Ugrás a cikkhez
Reklám

Az elmúlt időszak egyik legjelképesebb felvétele a sötét invázió elősegítői és támogatói számára az a valóban szívszorító kép volt, melyen egy vízbe fulladt kisfiú holtteste látható a török tengerparton. Ugrott is az érzelmileg, morálisan manipulatív felvételekre a fehér Európa iránt ellenséges elit, ahogy a saját fajtájukat pár generáció alatt lecserélni akaró, öngyűlölő fehér liberálisok is. Mint tudjuk, a fehér emberre jellemző empátiát, törődést és erkölcsorentációt tudatosan manipuláló zsidó hatalmi réteg és hű szolgálói a fehér bűntudattól szenvedő másságimádók, illetve karrierista, sok esetben joggal feltételezhetően pszichopata politikusok előszeretettel kendőzik el a beáramló idegen tömegek által okozott minden problémát emberi érzelmeinkre ható, erőteljes felvételekkel, mint ez is. Ha ugyanis az érzései befolyása alá kerül az ember, hajlamos rá, hogy minden észérvet, logikát félretegyen.

Az első rész itt olvasható: Zsidó harapófogóban az európai civilizáció (I. rész): A jelenlegi sötét invázió zsidó eredete



A befolyásoltaknak már ez a norma

A felvételek szomorú látványa után azért mi próbáljuk meg használni az eszünket is. Nem sokkal később kiderült ugyanis ki volt az áldozat: neve Aylan Kurdi, 3 éves volt. 5 éves bátyja, Galip és anyjuk, Rehan szintén odaveszett. Apjuk Abdullah Kurdi és családja a Törökország déli határa melletti szíriai Kobani városából származik, már három éve Törökországban élt, tehát nem menekült semmi elől sem. Hogy miért akart Európába jönni? A The Wall Street Journal kiderítette:

Kurdi szerdán kórházi ágyáról nyilatkozva elmondta egy szír rádióállomásnak, hogy építkezéseken dolgozott napi 50 török líráért [közel 5000 forint], de az nem volt elég a megélhetéshez. Elmondása szerint nővérére, Teema Kurdira támaszkodtak, aki Kanadában él és az albérletüket segített fizetni.
Kurdi asszony csütörtökön egy vancouveri külvárosból nyilatkozva elmondta: apjuk, aki még Szíriában van, javasolta Abdullahnak, hogy menjen Európába, ott kezeltetni fogait, és hogy találja meg a módját miként hagyhatná el családja Törökországot. Elmondása szerint három hete kezdett el testvérének pénzt utalni ezer eurós részletekben, hogy az utazását segítse. Röviddel ezután testvére telefonált, mondván az egész családját is vinni akarja, mert felesége egyedül nem tudja eltartani két fiukat Isztambulban.

Ismét azt láthatjuk tehát, hogy a felénk áramló idegenek számára Európa egy terülj, terülj, asztalkám. Kurdi Svédországban szerette volna igénybe venni az ingyenes fogászati szolgáltatásokat (ezt egy svéd lap is megerősíti). 4000 eurót (kb. 1 256 000 forint) adott embercsempészeknek, hogy Görögországig vigyék őket, de mielőtt oda értek volna túl nagy hullámok keletkeztek és a hajó felborult. Egy felelőtlen apa bajba sodorta családját a köztudottan veszélyes lélekvesztőkön, mindezt azért, mert ingyenes svéd fogászati ellátást szeretett volna, és akkor már persze jöjjön a család is, elvégre ez itt a liberális, idegenszertő Európa, ahol tapsolva várják a hatmilliárd elgázosított ártatlan zsidó miatti fehér bűntudatba belebolondult őslakosok az idegeneket. Nemcsak az apai felelőtlenség okozta tehát ezt a családi tragédiát, hanem az az üzenet is, amit ezek a liberálisok és ellenséges elitek küldenek ezeknek az embereknek. Soha nem szabadott volna Kurdinak és családjának eldöntenie, hogy Európába jön, úgy éreznie, hogy itt nekik helyük van - mert nincs. Ezt az üzenetet csak egy szigorúan lezárt határokkal magát védő Európa tudná közvetíteni, így a hasonló esetek se történhetnének meg.



Bűntudatkeltés minden szinten

Az arcátlan franciaországi zsidó milliomos, Bernard-Henry Lévy, akit a Jerusalem Post a világ 50 legbefolyásosabb zsidói közül a 45. helyre tett, és aki aktívan, esetenként személyes látogatásokkal is támogatta a közel-keleti cionista érdekek szerint zajló harcokat (tehát egy konkrét felelőse az ottani káosznak) a képek láttán Európát hibáztatja, és reméli, hogy e képek hatnak majd az európai kormányokra, hogy azok több idegent fogadjanak be. Így lett. A megrázó képsorok hatása kiszámítható volt az empatikus és önfeladásra nevelt fehérek között: egy világhálós angol petíció, mely még több idegen befogadását és a "menekültek" megsegítésének növelését sürgeti az addigi 40 ezer aláíróról a képek hatására immár 435 ezerre duzzadt. David Cameron a képek és a petíció hatására már meg is ígérte: még több "szír menekültet" fog Britannia befogadni; a jelenlegi terv 20 ezer . Franciaországban is volt hatása a képnek, a franciák többsége már állítólag támogatja az idegenek befogadását, legalábbis egy felmérés szerint, bár ezek köztudottan a manipulátorok kedvenc eszközei és nem megbízhatók.

