekét is.

Így kezdődött. Aztán többször beszéltünk telefonon, elektronikus leveleket váltottunk, s amikor előzékenyen felkeresett Budapest közeli lakásomon, hosszabb interjúban rögzítettem szavait.

Nem jött üres kézzel. Fényképeket hozott és a tudományos kutatás céljára átadta Fahidy József 6 darab zsebnoteszét, benne feljegyzésekkel és a kapcsolatrendszerét kifejező telefonszámokkal. A zsebnoteszek évszámai: 1956, 1957, 1958, 1963, 1964, 1966. A zsebnoteszek írásmintái tökéletesen megfeleltek a „Meszlényi” iratokkal való összehasonlítás követelményének.

Dr. Fahidi Gergely édesapja zsebnoteszeivel

A valóság feltárása, a visszaemlékezés azonban időnként fájdalmas volt, láttam: megviselte dr. Fahidi Gergelyt. Emberileg mélyen átéreztem lelki megpróbáltatását, amellyel leírta a következő mondatot:

„Elég borzasztó érzés azzal szembesülni, hogy apám – majdnem teljesen mindegy, milyen megfontolásból, meggyőződésből, hitből vagy pénzért – más emberek bizalmával visszaélve milyen szenvedéseket, tényleges károkat okozhatott.”

Ám rögtön hozzátette:

„Ha apám ügynök volt, semmi akadályát nem látom, hogy halála után 37 évvel megjelenjenek dokumentumok […], bármikor szívesen találkozom Önnel, hátha még valami hasznosat fel tudok idézni.”

Elkerülhetetlen volt, hogy beszélgetéseink elején tisztázó jelleggel megkérdezzem:

-          Édesapja „y”- al írta a nevét, Ön viszont már „i”-vel. Ennek mi a magyarázata? Csak nem a formális elhatárolódás?

-          Nem. Ennek az oka szerintem apám enyhe sznobizmusa volt. Úgy tudom, a nagyapám is „i”-vel írta a nevét, hagyományosan. Az általam ismert forrásokban mindig „i”-vel szerepeltek a Fahidiak. Ez nem egy magyarosított név. Szerintem apám születési anyakönyvében is „i”-vel írták a nevét. Fahidyként viszont, tehát „y”-al írva nemesi hangzású, tán ezért használta így.  Az én születési anyakönyvi kivonatom félreérthetetlen.

Apja politikai hovatartozásáról szólva kifejtette, hogy arra nem a szociáldemokratákkal, hanem a polgári demokratákkal való rokonszenv volt a jellemző kora ifjúságától kezdve, ezért is akkor érezte magát igazán otthon, amikor a Supka Géza féle „Világ” szerkesztőségében dolgozott. Úgy emlékszik, soha egyetlen pártnak sem volt a tagja, de abban nem téved, hogy a Magyar Kommunista Pártnak, majd az MDP-nek és az MSZMP-nek biztosan nem, akárcsak az SZDP-nek. Nem emlékszik arra, hogy Erdélyben bebörtönözték volna, oda katonaként egy egyetemi században vonult be a visszacsatoláskor.

„ Az ellenállási mozgalomban való részvétele mindössze abból állt, hogy röpcédulázott, amiért a Margit körúti Fegyházba került, ahonnan kihozták valahogy (lehet, hogy vesztegetéssel), valószínűleg 1944-ben. Az ellenállás köréből Kállai Gyula nevét emlegette, tán összekötő lehetett a kommunista munkásmozgalmi csoport és a polgári radikálisok között, de alapvetően a Supka-féle eszmei-ideológiai társasághoz tartozott. Testvérének, Fahidi Lászlónak ugyan van egy angol nyelvű memoárja, amiben leírja, hogy ellenállóként egy benzinkutat felgyújtottak, de erről soha mástól nem hallottam és semmilyen bizonyítékom sincs.”

„Hangsúlyozom, noha fiatalkorától egyértelműen baloldali volt, de nem kommunista. Egy anekdota szerint azzal vágta el idő előtt az újságíró karrierjét, hogy egy telefonbeszélgetésben letegezte Rákosi Mátyást.”

Fahidi Gergely aztán arról beszélt, hogy édesapjának két jól elhatárolható sikeres időszak volt az életében: a koalíciós időszak, valamint élete utolsó egy, legfeljebb másfél évtizede. (1922-ben született, 1982-ben halt meg.)

„Úgy emlékszem, a kisgazdákkal, az irodalmi népiekkel nem voltak intenzív kapcsolatai, inkább a polgári beállítottságúakkal.  

A koalíciós idők végén az állambiztonság számára” fogható” volt, mert nagyapámat, mint kiskereskedőt - apám ellenállásbeli kapcsolatai ellenére  - elítélték és néhány hónapra börtönbe vetették.

A „Világ” utáni időszakról keveset tudok. Miután 1956 nyarán hazajött, újságíróként 1962-ig teljesen a süllyesztőben volt.