Az elmúlt napokban Finnországban egy szélhámos miatt lett heves vita tárgya a bevándorlás. A multikulturalizmusra esküdő hazaáruló miniszterelnök, Juha Sipilä meglátogatott egy oului "menekültszállót", ahol elbeszélgetett egy "fiúval", aki elmondása szerint "nagynak tűnik, de csak 17 éves". A kamerák előtt meghatódottan, bólogatva hallgatta a szívszorító hazugságokat, miszerint apját megölték, őt pedig elrabolták, majd Sipilä ennek hatására felajánlotta egyik házát, hogy ott megszállhassanak "menekültek" mikor év végén délebbre költözik. A nézők egy része sejtette, hogy valami nincs rendben ezzel a "fiúval", így felkutatták a világhálón, ahol számos szociális oldala van, 19 éves, előszeretettel pózol és képei alapján jól szórakozik Európa-szerte, néha halálosan fenyegetőzik és elmondása szerint volt már börtönben testi sértésért. A katonai múlttal rendelkező testépítő az elmúlt hónapok migránsturnéja alatt kalandozott Bulgáriában, Németországban, Dániában, Svédországban, a Facebook-oldalának idővonala szerint pedig június végén hazánkon is átvonult, mint a sok szegény üldözött egyike. Tudjuk: a betolakodók kb. 80%-a ilyen életerős, fiatal férfi. Mint oldalán láthatjuk, a finneken gúnyolódik és nevet az eseten a láthatóan önimádó nyomorult. Jól szórakozik, közben az őshonos fehérek tömegei adakoznak, segítenek és átengedik életterüket ilyen közveszélyes parazitáknak, mint Fahad Firas, vagy a már bizonyítottan beszivárgott képzett terroristák.



Jól érzi magát Európában a betolakodó

Földi László nemzetbiztonsági szakértő szerint már nem az a kérdés, hogy terroristák is jönnek-e, hanem hogy milyen hálózatot építenek itt ki. Valóban, Norvégiában egy 10 fős csoportot fogtak a nemzetbiztonságiak, közben a bolgár-macedón határon is fogtak öt főt, akiknek telefonján lefejezett emberek fotói, dzsihádista imák, Iszlám Állam-jelképek és promóciós videók voltak. Mikor a határőrség ellenőrizte a koszovói rendszámú autót, megvesztegetéssel próbálkoztak a "menekültek". Korábban pedig török nemzetbiztonságiak figyelmeztettek: 3000 kiképzett dzsihádista készül Szíriából és Irakból Törökországon, majd Bulgárián és Magyarországon át Európába jutni. A Líbiai kormánytanácsadó Abdul Basit Haroun szintén figyelmeztetett: militáns IÁ-tagokat is csempésznek Európába a hajókon. Maga az IÁ is elismerte már, hogy szivárogtatnak terroristákat Európába ezzel a migránsáradattal. Állításuk szerint négyezren már itt vannak és Európa-szerte terveznek akciókat. A Frontex (Európai Határőrizeti Ügynökség) vezetője Fabrice Leggeri szerint:

Sokan szereznek hamis szíriai okmányokat Törökországban, mert tudják, hogy így menedékjogot kapnak az EU-ban. Azok, akik e hamis papírokat használják, többnyire arabul beszélnek. Észak-Afrikából jönnek, a Közel-Keletről de ők mind gazdasági bevándorlók. [...] A menekültek áramlása túlterhelte a hatóságokat és nincs biztos fogalmunk arról, hogy mi ezeknek az embereknek a háttere.

A szír kisfiú fotójának erős érzelmi hatását felhasználva persze fehérellenes zsidók is ugrottak, hogy szokásos manipulációjukkal tegyenek a gyűlölt nemzetek Európája ellen. Az oroszországi születésű zsidó, Leonid Bershidsky a szintén zsidó és milliárdos Michael Bloomberg tulajdonában lévő Bloomberg View (és egyéb lapok) publicistája mióta elhagyta Oroszországot Berlinben rontja a levegőt, két Putyin- és oroszellenes írás között igazi zsidó módjára nem felejti el a fehér európai nemzetek bomlasztásának támogatását sem. Szerinte Európában "nincs elég bevándorló"; a megszokott szánalmas agytornával ő is az alacsony őslakos születésszámmal indokolja az idegenek befogadásának szükségességét. Természetesen egy gyökértelen zsidó fejében meg sem fordul, hogy az alacsony születésszám megoldása olyan folyamatok indítása lenne, olyan politikai, szociális intézkedések lennének, melyek az elöregedő őshonos európaiak születésszámát növelnék. Nem, ha kevesebb gyerek születik, nyilván az a megoldás, hogy formáljuk át Európát egy nem fehér kontinenssé olyan emberekkel, akik fajidegenek e földrészen, ráadásul beilleszthetetlenek és súlyosan veszélyesek bűnügyi és kulturális értelemben egyaránt.



Ronald Barazon, az európai civilizáció halálos ellenségeinek jól ismert arcvonásaival

Ronald Barazon izraeli születésű, jelenleg ausztriai zsidó, a Salzburger Nachrichten egykori főszerkesztője, jelenlegi publicistája szerint Európának szüksége van a "szír gyerekek nevetésére", elvégre egy elöregedő népességnek idegenek kellenek, nem inkább több saját gyerek. A világhálón található fotók tanúsága szerint az osztrák politikai elittel jó kapcsolatban lévő Barazon cikkében így ír:

A politikusok és a társadalom egésze teljesen hülye, ha nem látják meg Európa számára a nagy lehetőséget a menekültek beáramlásában. [...] A bevándorlás a siker bizonyított receptje. Az USA, a világ legsikeresebb gazdasága a világ minden tájáról jövő menekültek által épült. Izrael, egy minimális területtel rendelkező ország befogadott 750 000 menekültet Oroszországból a 90-es években és az egyik leggazdagabb ipari államnak számít.

Persze manipulál és hazudik az aljas zsidó: köztudott, hogy az Oroszországból Izraelbe áramló tömegek nem menekültek voltak, hanem bevándorlók, és nem is akármilyenek: alijázó zsidók. Még a Wikipédián is van róla szócikk. A faji alapon zsidóknak (és csak zsidóknak) állampolgárságot adó Hazatérési Törvény keretében történt mindez a Szovjetúnió határainak megnyitásakor. Zsidók telepedtek le zsidók között és Barazon szerint ez jó példa arra, hogy Európa fajidegen tömegeket fogadjon be. (Persze Izrael gazdasági jóléte az amerikai dollármilliárdokból ered, melyet a cionista elit amerikai adófizetőktől folyósít át Izraelnek - katonai támogatásként is.) Az Egyesült Államok szintén nem volt soha multikulturális, a súlyos zsidó nyomásra született 1965-ös liberális bevándorlásitörvény-módosításig a lakosság kb. 90%-a fehér volt, a korábbi bevándorlás is nemcsak hogy fehér, de azon belül is elsősorban angolszász, nyugat-európai fehér embereket részesített előnyben. Ilyen szánalmas trükkökkel győzködi az osztrákokat tehát a zsidó, hogy azok elfogadják saját civilizációjuk átformálását, etnikai felforgatását.

Az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosa, a zsidó Pierre Moscovici szintén beveti tekintélyét az európai civilizáció felforgatásának érdekében. A Reuters őt idézi:

Európa nem válaszolhat a közel-keleti és afrikai menekültek beáramlására nacionalizmussal, mert az emberi jogokkal törődni része az európai identitásnak. [...] Válaszunknak összhangban kell lennie történelmünkkel és értékeinkkel, összhangban azzal, amiről Európa szól. [...] Európainak lenni azt jelenti, hogy törődünk az emberiséggel és emberi jogokkal. Ha a gazdaságot nézzük, nem látom ezt az ellentmondást. Néhány országnak, mint Németországnak gazdasági szüksége van a bevándorlásra. [...] Mikor a világ és Európa ilyen drámával találja szembe magát, a válasz sosem lehet nacionalista. Sose szabad lezárni a határokat. Soha. [...] Orbán úr Európa keresztény identitásáról beszélt. Vitatható, hogy Európának csak egy keresztény identitása lenne. Sose hittem ezt. De ha ezt is gondoljuk, segíteni azt, aki szenved, része a keresztény értékeknek, a zsidó-keresztény értékeknek.

Szerencsénkre megtudhattuk egy zsidótól, mit jelent Európa és az európai értékek. A jellemző morális manipulálást végzi ő is, mint a zsidók általában teszik. Nem hallani tőle, hogy Izrael esetleg ne emeljen kerítéseket, hogy fogadjon be embereket. Nem, mi európaiak vagyunk csak erkölcsileg kötelesek az egész világgal azonosulni, ne is gondoljuk, hogy van saját csoportunk, melynek vannak etnikai, kulturális érdekei és céljai, ezekkel sokszor ütközik más csoportok célja és érdeke, amelyekkel szemben nekünk védekezni kell. Ha már "emberi jogok", a saját népünk, fajtánk, kultúránk, civilizációnk védelme azt gondolom alapvető emberi jog és kötelesség.