Én 1962. augusztus 13-án születtem, amiről beszámolt az akkori lóverseny-újság, a Pesti Turf, mert az volt apám első állása, valahol el kellett kezdenie. De érdemi újságíró karrierje leghamarabb a 60-as évek közepén kezdődhetett újra a „Hétfői Hírek”-nél, majd onnan került 1968-ban a „Magyar Hírlap” alapító csapatába. 1956 és 1962 között dolgozott a békéscsabai színháznak.”

„A lakása 56 után a Pozsonyi úton volt, majd a 60-as években a Ságvári téren. Házasságot egyszer kötött, születésem előtt az anyámmal. Kollégái közül Ary Kálmánnal, Békés Attilával és Horváth Lászlóval ápolt tartós barátságot, a hivatásán kívül a festő Szász Endrével (tőle van két-három dedikált képe is) és az ugyancsak festő Hornyánszky Gyulával.”

Kényes részhez érkeztünk, édesapja állambiztonsági múltjához.

„Nem tudom mikor és ki szervezte be. Az a tény, hogy megírta könyvét, („A Szabad Európa munkatársa voltam”), senkiben sem hagyhatott kétséget afelől, hogy 1955-ben, kiutazásakor és 1956-ban, hazatérésekor az állambiztonsággal kapcsolatban állt. Azt is tudom, hogy apámnak a hazatérése után is maradtak állambiztonsági kapcsolatai, s kétségtelen, igencsak otthonosan mozgott a sajtó és a politika világában. Igaz, az meglep, hogy könyve megjelenése után is szóba álltak vele azok, akik problémát láthattak volna abban, hogy erről a szolgálat is tudomást szerez.”

„Nem láttam a jelentéseit, egyetlen rövid írásbeli beszámolót láttam, ami nyilvánvalóan az állambiztonságnak készült a 70-es évek elején egy erdélyi utazásáról, amiben a magyarok asszimilálásáról írt.”

Ami számára a legfontosabb kérdés apja és az állambiztonság viszonyában, azt önmagától így fogalmazza meg:

„Ami az én számomra az igazi kérdés, az nem apám 1956 és 1962 közötti szereplése [az akkori jelentéseit őrzi az ÁBTL-ben megtalálható 8 dosszié], hanem az 1955-56-os történet mozgatórugója: eleve az állambiztonság küldte ki Magyarországról  Nyugat Európába és meghatározott feladattal maradt kint, vagy nem így történt, hanem saját elhatározásából döntött úgy, hogy disszidált.

Nem hallgatom el, hogy a 70-es években azt mondta nekem: eleve az állambiztonság küldte ki megbízással és annak tudtával is jött haza. A hazaérkezésével kapcsolatban azt is elmondta itthon: információkat hozott arról, hogy Lengyelországban hamarosan zavargások lesznek.

Ennek ellenére én ma egyre valószínűbbnek tartom azt, hogy apám egyszerűen kihasználta azt a lehetőséget, hogy külföldre utazhatott és kint maradt, de nem úgy jöttek be a dolgai, ahogy szerette volna és ezért inkább hazajött.”

[1956. július 13-án a „Szabad Nép” Fahidy József nyilatkozatát közölte, amelyet az MTI-nek adott, miután az az előző napon jelentette hazatérését.

„Emlékezetes még az olasz hatóságoknak az a kísérlete, amelyet 1955. november 29-én két kiváló magyar sportolóval szemben követtek el, rá akarva bírni azokat hazájuk elhagyására. Ezzel a csapattal tartózkodtam én is Olaszországban, mint a Népsport munkatársa. Amikor a fiatal magyar sportolók és társaik ellenállása folytán az emberrablási terv meghiúsult, én már Rómában, a Via Montebello 109. szám alatti penzióban az amerikai kémszervezetek foglya voltam”

Fahidy elmondja, hogy Livornóból az olasz televízió munkatársainak álcázott amerikai hírszerző tisztek a vásárlás segítésének ürügyével vitték magukkal a római csendőrség központjába.

”…hazaárulásra akartak rávenni. Ennek elutasítása után durva testi kényszert alkalmaztak és nevemben – tudtom és beleegyezésem nélkül – a rádióban és a sajtóban olyan nyilatkozatot tettek közzé, mely szerint politikai menedékjogot kértem. A 77 napi római fogságom időtartama alatt számtalan, valótlan adatokat tartalmazó írásos „vallomást”, népköztársaságunkat gyalázó újságcikket és rádiónyilatkozatot kényszerítettek ki tőlem.”

Olaszországból 1956. február 14-én, mint politikai menedékjoggal rendelkező emigránst Rómából Nyugat-Németországba vitték. Előbb a CIC (amerikai kémszervezet) hallgatta ki Münchenben, majd az FBI Frankfurtban.