A The Forward címlapokon ismeri be a zsidók vezető szerepét: "stratégiai érdek" a bevándorlás támogatása

A zsidó ügyeknek szentelt és teljesen zsidó The Forward címlapon jelenti be: "Zsidó csoportok vezetik a nyomást, mely megnyitja az ajtót a szír menekültek előtt". Nem ez az első eset, hogy a lap a zsidók általi idegen bevándorlás elősegítésével henceg. Egy korábbi cikkük címe: "Zsidók egyesülnek a bevándorlási reform iránti nyomásban". Ebből az írásból megtudjuk, hogy befolyásos és tehetős zsidó szervezetek egyesült erővel lobbiznak a még több bevándorlóért - persze nem Izraelbe, azt mint "zsidó államot" támogatják, annak kerítéseivel együtt. Csak nekünk, megvetett fehér nemzeteknek szánják ezt az áldást. A Hebrew Immigration Aid Society (HIAS) elnöke ki is jelenti a cikkben: "ez nekünk stratégiai érdekünk". Az ember azt hinné, hogy menekültek befogadása amolyan humanitárius dolog, de persze a zsidó stratégiát lát benne. Ha felidézzük például Stephen Steinlight, egy másik befolyásos bevándorlást támogató zsidó szervezet, az American Jewish Committe egykori igazgatója által elmondottakat, miszerint a fehér gazdanépbe áramló idegen fajú bevándorlás a zsidó közösségnek egy "oszd meg és uralkodj" helyzetet teremt, máris világos lesz a stratégia. Szintén a The Forwardban jelent meg a napokban Deborah Lipstadt, a híres holokausztpropagandista cikke, melyben természetesen ő is támogatja az idegen beáramlást fehér országainkba. Jellemző módon a holokausztról hallucinál és morálisan manipulál benne:

Mint a zsidó történelem tanulója, számomra a szenvedő ártatlanok kétségbeesett menedékkeresése fájó. Évekkel ezelőtt a holokauszt felfedezését azzal kezdtem, hogy megismertem az amerikai reakciót. Megdöbbentem a mélységes ellenszenven, amit amerikai hivatalnokok és bürokraták tanúsítottak a zsidó bevándorlók iránt. Felállítottak - David Wyman szavaival - "papír falakat", hogy kirekesszék az idegeneket. A zsidók el lettek utasítva csak azért, mert zsidók voltak, még ha ez azt is jelentette, hogy koncentrációs táborokba kerülnek. Látva Aylan élettelen testét a partra sodorva, ki nem töpreng közülünk rajta: ismétli magát a történelem?

Vajon mit gondol, Izrael hogy kéne álljon a szír menekültekhez? Ezt is megtudjuk:

Mi a helyzet Izraellel? Egy ritka személyes fordulatként, szinte már egyetértek Benjamin Netanjahuval, hogy ne fogadjon be menekülteket. Izrael kimerítő orvosi segítséget adott szíreknek a véres polgárháborúban. Sokan közülük, noha hálásak, eltitkolják, hogy Izrael segítette őket, és ezt azért teszik, mert Szíria polgárai nyíltan ellenségesek Izraellel. Akkor hát hogy nyissa ki ajtaját Izrael a szír menekülteknek? Hogy derítse ki Izrael, hogy a menekülők tömege között nincs-e olyan, akinek köze van szélsőséges csoportokhoz, melyek Izraelt bántani akarják? Nem lenne lehetséges befogadni pár ezret, akiket megfelelően és alaposan átvilágítottak? Nem küldene ez üzenetet Izrael zsidó értékek iránti elkötelezettségéről? Ha kevert érzéseket fedez fel kérdéseimben, helyesen teszi.

Tehát a napokban egyébként pont a szírek ellen kerítést emelő Izrael nem igazán kell, hogy befogadjon akárkit, mert azok talán ellenségesek, illetve ha be is fogad, azt egy adott számú, jól kiválogatott emberrel tegye, azt is azért, hogy "üzenetet küldjön", úgy tessék-lássék. Hogy a fehér nemzetekre már eddig is veszélyes idegenek esetleg a mi népünket bántják, vagy hogy már bizonyítottan vannak köztük konkrét, képzett terroristák, az nekünk nem kell, hogy számítson.