 „…részben hazámra vonatkozó politikai, gazdasági és katonai ismereteim megszerzése céljából, másrészt annak tisztázása érdekében, hogy mint újságírót a hidegháborús amerikai propaganda szolgálatában miként tudnak felhasználni hazám és népem ellen.”

Fahidy József nyilatkozatában beismeri, hogy:

 „A fizikai kényszer mellett az anyagi juttatásokkal párosult ígérgetések, valamint a gondtalan élet perspektívája hatásosnak bizonyult. Ha rövid időre, … de ki is használtak.”

Az FBI és az amerikai külügyminisztérium azt tervezte, hogy az antikommunista kampány részeként, Fahidy egy orosz és lengyel emigránssal együtt 1956. július 6-án Washingtonban az amerikai szenátus belbiztonsági albizottsága elé áll és vallomást tesz. Ezt előzte meg azzal, hogy hazatérését kérte a magyar hatóságoktól.

 „Noha súlyosan vétkeztem népem ellen, amnesztiát kértem, s ezt megkapva – az Elnöki Tanács és a kormány iránt mélységes hálát érezve – boldog örömmel léptem újra szülőhazám földjére.”]

Folytatjuk a beszélgetést Fahidy József fiával.

Következik a kézírások összehasonlítása azzal a céllal, hogy eldöntsük: azonos-e „Meszlényi”ügynök és Fahidy József újságíró kézírása? Kiterítjük az asztalon az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának hitelesített másolatait „Meszlényi” ügynök egyik több oldalas kézzel írt jelentéséről és melléjük tesszük kinyitva Fahidy József említett hat zsebnoteszét 1956, 1957, 1958, 1963, 1964 és 1966 évekből, jól látható és olvasható feljegyzéseivel.

Dr. Fahidi Gergely válasza eléggé egyértelmű:

„Nem vagyok írásszakértő, de a hasonlóság mindenképpen nagyon nagyfokú. Apám általam ismert kézírása és a „Meszlényi”jelentések kézírás jellegzetességei annyira hasonlóak, hogy valószínűnek tartom: ugyanaz a személy írta. Más szóval: sokkal valószínűbbnek tartom azt, hogy ezek a „Meszlényi” féle jelentések, amiket hiteles másolatokban látok az édesapámtól származnak, mint ennek az ellenkezőjét.”

Ami édesapjának az állambiztonságtól való búcsúját illeti arról befejezésül ezt mondta:

„Az utolsó éveiben kifejezetten aktív volt, gyakorlatilag a haláláig dolgozott, nem hiszem, hogy bármi oka lett volna leállni az ügynöki munkával. Halála előtt mondta nekem: felajánlották számára, hogy egy NSZK-beli klinikára viszik műteni, ha akarja. (De nem akarta, a Kardiológián halt meg.) A felajánlás lehetett „céges”, de lehetett az akkor már rendkívül kiterjedt kormányzati kapcsolatainak gyümölcse is.

Emlékszem egy olyan szalonnasütésre csillebérci telkünkön, amin két aktív miniszter és az Országos Tervhivatal elnöke is ott volt a 70-es évek második felében.”

Fahidy József említett 6 zsebnaptára hiteles lenyomata mindennapjainak. Gondosan és pontosan vezette mindegyiket, néha keserű magánvéleményét is kifejezve egy-egy megjegyzéssel, kérdő mondattal. Az esztendők végén leltárt készített bevételeiről (fizetés, honoráriumok) és kiadásairól, ha a kimutatás nem fért a naptárba, külön mellékletként hajtogatta be. A hazatérése (1956. június) után a legfontosabb kérdés életében: az elhelyezkedés, visszakerülés a sajtó világába, előbb külsősként, majd állandó státusban. Erre vonatkozik a legtöbb bejegyzés, ezzel kapcsolatban keres személyes összeköttetéseket a politika, a tájékoztatás és a Belügyminisztérium területén, az idő múlásával egyre nagyobb türelmetlenséggel.

Hazatérése után az első bejegyzés 1956 július 25-én olvasható.

Másnap, 26-án Déry Tibor és D. Szabó [László] neve szerepel, az utóbbi a már említett „Dávid” fedőnevű állambiztonsági hálózati ügynök, akit előbb a II/3-b. (hírszerzés), majd a II/5 (belső reakció elhárítás) foglalkoztatott.

Július 27. „Szabó Laci” (Lehet, hogy a „Népszabadság” bűnügyi munkatársáról van szó, a „Hiénáról”, a későbbi hírhedt kékfényes tv-műsorvezetőről.)

Július 30. „Fényes Tomi”, (az MTI fotoriportere, a BM hírszerzés „Kockás Péter” fedőnevű ügynöke).

Augusztus 1-én és 3-án is olvasható „Kónya elv.”, „Kónya” neve. (Feltehetően Kónya Pál r. hadnagy, a BM belső reakció elhárítás operatív tisztje, annak a II/5-d alosztálynak az egyik legismertebb beosztottja, amely akkor – többek között - az írókkal, újságírókkal, művészekkel foglalkozott.)