Holokausztozó zsidók: Frölich, Roth, Greenblatt, Stroehlein

Nem ő az egyetlen, aki holokausztról hallucinál. A The New York Times szerint, akik ellenzik a jelenlegi idegen bevándorlást, azért teszik, mert nincsenek tisztában a holokauszttal. A lap megszólaltat pár zsidó vezetőt, köztük magyarországit is, akik persze támogatják az idegenek befogadását. (Izrael kapcsán nem halljuk őket nyilatkozni.) Az idézetekben az egyébként célszerűnek tűnő cseh megoldásról van szó, amikor azok a migránsok azonosításának és családtagok számontartásának céljából kezükre számokat írva jelölték meg őket:

'Szörnyű volt látni a képeket, melyeken a rendőrség számokat ír emberek karjaira' - mondta Frölich Róbert, Magyarország főrabbija. 'Auschwitzra emlékeztetett. Aztán embereket vonatokra rakni fegyveres őrök által, hogy táborokba legyenek szállítva, ahol bezárják őket? Persze, hogy a holokauszt visszhangzik ebben'.

'Feledékenyek lehetnek, mert ki tenne ilyet ha lenne bármilyen történelmi emlékezete' - mondta Kenneth Roth, a Human Rights Watch ügyvezető igazgatója. 'Elképesztő, tényleg. Mindenképp, a vonatok látványa a holokauszt rémálmait idézi fel'.

Vannak, akik szerint az, hogy nem volt szándékos, még ijesztőbbé teszi a dolgot, rejtélyes történelmi elrugaszkodást mutatva pont azokon a helyeken, ahol a holokauszt a legnagyobb pusztítást okozta.

'Igaz lehet, hogy nem tudták, de az érzéketlensége és tudatlansága a cselekedetük által felidézett képeknek döbbenetes; gyomorforgató' - mondta Jonathan Greenblatt, a Rágalmazásellenes Liga országos igazgatója New Yorkban.

'Nehéz megérteni, miként veszítik el emberek a történelmi érzéküket ilyen gyorsan' - mondta Andrew Stroehlein, a Human Rights Watch európai médiaigazgatója. 'Mind azt mondjuk, hogy megtanultuk a történelem leckéjét, de ahogy elfordulunk e kétségbeesett emberektől, akik szörnyű helyzetetek elől menekülnek azt feltételezi, hogy nem tanultuk meg a leckét egyáltalán.'

Frölich nem az egyetlen zsidó hazánkban, aki a jó holokausztos érzelmi manipulálást sem feledve kiáll a betolakodók mellet. Külföldi lapokból kell megtudnunk, hogy még az EMIH egymilliós gyógyszeradománya előtt Radnóti Zoltán, a Mazsihisz rabbitestületének elnöke gyűjtést szervezett az idegeneknek. A zsidó Jewish Telegraphic Agency számol be róla:

Magyarországi zsidók 5000 USA dollárt [közel másfél millió forint] és kb. fél tonna ételt és nem romló dolgokat gyűjtöttek a közel-keleti menekülteknek. 'Jelenleg 100 és 150 közötti azon zsidók száma, akikről tudom, hogy részt vettek a folyamatban' - mondta Radnóti Zoltán, a Mazsihisz rabbitestületének elnöke. [...] A holokauszt tanulságait felhozva, több jelentős európai rabbi, köztük Franciaország főrabbija, Haim Korsia és Britannia korábbi főrabbija, Jonathan Sacks ösztökélték az európai kormányokat, hogy bánjanak a menekültekkel jóságosan és találjanak a helyzetükre megoldást. 'Mint kelet-európai zsidók, tudjuk, milyen érzés menekülni otthonainkból' - mondta Radnóti a JTA-nak.

Nem világos, hogy zsidók pénzéről van-e szó, vagy ők csak a gyűjtést végezték-e, a pénz meg magyaroktól jött (a cikkben gyűjtésről van szó, nem adakozásról), mindenesetre jó tudni, hogy ilyen jóságos zsidóink vannak, bár nem emlékszem, mikor segítette a Mazsihisz vagy Radnóti a magyarságot. Két követelőzés és antiszemitázás között talán lenne rá idejük. Ismét meg kell jegyezni: se a franciaországi, se az angliai, se a hazai zsidó vezető nem tudni, hogy Izraelt felszólította volna a kerítésekkel távol tartott vagy deportált bevándorlók jóságos bánásmódjára, vagy éppen amikor etióp nőket oltottak be fogamzásgátlóval azok tudtán kívül, nehogy még a végén szaporodjanak a "zsidó államban".

Az említett Jonathan Sacks írása (itt olvasható) zömét a holokausztozás és bűntudatkeltés, a fehérek empátiájának manipulálása teszi ki. Képmutató módon elvárja a fehér embertől, hogy szeresse és befogadja az idegent, holott a zsidó hagyományok nagyon szigorúan megkülönböztetik a bel- és külcsoport határait - faji alapon. Sacks támogatja a World Jewish Relief zsidó szervezet kampányát, mely Európa elsötétítését célozza, mindezt persze morális köntösbe bújtatva, de Izraeltől ők se kérik az idegenek befogadását. Zsidó vezetőkként pedig hatásosabb lenne a saját fajtájukra nyomást gyakorolni, ehelyett szokásos módon csak a fehér nemzetektől várják el, hogy keveredjenek. Oldalukon világossá teszik: ők egy zsidó szervezet és zsidók boldogulásáért küzdenek, zsidó érdekek szerint. Persze a gazdanépek, és félt, megvetett fehér nemzetek gyengítése is zsidó érdek. Ezért sem munkálkodnak azon, hogy Izraelt "gazdagítsák" a "sokszínűség áldásával". Természetesen nem csak az egykori főrabbi Sacks, de a jelenlegi, Ephraim Mirvis is támogatja a sötét inváziót.