Augusztus 15. „Kónya” „Állás ügybe[n] előbb jó hír, majd B. felső hely intézi.” (Mint majd kiderül: „B” = Borgos)

Augusztus 18. „Állás ügybe[n] semmi, állás miatt levél Hegedűs Andrásnak (a Minisztertanács elnöke) és Kiss Károlynak. (az MDP Politikai Bizottságának tagja) ”

Augusztus 23. „Kónya – Kelen [Béla] (politikus, 1962-től az „Esti Hírlap” főszerkesztője) tel.”

Augusztus 28. „Levél Darvastól. Kónya semmi. Levél Vas Zoltánnak” (politikus, a „moszkovita ötös fogat” tagja.)

Augusztus vége. „Semmi! Tragikus hónap. Előrehaladás nincs. Érdemes volt hazajönni!?

Szeptember 26. „Öngyilkos akartam lenni.”

Szeptember 28. „Állás ügyben semmi, csak ígérés! Szörnyű.”

Október 2. „Sarkadi Imre” (író)

Október 18. „Borgos ales. Állás lesz. Türelem.”(Borgos Gyula r. alezredes, a BM Titkárság vezetője)

Október 24 – November 4. „Forradalom”

December 11: „Utcai harc a Nemzetinél. Rögtönítélő bíráskodás.”

Fahidy József 1956-os telefonnévsorában szerepel: „Dömötör Laci, Vöröstorony u. 3. 164 – 894” Tehát Fahidy („Meszlényi”) ismerte Dömötört (Varga”), két újságíró két fedőnévvel.

Február 13. „Állás semmi. Vigyázó Piri. Siklósi [Norbert]” (Minisztertanács Titkársága, majd Tájékoztatási Hivatal, MÚOSZ)

Február 28. „Gál, állás lesz, HH [Hétfői Hírek] szerk.” (Gál Ferenc rendőr nyomozó hadnagy, BM II. (Politikai Nyomozó) Főosztály 3. Osztálya (hírszerzés), majd II/5 Osztály (belső reakció elhárítás) d., és e., alosztálya, aki akkor  „Meszlényi” kapcsolattartó tisztjeként a jelentéseit fogadta.)

Március 5. „Gál. Kossa [István] (politikus, volt miniszter) telefon. Gyáros László.” (Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala, Kulturális Kapcsolatok Intézete)

Március 15. ”Gál telefon. Szakasits Árpád.” (volt köztársasági elnök, NET-elnök, 1958-tól MUOSZ elnök)

Július 17. „Jó hír, nyomdai szerkesztő leszek Takács helyett.”

Július vége. „E hónapra nem lehet panasz. Anyagilag is kielégítő volt.”

Augusztus vége: „Nyugodt hónap. Anyagilag kielégítő. Könyvemmel elkészültem”

Szeptember 6.” Gál. Könyvemért pénz!”

Szeptember 14. „Antal Gábornak anyag.” (Antal Gábor újságíró, „Dávid Mátyás” fedőnevű állambiztonsági hálózati személy, BM belső reakció elhárítás, II/5-d alosztály. Már 1946-ban beszervezte az ÁVO, 1955-ben átvette a BM IV. Főosztályon (belső reakció elhárítás),  Gál Ferenc államvédelmi hadnagy, a 4. alosztály csoportvezetője.)

December 27. „Vécsey – Gál –Horváth Mihály” (Horváth Mihály a MUOSZ szervezőtitkára)

1958 a várakozások éve. Ekkor a belvárosban, az V. ker. Báthory utca 7. szám alatt lakott.

A legfigyelemreméltóbb bejegyzés március 1-én olvasható: közölték vele, hogy elkerül a Turftól, de még nem tudni hova. Az év végén megállapítja: anyagilag kielégítő év volt.

A következő zsebnaptára 1963-ból való. Az V. ker. Ságvári tér 1. sz. alá költözött.

Januárban Dömötör Lászlóval és Pártay Tivadarral (FKGP, a „Buday” fedőnevű ügynök) tárgyal. Visszatérő rosszullétei vannak.

 Többször jár Haynal Kornélnál, akiről azt jegyzi fel: „Jó = segítés igény.”

[Haynal (Hayn) Kornél, fedőneve: „Nyisztor”, „Nyerges”, az ÁVH informátora, az állambiztonság titkos munkatársa, rezidense, a Press Rezidentúra (BM III/I-B. Önálló Osztály) társadalmi kapcsolata, a Magyar Rádió és Televízió elnökhelyettese]

Márciusban középiskolás éveinek kedvelt városába: Debrecenbe utazik, ahol felkeresi az MTI tudósítóját: Oltványi Ottót. (Oltványi később „Zsigmondi” fedőnéven a belügyi hírszerzés (III/I-3 Osztály), majd a kémelhárítás (III/II-10-a alosztály) ügynöke, a „jól tájékozott” Antall kormány bizalmából az MTI vezérigazgatója 1990 novemberétől.)