A holokausztozás visszatérő elem a zsidóknál, amivel a bevándorlást támogatják. Tudják jól, hogy a fehérek már régóta kondicionálva vannak rá, hogy a "zsidók szenvedései" és a "holokauszt" hallatán bűntudatuk legyen. Julian Borger a The Guardian diplomáciai szerkesztője is felmenői állítólagos történetével próbálja az olvasóit befolyásolni, elvégre ha nem akarja valaki, hogy idegenek tömegei elárasszák a nemzetét, az asszisztál egy új holokauszthoz. "Szégyelld magad, csúnya gój, most pedig vezeklésül fogadd be ezt az idegen tömeget, hogy etnikai szöveted végérvényesen felbomoljon és többé ne tudd magad megszervezni a zsidó elit ellen!" - ha tisztességesek lennének, akár ezt is mondhatnák, de ilyet tőlük ne várjunk. Olyannyira a holokausztpropagandával vegyítik a zsidók ezen invázió támogatását, hogy az egykori "náci rezsim elől menekülő" angliai zsidók egyesülete is lobbizik a kormánynál, hogy az fogadjon be még több idegent.

Szintén a Jewish Telegraphic Agency beszámolója szerint a Mazsihisz Budapesten állított fel gyűjtőpontokat, ahonnan az ételeket vitték, így valószínű, hogy a pénzt se saját zsebből dobták össze. A cikk megemlíti azt is, hogy az olaszországi zsidó közösség Milánóban még a holokausztmúzeumot se volt rest felajánlani, hogy ott szálljanak meg az idegenek. Brüsszelben Menachen Margolin Chábád Lubavics-rabbi és az Európa Zsidó Egyesület lobbicsoport elnöke egy rabbidelegációt tervez vezetni, hogy ételt osztogasson az idegeneknek. Megismerhetünk a cikkben egy másik magyarországi születésű, de Ausztriában élő zsidót, Kaldori Júliát, aki a Wina nevű bécsi hetilap szerkesztője, mely a helyi zsidó közösség lapja. A The Forwardban írt véleménycikke szerint "zsidó kötelesség" a beáramló idegenek segítsége és a migránsok láttán ő is a holokausztról képzelődik: vonatok, kézre írt számok, drótkerítések. Elmondása szerint csatlakozott az önkéntesekhez Budapesten, és ő is elismeri "sokan közülük zsidók". Nyilván a Migration Aidre utal, mely már eddig is gyaníthatóan jelentősen zsidó volt (lásd itt, vagy itt). Köszönjük a megerősítést! Mondani sem érdemes már: Izrael menekültellenes új kerítését és a befogadás ottani elutasítását szóra sem méltatja.

Sajnos a jelenlegi európai kereszténység is súlyosan beteg és nagyon sokszor nemzet- és fajáruló vezetők saját gyülekezeteiket is arra ösztökélik, hogy a kígyót öleljék magukhoz. Tulajdonképpen a korábbi írásomban részletezett zsidó fehérellenes pszichológiai hadviselés erkölcsi és érzelmi hatását erősítve. A szír fiúról készült képek az angol Thame város egy gyülekezetét is arra késztették, hogy az "tegyen valamit". Gyertyát gyújtottak, imádkoztak, majd megbeszélték mit tehetnének: gyűjthetnének pénzt, akinek van birtoka, kiadhatná a "menekülteknek", esetleg befogadhatnának gyerekeket - tervezték... Ami különösen szívszorítóvá teszi a dolgot, az az, hogy pár percre a várostól van Oxford, ahol több mint tíz éven át arab paraziták egész bandája legalább 370 kislányt erőszakolt meg; 11 éveseket országszerte árultak más araboknak pénzért, 12 éveseket ejtettek teherbe, heroinnal mérgezték őket engedelmességre, a hatóságok szerint is erőszakosan deviáns módon bántalmazták és csoportosan erőszakolták meg ezeket a fehér gyerek- és fiatalkorú lányokat tömegesen. Mindezt tehát pár percnyire Thame-től, ahol most ezek a fehér bűntudatba és beteges, ellenséges elitek által manipulált empátiába belebolondult nyomorultak még több idegent akarnak letelepíteni - ugyanonnan, ugyanabból a kirívóan közveszélyes, aberrált közel-keleti fajból. Amikor a szomszéd városból jöttek e szörnyű hírek, az valahogy nem sokkolta eléggé a gyülekezetet, hogy az "tegyen valamit". Azok csak fehér lányok voltak, a saját csoportunkért felelősséget érezni pedig rasszista dolog. Ismét azt látjuk, hogy nem őszinte humanizmus hajtja ezeket a fehéreket, hanem egy beidegződött fehér öngyűlölet mely a külcsoportot segíti a démonizált belcsoport rovására (pont olyan zsidók által manipulálva, akikről ebben az írásban is olvashatunk). Mint az angliai arab perverzek ügyködéséről már korábban megírtam részletesebben: országszerte akár az egymilliót is elérheti a megalázott fehér gyerekek száma egy képviselő szerint, gyakorlatilag kizárólag arab bandák által. Fontos megérteni: ezek nem kiragadott esetek, ezek a tendenciózus, statisztikailag felülreprezentált folyamatoknak a példái. Sajátjaink megvédése pedig sokkal inkább morális kötelességünk, mint kényelmes életet biztosítani idegeneknek, akik nemcsak hogy veszélyesek a mieinkre, de akikről azt sem tudjuk kik is ők valójában. Az érv, miszerint "nem mindegyik olyan" nem elfogadható: ha magára a csoportra arányaiban jellemző az ami nekünk árt, nemzeti érdek azt a csoportot távol tartani a mi közösségünktől - ráadásul, a civilizáltabb tagjaik is hozzájárulnak ahhoz, hogy demográfiailag pár generáció alatt kiszorítsanak minket életterünkből.



Páran az oxfordi nagy formátumúakból

Vitájukban a Migration Aides Zsohár is csak mosolyog, mikor Toroczkai a svéd siralmas nemierőszak-statisztikákról beszél, nyilván ez megmosolyogtató dolog - az, hogy gyerekek, fiatalok tömegeit alázzák és bántják ezek a degenerált paraziták. Korábbi írásomban részletesebben kitértem a svéd adatokra, melyeket a liberálisok által szeretett Amnesty International illetve a BRǺ (Svéd Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács) hivatalos oldaláról vettem. Ezen Zsohár mosolyog, nyilván nem hiszi el. Persze aki érzelmi alapon működik, megteheti, hogy kínos dolgokat "nem hisz el", vagy ami érzelmileg kellemetlen babusgatott "menekültjeivel" kapcsolatban, azokat egyszerűen figyelmen kívül hagyja. Logika, analitikus, tényeket, adatokat, statisztikákat, tendenciákat, jellemző folyamatokat elemezni, figyelembe venni "rasszista" dolog, mert a valóság nem liberális utópia. Ugyanez a félresöprés, félrenézés volt az oka annak az elképesztő méretű arab pedofil parazitizmusnak, ami az angoloknál már sok éve folyik, melyről szintén részletesebben írtam. Megfigyelhető - és egyáltalán nem meglepő -, hogy ezeknek az öngyűlölő fehéreknek a többsége nő, illetve feminin, nyegle "férfi". A nőkre jellemző gondoskodó ösztön egy egészséges társadalomban fontos szerepet töltene be, de egy fajilag kevert, ellenséges (és idegen) elitek által manipulált légkörben ez az eredetileg tisztelendő, de mára már kificamodott, degenerálódott ösztön ilyen öngyilkos folyamatokat támogat. Erre pedig még rájön az öngyűlölet, a belcsoportért való felelősség érzésének, a nemzetvédelemnek a patologizálása; a fehér múlt és egész faj démonizálása (rabszolgaság, holokauszt stb.) pedig azt erősíti ezekben a manipulált tömegekben, hogy a fehér ember aljas, ha szenved, azt megérdemli, a külcsoport édekét a belcsoport érdeke fölé kell helyezni, másként ugyanis "rasszista" lenne, az pedig a leggonoszabb dolog. Sőt, már eleve a belcsoport meghatározása is megvetendő, rasszista dolog, hiszen mindenki csak "egyén". Ennek a folyamatnak a kialakulását és fajtánk szellemi megmérgezőit mutattam be a korábbi írásomban.