Április-májusban tovább kilincsel állás ügyben, mert feljebb szeretne lépni a beígért országos laphoz, vagy máshova. Jár a pártközpont sajtóosztályán Valachinénál, a KISZ KB agit.-prop. osztályán Balogh Istvánnál, az Esti Hírlap főszerkesztőjénél: Kelen Bélánál, ismételten Haynal Kornélnál, majd Hollós Ervinnél.

 [Hollós (Holzcshlag) Ervin 1962. július 10-ig a BM II. Politikai Nyomozó Főosztály 5. Osztályának, a belső reakció elhárításnak a vezetője alezredesi rangban, akkor leszerel és a Művelődésügyi Minisztérium Marxizmus-Leninizmus Oktatási Osztályának helyettes vezetője.]

Júliusban kétszer is találkozik Halmai Györggyel, aki a Hírlapkiadó Vállalat alkalmazásában az „Esti Hírlap” főmunkatársa.

 [Halmai György az államvédelmi főcsoportfőnökség IV/8 Osztályán kezdte a szolgálatot r. alhadnagyi rangban 1955-ben, majd r. hadnagy a BM II/5-e alosztályán (belső reakció elhárítás) , aki 1958-ban emlékezetes módon lefűzte Fahidy („Meszlényi”) jelentését Dömötör („Varga”) dossziéjába, ezt követően    fegyelmileg azért lett elbocsátva a politikai rendőrségtől, mert hazudott feletteseinek J. K. költő beszervezésével kapcsolatban. Újságíró lett, az „Esti Hírlap” belpolitikai rovatában, jól ismerte az oda külsősként dolgozó Fahidyt, akivel nem egyszer látták esténként a Népszabadság székház földszintjén működött klubban, időnként Lantos László rovatvezető társaságában.]

Júliusban az Emkében összejönnek Horváth Mihállyal és Komlós Jánossal is. (Komlós ugyan leszerelt államvédelmi őrnagyként 1953-ban, de 1956 februárjában visszahívta a kémelhárítás és titkos állományú operatív tisztként, rezidensi feladatokkal a Külkereskedelmi Minisztériumba küldték a Protokoll Osztály vezetőjének. Egy év múlva onnan helyezték át a Magyar Rádióba.)

Augusztus 13-án („fiam születésnapja”) a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalában járt  Gergely Istvánnál.

Szeptember tán a legintenzívebb hónap egész évben, Fahidy József minden követ megmozgat a cél érdekében. 7-én Halmai György, Pálfy József  (főszerkesztő) és Baló László (a „Hétfői Hírek” főszerkesztője)  szerepel zsebnaptárában. 16-án Gergely István, Darvasi István (pártközpont) és Naményi Géza (Tájékoztatási Hivatal). 18-án Hárs István  (Magyar Rádió, volt belügyminiszter-helyettes) és Katona István (MSZMP KB), majd  ismét Gergely Istvánnál jár és feljegyzi „Valachi, még semmi.” (pártközpont, sajtó osztály), tehát nem kapott semmi választ. 19-én újra a Tájékoztatási Hivatalban, Naményi Géza elnöknél, „Jól fogadott.”

Október 29-én Kállai  Gyulával (a Minisztertanács elnökhelyettese) beszél telefonon, 31-én Ortutay Gyulával, (országgyűlési képviselő, az Elnöki Tanács tagja)

December 14-én a Párttörténeti Intézetben jár, 26-án a japán követtel találkozik és levelet ír Fehér Lajosnak, (miniszterelnök-helyettes, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja), valamint Nógrádi Sándornak, (az Elnöki Tanács tagja, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke)

December 27-én mégis rossz hírt kap. „Nem megy a TÜKÖR!” (A „TÜKÖR” című képes hetilap.) S ismét jön a keserű, önmarcangoló kérdés: „Érdemes becsületesen dolgozni?!!” Levelet ír Darvasi Istvánnak. Esti bejegyzés: „Szörnyű idegesség!”

December 29-én az év utolsó bejegyzése: „Pártközpont, Valachiné, semmi. (Hát érdemes??)

Elkészíti 1963 pénzügyi mérlegét. Összesen 57. 592 Ft-t keresett. Havi átlag bevétele: 4. 710 Ft. Fizetésén (Pesti Turf) felül szokatlanul sok helyről kap honoráriumot, mert rengeteget dolgozott. Szerző volt – egyebek között – a következő szerkesztőségeknél: „Esti Hírlap”, „Hétfői Hírek”, „Ország-Világ”, „Magyar Ifjúság”, „Pesti Műsor”, „Szabad Föld”, „Magyar Rádió”, „Képes Újság”, „Élet és Irodalom”, „Figyelő”, „Neue Zeitung” és még 10 kifizető hely. Szép számú előadást tartott  az ország minden részén, a legtöbbet a TIT (Természettudományos Ismeretterjesztő Társulat) keretében, ahol 5. 129 Ft.-t keresett az év folyamán.

Még két zsebnaptárát kapom meg, az 1964-est és az 1966-ost.

1964-ben éves bevétele már 67.012 Ft., havi átlaga: 5.584 Ft. A „Hétfői Hírek”-nél keresi a legtöbbet, noha még nem fizetést, hanem rendszeres honoráriumot kap.

1966: a beteljesülés éve. A „Hétfői Hírek”-nél befutott, már rendszeres havi fizetést kap, egész évben csak itt összesen 32. 930 Ft.-t, továbbá prémiumot is 5129 Ft. összegben. Az állandó státus további előnyökkel jár. Ezt írja például: „A H. H.-t ól júniusban feleségemmel együtt 10 napot Bulgáriában, decemberben egyedül 10 napot Lengyelországban voltam. Lengyelországból kb. 3700 – 4000 Ft. értéket hoztam haza.”

Még fontosabb, hogy korábban is gazdag kapcsolatrendszere kiteljesedik, személyes összeköttetései garantálják példátlan információs bázisának mindenkori gyors, megbízható és sikeres működtetését.

Telefonregiszterében pártvezetők, kormánytagok, miniszterek, miniszterhelyettesek, a társadalmi és tömegszervezetek ismert funkcionáriusai, a tájékoztatási rendszer felelős posztjain állók nevei és elérhetőségei. Nem különben a fegyveres testületek illetékesei.

Az állambiztonságot több név is jelzi, mindenekelőtt Borgos Gyula, aki 1958-tól ezredes, 1970-től r. vezérőrnagy és a leghosszabb ideig a BM Titkárság vezetője. De nem feledkezik meg a régi segítőkről sem, 1966. december 28-án például találkozik Hollós Ervinnel, meghitt a viszony Szamos Rudolffal és Siklósi Norberttel is, aki 1958-tól tizenöt évig a MÚOSZ főtitkára, 1966-tól a Nemzetközi Újságíró Szervezet alelnöke és kincstárnoka, vezetése alatt lesz a MÚOSZ a KGB irányította prágai központú NÚSZ legaktívabb tagja.

 Gál Ferenc, aki tán a legjobban ismerte Fahidy („Meszlényi”) hálózati tevékenységét, 1963-tól a III/III  Csoportfőnökség kulturális elhárításának területén halad fölfelé, 1969-ben már az osztály (III/III-4) vezetője majd egyben csoportfőnök-helyettes is. Ebből a pozícióból csak egy ugrás az MSZMP KB Közigazgatási és Adminisztratív Osztálya, ahol négy évet tölt (1974-78), visszatérése után a BM-ből kerül nyugállományba 1988-ban miniszteri szaktanácsadóként, rendőr vezérőrnagyi rangban.

 [Gál Ferenc pályafutásáról részletesen írtam a sorozat III. részében a következő alcím alatt: „Hogyan lett Gál Ferenc államvédelmi alhadnagyból rendőr vezérőrnagy?”, itt olvashatják]

 Fahidy Józsefnek változatlanul intenzív kapcsolata van az „Esti Hírlapnál” Halmai Györggyel (1931), aki egyre kedvetlenebb és vékonyabb, sose tudja kiheverni eltávolítását az állambiztonságtól. Pedig az egykori üvegcsiszoló sikeresen elvégezte a Lenin Intézetet, „az ellenforradalom leveréséért” megkapta a Munkás Paraszt Hatalomért emlék érmet. De felettesei a II/5 Osztályon  az irodalmi élet területén végzett munkájában hamar észrevették jellembeli hibáit, a megbízhatatlanságot, a felelősségérzet hiányosságait. Egy hazugságával nehéz helyzetbe hozta alosztályvezetőjét (II/5-e alosztály) Harangozó Szilveszter r. századost, aki ugyan túl súlyos büntetésnek tartotta elbocsátását, de vezetőtársai meggyőzték arról, hogy helyes volt Komornik Vilmos rendőr nyomozó őrnagy, a II/5 osztály helyettes vezetőjének döntése, amit a pártszervezet is támogatott. Az utolsó hivatalos információt 1966 májusából ismerjük róla, ekkor töltötték ki tartalékos tiszti adatlapját, ami szerint változatlanul a Hírlapkiadó alkalmazásában dolgozott, újságíró főmunkatársként. Egyetlen gyermeke: Halmai Katalin (1956. 10. 01. Dobi Éva).

Fahidy József zsebnoteszeiben van még egy gyakran nevesített kategória:  híres színésznők, a művészvilág és az irodalmi élet feltűnő hölgytagjai, az újságíró szakma csinos és bimbózó tehetségei. Mindenki neve és egykori telefonszáma ismert, de itt és most érthető és jogtisztelő okokból nem adjuk közre őket, még ennyi év elteltével sem.  (Ám megalapozatlan az a feltételezés, hogy egy Budapestről korábbról ismert hölgy kedvéért távozott volna Olaszországba.) Az viszont megemlítendő, hogy a kávéházak, éttermek, klubok nemcsak a magán találkozók és társas összejövetelek kellemes színhelyei „Meszlényi” számára, hanem a hír-és információszerzés jól becserkészett bázisai is, ahol jóban van a személyzettel és tudja, melyik asztalhoz nem szabad leülni, s melyik sarok a veszélytelen. A megcélzott személyek és társaságok leggyakrabban a következő helyeken érhetők el viszonylag feltűnés nélkül: Fészek Művészklub, Belvárosi Kávéház, Hungária, EMKE, Rátkai Klub, Vörösmarty Cukrászda, Jókai Klub, Rózsadomb Kávéház, Római parti Lídó, MÚOSZ Klub, Kárpátia Étterem, Vidám Színpad Büfé, Palace Szálloda Kávézó, s egy kivételes és rejtélyes hely: Onódy Lajos protokoll büféje.

Élete végéig tartja magát az a szakmai értékelés hírlapírók körében, hogy az egyik legjobban informált újságíró volt, aki úgy tudott hírt szerezni, mint kevesen. Ehhez azonban nemcsak személyes ismeretség kellett, hanem bulldog szívósság is, lógott a telefonon, talpalt, utazott, lerázhatatlan volt, többszöri nekifutással abból is kihúzta az információt, aki nem akart nyilatkozni. Míg mások vártak a központ válaszára, hogy „Ezt meglehet-e írni?”, ő már rég megírta, s leadta. Igaz, néha a hír összement, mert összecsapta, többet érdemelt volna, de a kidolgozásra fordított idő veszélyeztette volna az elsőséget, a kizárólagosságot az újdonság kezelésében. Azt viszont csak a versenyképtelen riválisai terjesztették, hogy nem tudott írni. Ma bizonyára hír- és információ szerzést tanítana a túltengő újságíróképzés valamelyik intézményében, s nem győzné hangsúlyozni: ha valakinek ehhez nincs született érzéke, ő nem tudja megtanítani neki. Senki, egyetlen történész sem tudta megírni a mai napig oly életszerűen mindazt, amit ő néhány jelentésében az utókorra hagyott úgy, ahogyan az akkor és ott történt , - eltekintve az ideológiai előjelektől és az állambiztonság korlátozó leckéitől.

Jellemző az a szakmai legenda, miszerint a „Hétfői Hírek”-től történt távozásakor egyik ott maradt kollégája „baráti alapon” ellopta féltve őrzött „operatív”, azaz csak a munkakapcsolatait tartalmazó telefonnoteszét. Évekig megélt belőle, a hír rovat vezetője lett. Fahidy pedig gyorsan pótolta a veszteséget és a „Magyar Hírlap”-nál  főmunkatársként  folytatta az információs munka fellendítését.

Nem szóltam még azokról az állambiztonsági tisztekről, akik Fahidyt („Meszlényi”) a belügyi szervezethez kapcsolták, tevékenységét irányították, jelentéseit kezelték és azok nyomán intézkedtek. (A korábban említett  szerzőpáros szakmai publikációja erről hiányos és téves is.)

Az első név, akivel találkozhatunk 1956. novemberében: Bartha István államvédelmi főhadnagy. (ÁBTL 3.1.2. M-18667) Új név tűnik fel 1957 januárjában és februárjában a BM II/3-d alosztály (hírszerzés) képviseletében: Ladányi Mihály rendőr nyomozó százados.

1957 márciusában viszont tartósan átveszi a kapcsolat szervezését és irányítását az a Gál Ferenc rendőr nyomozó hadnagy (II/3-d, majd II/5 (belső reakció elhárítás d., és e., alosztálya), aki a legjobban ismerte Fahidy Józsefet, hálózati munkáját, ahogyan ezt Fahidy is visszaigazolja később zsebnaptári bejegyzéseiben.  Gál Ferenc rny. hadnagy, majd főhadnagy ezt követően három éven át, 1957, 1958, 1959 folyamán egyedül és kizárólagosan foglalkozik „Meszlényi” ügynök hálózati feladataival, emberi problémáival, csak egy-egy alkalommal helyettesíti rövid időre Kovács János r. százados (ÁBTL 3.1.2. M-18677/1-5).  

Gál Ferenc 1959-ben alosztályvezető-helyettes lesz (II/5-e) 1962-ig, (1961-ben előlép r. századossá), ezért 1960-ban átadja „Meszlényi” tartását Kovács János r. századosnak, akitől szeptembertől átveszi Kócsag József r. főhadnagy. (ÁBTL 3.1.2. M-18677/6). 1961-ben májusig visszaveszi Kovács János r. százados. Májusban tűnik fel Gyarmati András r. főhadnagy, aki 1962 elején még továbbviszi „Meszlényi” tartását, hogy aztán 1962. november 28-án lezárja az ügynök utolsó dossziéját (ÁBTL 3.1.2. 18667/7) az állambiztonság augusztusi szervezeti változásának megfelelően létrejött III/III-1 Osztály e., alosztályán. [Halmai György r. hadnagy szerepéről már szóltam, elbocsátásáig ugyanazon szervezeti egységekben szolgált, ahol „Varga” és „Meszlényi” ügynököket foglalkoztatták.]

„Meszlényi” jelentései 8 levéltári kötetben több száz nevet tartalmaznak. Hálózati tevékenysége során sohasem dekonspirálódott. Úgy figyelt meg embereket és szerzett róluk információkat hol környezetüktől, hol közvetlenül tőlük, hogy az érintettek észre sem vették, nem tűnt fel jelenléte, elvegyült szürkén és távozott pókerarccal, anélkül, hogy nyomot hagyott volna. Nevét hallva most egy  90 éves irodalomtörténész kapásból  rávágja:  „Nem is ismertem”. Az ügynök érdeme, hogy mégis sokat jelentett róla, anélkül, hogy gyanakodott volna rá. (Persze, inkább arról van szó, - tudjuk az életszerű valóság tényeiből -, hogy professzor úr néha már kissé visszafogja memóriáját.) E sorok írója is elmondhatja, hogy noha nem ismerte „Varga Sándort”, csak a levéltárban találkozott nevével, az mégis említi két jelentésében, mert olyan körben mozgott, ahol hallott valamit rólam és az információt fontosnak tartotta ellenőrzés nélkül nyomban jelenteni, bár az távolról sem volt pontos. (ÁBTL 3.1.2. M-33169)

Fahidy József 1982. február 27, szombatra virradóra hunyt el 60 éves korában. Március 9-én temették el a Farkasréti temetőben, sírjánál a Magyar Hírlap, a MÚOSZ és a Lapkiadó Vállalat nevében Kovács György (Magyar Ifjúság) mondott gyászbeszédet, a barátok és a család nevében Soós Levente vett végső búcsút tőle.

Befejezésül pedig jöjjön a bizonyítási folyamatot megkoronázó hivatalos dokumentum, amely végérvényesen eldönti, hogy a „Meszlényi Károly” néven jelentő állambiztonsági hálózati személy azonos  Fahidy Józseffel.

2019 március első hetében a nevüket „i”-vel író Fahidiak körében megtaláltam Fahidy József fiát, Gergelyt, egy héttel később pedig, március 14 –én az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában  a 29 évig rejtegetett, alig pár hónapja kutatható állambiztonsági mágnesszalagok H (Hálózati) adattárában Fahidy József hálózati személyt a nyilvántartás szerinti „Meszlényi Károly” fedőnéven. Néhány nap múlva megkaptam az ÁBTL - ben őrzött eredeti iratról készült hivatalos másolatot, amelyet itt láthatnak.

[Az 1990 előtti állambiztonsági szervek által megőrzött mágnesszalagok tartalmáról és az egyes adatmezők jelentéséről a Levéltár külön tájékoztatót adott ki. Az ismertetőből kiderül, hogy az adatbázis az egyes személyekre vonatkozóan az alábbi adatokat foglalja magában:

       e., a foglalkoztatás jellegére utaló kód,

       g., élő kapcsolat esetén a foglalkoztató szerv kódja, kizárt hálózat esetén

       a  Beszervezési dosszié száma.

Az adatbázis még jelenleg is számos idegen karaktert és felesleges írásjelet tartalmaz, ezek jórészt a számítógépes konvertálás eredményei, mivel az eredeti programkörnyezetet nem sikerült rekonstruálni. Bizonyos adatmezőket ugyanakkor nem sikerült helyreállítani, ezért például a nyilvántartott személyek születési adatai jelenleg nem olvashatók az adattárban.]

A „Meszlényi” rejtély ezzel megoldódott, az egy ügynök két fedőnévvel elmélet hosszú évek után megdőlt. Fahidy József (1922 – 1982) az utókorra hagyott 8 dossziéjával ténylegesen a legtermékenyebb magyar hálózati újságíró volt, noha állambiztonsági tevékenységét ezek alapján csak 1956 és 1962 között ismerjük. Addig is, amíg netán még többet megtudhatunk róla, ajánljuk a jövő kutatóinak tanulmányozásra. (ÁBTL 3.1.2. M-18667, 3.1.2. M-18667/1-7)

Kapcsolódó: Besúgók, titkosügynökök, ÁVH-sok, kémek, hírszerzők, szt-tisztek szigorúan titkos dokumentumai