A helyzet iróniája, hogy míg az ilyen patologikusan individualista, beteg liberálisok képtelenek a biológiai valóságot látni, mondván ezek az idegenek is "ugyanolyan emberek, mint mi", addig ezeknek az embereknek eszük ágában sincs saját magukat egyéneknek tekinteni, az ő belcsoport-külcsoport különbségtételük erős és világos: vannak ők és vagyunk mi. Beilleszkedni nem tudnak, nem akarnak, kis országot alakítanak ki a mi országainkban, s mivel egyre többen alkotják ezt az árnyékországot, az új jövevényeket már nem is kényszeríti semmi sem a gazdanépbe való beilleszkedésre, ők a saját közösségükbe fognak beilleszkedni. Szintén jellemző, hogy a bűnelkövetésük is a külcsoport felé irányul, nem csak a gazdasági, de a nemi erőszak is. Míg életvitelük a saját közösségeikben zajlik, addig ha prédára kell vadászni, a külcsoportot veszik célba. Mint korábbi írásomban idéztem egy arabtól, aki Svédországban erőszakolt meg svéd lányt, az arab lányoknak az erőszak "szégyen lenne", míg a svéd lányoknak ez "nem nagy ügy". Ismét: külcsoport-belcsoport különbségtétel, parazitizmus és a befogadó nemzet prédának tekintése a jellemző. Míg ezek az öngyűlölő liberálisok saját fehér fajtájuktól várják el, hogy egyénekként tekintsenek az idegenekre, nem mint egy külcsoportra (mely, mint láthatjuk, súlyosan veszélyes ránk: bűnözési, demográfiai értelemben egyaránt), addig pont az általuk babusgatott idegenek az igazán rasszisták, mert ők nem csak különbséget tesznek csoportok között (helyesen), mint a fehér hazafiak is, de ők a külcsoportot sértik, bántják, azt prédaként kihasználják, annak asszonyait, gyerekeit szexuálisan megalázzák. Nem a faji különbségtétel és nemzetvédelem az igazi rasszizmus, hanem ez a faji alapú parazitizmus, mert az valóban, tudatosan a külcsoport sérelmére irányul.

E közveszélyes paraziták kirívóan hajlamosak a nemi erőszakra, mint tudjuk, főleg gyerekek és fiatal lányok ellen. Ezt történt többek között egy hónapja is Németország Chemnitz városában, ahol egy 7 éves kislányt erőszakolt meg egy degenerált (videobeszámoló itt), a körözés leírása alapján észak-afrikai bevándorló. Hallottunk erről bármit is az apai felelőtlenségből meghalt gyerekek miatti Európa-szégyenítés közepette? Az ellenséges zsidó média számára ez a 7 éves fehér kislány csak egy eldobható, lecserélhető elem, az ő szenvedése nem számít, mint ahogy azoké a gyerekeké, fiataloké sem, akiket szintén az új "menekültek" erőszakoltak meg Németországban és korábbi írásomban említettem néhányuk esetét (a német sajtóból lásd ezeket itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt), de ebben a cikkben például arról olvashatunk, hogy egy 18 éves néger "menekült" átvágta nemrég egy idős olasz pár torkát. Ezeknek, vagy a korábbi évtizedekből temérdek, sok esetben halálos áldozatoknak nincs arca, nincs szimbolikus fotó róluk, ami bejárja az egész világot. Csak névtelen, arctalan fehér emberek. Európa jobb, ha megszokja ezt a szerepet, vagy, ami a fehér emberhez méltó hozzáállás: ideje lenne lábra állni végre és megvédeni saját gyermekeinket, szüleinket, fajtánkat, hagyatékunkat, életterünket. Senki más nem fogja ezt helyettünk megtenni.



"Isten hozott, menekültek!"

A fentebb részletezett fehérellenes zsidó megnyilvánulásokra példát szinte napi szinten lehet találni. Mint láthatjuk, Európa-szerte zsidók, köztük vezető és befolyásos zsidók egybehangzóan és aktívan támogatják Európa átformálását egy valaha (és még részben) homogén nemzetek Európájából egy teljesen összekevert, idegen fajok és faji érdekek között őrlődő, gyökértelen masszává, miközben Izrael maradhat a kerítéseivel és idegenellenességével. Ez a fajta arcbamászó képmutatás csak akkor érthető meg, ha felfogjuk: a zsidó nem azonosul a gazdanéppel. A zsidó nem tartja magát "egyénnek" aki az egész világgal azonosul, a zsidó a zsidó múlttal és identitással azonosul. Számára a zsidó érdek számít: a gazdanép felbomlasztása, annak összetartásának, homogén etnikai érdekképviseletének gyengítése pedig zsidó érdek. Nincs ebben tehát semmi ellentmondás. A zsidó bomlaszt, hogy saját összetartó csoportjának előkelő pozícióját megőrizze a sok "egyén" között.

Ahogy a folytatásban látjuk majd, miközben ez az ellenséges csoport a gazdanépeket bomlasztja, annak önvédelmi reflexeit elitstátuszából adódóan sikeresen kriminalizálja, a saját fajtáját militánsan védi.

(Folytatjuk)

Csonthegyi Szilárd

(Kuruc.info)

Kapcsolódó:

- A fehér öngyűlölet pszichológiája a jelenlegi sötét invázió tükrében - egy történelmi áttekintés

- Nincs jogunk unokáink örökségét elpusztítani csak azért, hogy idegen tömegeknek ma jobb legyen az élet

- Fehérritkítással a sokszínűség felé - egy zsidó program margójára





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából