Azt is írhattam volna a cikk fölé: „Ami Fejtő Ferenc könyvéből kimaradt”. Tudjuk, néhány hónappal ezelőtt bírósági ítélet kötelezte Fejtő Ferenc „Magyarság, zsidóság” című könyvének alapos tanulmányozására azokat a fiatalokat, akik köztéri menórával futottak össze egy hideg, szeles éjszakán.
A két Ferenc találkozása
Kilencvenhat éve vette át a hatalmat hazánkban Kun Béla és válogatott csapata. Fejtő Ferenc könyvében természetesen szó van az 1919-es tanácsköztársaságról is, a hangsúly azonban a fehérterror szörnyűségeire esik. Kunék uralmáról ezt olvassuk:
Voltak terrorcselekmények, különösen a rezsim utolsó hónapjaiban, atrocitások az ellenforradalmi üzelmek elhárítása során, de nem voltak a polgárság, a földbirtokosok vagy a papok elleni spontán erőszakcselekmények. A kisajátítások sem ütköztek különösebb ellenállásba. Az emberek inkább a félelem, mintsem a terrorakciók áldozatai lettek. A Korvin Ottó és Szamuely Tibor vezette csekista különítmények, valamint a Cserny József irányította Lenin-fiúk által kivégzettek száma néhány százra rúgott. A fehérterror „teljesítménye” mindenesetre jelentékenyen felülmúlta azt.
(Fejtő: Magyarság, zsidóság. Bp., 2000, 187. o.)
Annyit azért Fejtő is elismer, hogy a bolsevikok között sok volt a zsidó, akik egyébként „értelmiségi szakmákból jöttek”:
A kommün zsidó vezetői és káderei a különféle értelmiségi szakmákból jöttek, vagyis a kereskedelmen kívül keresték a megélhetésüket, olyan területeken, ahol, mint láttuk, a zsidók már a századfordulón aránytalanul nagy számban voltak jelen.
(Fejtő: i.m. 190. o.)
Fejtő képlete tehát így fest: volt ugyan vörös uralom, de az utána következő megtorlás messze nagyobb veszteséggel járt. A könyvben van egy érdekes epizód, amely feltétlenül kommentárt igényel:
Az antant képviselőinek nyomása az atrocitásokat eltűrő – hisz nem voltak-e mind az ő emberei? – Horthyra és környezetére akkor erősödött fel, amikor az egyik felbőszült tiszt, gróf Salm felakasztatta Tószegi-Freund Antal zsidó földbirtokost és gazdatisztjét.
(Fejtő: i.m. 199. o.)
Csak azt felejti el megírni Fejtő, ki volt ez a bizonyos gróf Salm. Amit a szerző nem mesélt el, azt megtudjuk Salm főnöke, Prónay Pál naplójából, amelynek részletei 1963-ban jelentek meg a pártkiadó gondozásában (A határban a halál kaszál... Fejezetek Prónay Pál feljegyzéseiből. Szerk. és a bev. tanulmányt írta: Szabó Ágnes és Pamlényi Ervin. Kossuth Könyvkiadó, 1963, 384 oldal).
Zsidó "értelmiség" a vörös uralom alatt
Az említett kötet végén található névmutatóban ezt olvassuk: „Salm Hermann – gróf, főhadnagy, a Prónay-különítmény 2. tiszti szakaszának tagja, a fehérterror egyik legkegyetlenebb hóhéra.” (I.m. 375. o.) Érdekes, maga Prónay sem volt jó véleménnyel a grófról, akiben „a zsidó vér minduntalan megnyilatkozik, és akinek megbízhatatlansága nekem később is még sok kellemetlenséget okozott”. (I.m. 106. o.)
Szóval ez a kegyetlen hóhér zsidó volt. Hogy részben vagy egészben? Nem tudjuk. Fontos megjegyezni, hogy a pártkiadvány szerkesztői nem kommentálták Prónay szavait, tehát nincs okunk kételkedni gróf Salm előbb jelzett vérvonalában.
Prónay feljegyzéseiből nemcsak azt tudjuk meg, mennyire szadista volt az említett gróf (lásd i.m. 117. o.), hanem azt is, hogy olykor bizony futni hagyta a kiszemelt áldozatot. Szatymazon például „egy fekete képű zsidó hirtelen kereket oldott”, amikor kivégzésre kísérték. S ki volt a kísérő? Maga Salm Herman, aki nem kötözte meg jól a sötét képű delikvenst. Prónay kommentárja: „Furcsa! A zsidó vezeti a zsidót akasztani.” Prónay sejteti, hogy a szökés nem a véletlen műve volt, zsidó hagyta szökni a zsidót. Milyen furcsaságokat produkált a fehérterror!
A kegyetlen Salm gróf tehát zsidó volt, ezt ne felejtse el Fejtő könyvének olvasója. Hogy miért volt tagja a különítménynek, ki tudja? Hisz Prónay nem kedvelte különösebben a zsidó faj egyedeit. Ahogy egy német vendégnek mondta: „Einen Juden können Sie nincht trauen, solange er warm ist.” Vagyis: „Zsidóban nem bízhat, amíg az meleg.” (I. m. 200. o.) Talán ebben az esetben is kivétel erősítette a szabályt?
Ennyit röviden a fehérterror és zsidóság különös viszonyáról.
Ennél sokkal érdekesebb kérdés: miként viszonyult a hivatalos zsidóság a bolsevik eszméhez?
A Tanácsköztársaság bukása után alig másfél hónappal, 1919. szeptember 11-én a magyarországi neológ zsidóság hetilapjában az alábbi közlemény jelent meg:
A Pesti Izraelita Hitközség elöljárósága f. év. aug. 28-án Székely Ferenc elnöklete alatt tartott ülésében a következőket határozta el:
1./ A Hitközség a maga és az egész magyar zsidóság nevében végtelen örömének ad kifejezést afölött, hogy az úgynevezett Proletárdiktatúra esztelen és erőszakos kormányzati rendszere, mely minden hitközséget és generációk munkájával és áldozatkészségével felépített gyönyörű intézményeit végpusztulással fenyegette – saját bűnében összeomlott.
2./ A Hitközség konstatálni kívánja, hogy a kommunizmusnak nevezett tévtan legelső sorban kereskedőellenes áramlat, senkire sem oly káros és veszedelmes, mint a főleg kereskedelmi és ipari foglalkozásokat űző zsidóságra.
3./ A Hitközség ennélfogva fájdalommal és egyuttal megbotránkozással állapítja meg, hogy a kommunista uralom vezérkarában és táborában nagy számmal voltak zsidó származású emberek, akik majdnem kivétel nélkül már előbb váltak hűtlenné vallásukhoz, mint később hazájukhoz. Miután pedig ezeknek a szereplése lelkiismeretlen és gonosz emberek által arra használtatik föl, hogy a magyar zsidóságot a kommunizmussal azonosítsa, a Hitközség konstatálni kívánja, hogy minden egyes zsidó származású kommunistával szemben legalább ezer zsidó vallású magyar honpolgár áll, aki békében és háborúban híven állott a magyar hazához és nemzethez és aki a proletárdiktatúra gyászos korszakában más vallású polgártársaival együtt tűrt és szenvedett és a kommunizmus erkölcseitől (sic!) és tanaitól épp oly távol állott, mint bárki más.
4./ A Hitközség úgy a zsidó vallás szent hagyományaiból, valamint saját erkölcsi érzéséből kiindulva megtagad minden szolidaritást azokkal, akik akár a bolsevizmus propagandájában, akár annak gonosztetteiben aktív részt vettek és azokat mint a haza és a vallás ellenségeit – amennyiben még a zsidó felekezethez tartoznának, - annak közösségéből kirekeszti.
5./ A Hitközség ezen nyilatkozatát hozzá fűzi azon határozati javaslathoz, mely a magyarországi zsidóságnak az ő részvételével megtartott 1918. november 6-ikán országos nagygyűlésén hozatott, és amelyben a magyar zsidóság egyhangú határozattal megerősítette törhetetlen hűségét a magyar hazához és a magyar nemzethez.
6./ A Hitközség mindezek után a legnagyobb határozottsággal utasítja vissza a magyarországi zsidó hitfelekezet ellen szórt rágalmakat. Jó és rossz időkben mindig híven a hazához, minden áldozatra kész országunkért és nemzetünkért, szilárdan állunk a magyar törvény alapján, mely minket az ország teljes jogú polgárainak tett meg.
(A pesti zsidó hitközség nyilatkozata. Egyenlőség. A magyar zsidóság politikai hetilapja. 1919. 09. 11., 1. o.)
A hitközség tehát utólag elítélte a vörös uralmat, megbélyegezte azokat a zsidókat, akik a kommunista diktatúrát üzemeltették, s azokat is, akik „a bolsevizmus propagandájában” részt vettek.
Az Egyenlőség című lap főszerkesztője ekkor Szabolcsi Lajos volt, aki emlékeit bő két évtized múltán vetette papírra. A memoárt a rendszerváltozás után fia, az irodalomtörténészként ismert Szabolcsi Miklós rendezte sajtó alá, azóta ezt a művet forráskiadványként kezeli a szakma. Holott Szabolcsi munkája sok részletében – mese. Mese az, ami a valóságban nem történt meg.
Szabolcsi az orosz bolsevik forradalomról ezt írta visszaemlékezéseiben:
Az orosz forradalom félelemmel és rettegéssel töltötte el az egész zsidóságot. Hiába ünnepelte úgyszólván az egész sajtó (liberális, antiszemita egyaránt) Trockijt és Lenint: a zsidóság legerősebb ösztöne, a polgári érzés kapott halálos sebet a bolsevizmussal, a magántulajdon elve, az egyéniség. A monarchia sajtója központi utasításra ünnepelte az orosz revolucionáriusokat, mert hiszen azok vetettek véget a háborúnak a keleti fronton. De a mi közösségünk, a polgári magyar zsidóság borzongva olvasta a megrendelt cikkeket, és mint Vázsonyi, jobban félt a bolsevizmustól, mint a háborútól.
(Szabolcsi Lajos: Két emberöltő. Bp., 1993. 221. o.)
Szabolcsi persze azt is megmagyarázza, hogy a zsidó kommunista – nem zsidó. Azért nem az, mert már kilépett a „faji keretből”:
Azok, akik a „zsidó kommunista” nevet kapták, semmi módon sem sorozhatók a „zsidó” szó és fogalom megszokott kereteibe. Ezek az elemek a zsidó életkeret legszélén elhelyezkedett, ott csüggő, de a kerethez már nem tartozó egyének voltak. Oda nem tartoztak, mert kiestek a zsidó vallási keretből, hitet változtatva. De kiestek a zsidóság faji keretéből is, mert egy nemzetközi világforradalomhoz tartoztak, melyhez zsidók éppúgy fűződtek, mint georgiaiak, tatárok, mongolok és indusok. Éppen a kommunista korszak tanított meg rá, hogy a zsidóságból teljességgel ki lehet lépni, tartalmát és lényegét abszolút le lehet vetkőzni – azt mondanám – más hit, egy új világvallás kedvéért, melyet kommunizmusnak hívnak.
(Szabolcsi: i.m. 275-276.)
Két dolgot tudtunk meg tehát Szabolcsitól. Egyrészt arról tájékoztatott minket, hogy Kun Béla és társai a zsidó életkeret legszélén csüggő egyének voltak, sőt már nem is csüggtek, illetve nem ott csüggtek, kiestek vagy leestek a keretből/keretről, s egy másik kereten kezdtek csüggeni. Másrészt azt is elmesélte nekünk Szabolcsi, hogy ő és a „polgári magyar zsidóság” elítélte az orosz bolsevizmust, ezek a zsidók egyenesen „borzongva” olvasták a forradalmat magasztaló írásokat.
A "faji keretből kilépett" vörös terroristák
Üssük föl hát Szabolcsi Lajos lapját, nézzük meg, hogyan borzongott az Egyenlőség 1917 utolsó heteiben. Az alábbiakban sokat fogok idézni. Célom nem az ítélkezés, nem a megbélyegzés, hanem a hiteles tájékoztatás, vagyis a főszerkesztő idézett állításainak szembesítése a valósággal.
1917. november 17-én az Egyenlőségben hosszú, fényképpel dúsított cikk mutatja be az olvasóknak Trockijt, az orosz forradalom igazi vezérét. Az írás súlyát emeli, hogy a cikk a „Zsidó fejek” című rovatban jelent meg, ahol a zsidóság legkitűnőbbnek vélt fiairól szóló dolgozatok jelentek meg. A cikk címe: „Troczky, orosz miniszterelnök”. A szerző, a későbbi moszkvai emigráns Magyar Lajos, valósággal borzongva méltatja a nagy zsidó harcost, s írását ezekkel a szavakkal zárja:
Hogy mi lesz? Nem tudjuk és alkalmasint Troczky épp oly kevéssé tudja, mint mi. Neki megvan a programja, tervei vannak a programhoz, a tervekhez mért energiája is, de az ember magányos és gyönge a történelemmel és sorssal szemben. Egy bizonyos: az emberiség és béke ügyének nagy szolgálat volt, amit Troczky tett és a neve történelmivé vált.
A történelem egyik legfényesebb lapjára – a békeszerzők és népbarátok közé – újra odakerült egy zsidó neve. Ki tudja!
Talán ő hozza meg a világnak a békét: Bronstein, az orosz zsidó…..
(Egyenlőség, 1917. november 17. 7. o.)
Egy héttel később a lap arról számol be, hogy nemcsak Trockij, hanem Lenin is zsidó. A rövid hír szerint Lenin unokaöccse hadifogolyként az Alföldön dolgozik, s tőle tudták meg, hogy Lenin eredeti családneve: Levin (Egyenlőség, 1917. november 24. 15. o.)
Hanuka közeledtével egyre jobban borzongott Szabolcsi is, a lapja is. Dr. Ballagi Ernő olyan írást eresztett meg a lapban, amelyet ma is álmélkodva olvas az ember. De mielőtt idéznék a cikkből, nézzük meg, mit írt emlékirataiban a lap főszerkesztője:
Az Egyenlőségnek volt neveltje dr. Ballagi Ernő budapesti ügyvéd, ki színes tollal, acélos logikával írta meg politikai vezércikkeit és akiből csakhamar a lap népszerű főmunkatársa lett.
(Szabolcsi: i.m. 221. o.)
Nézzük, mit termelt a színes toll, acélos logika:
A negyedik háborús chanuka lángjai új zsidó hősök történelmi alakjaira világítanak ünnepi fényükkel. A háború zsidó hősei mellett megjelentek a béke zsidó harcosai. /.../ Büszkeséggel tölthet el bennünket, hogy a béke katonáinak első harcvonalából legelsőnek zsidó fejek világítanak felénk és a békéért sóvárgó egész emberiség felé. Trockij és a bolsevikiek bátor hada szólaltatta meg először a fegyvereket Pétervár utcáin a békéért. A miséző és körmeneteken zsolozsmázó, nagygyűléseken jegyzőkönyvező békehívek előkelő társasága után Trockij és a zsidó bolsevikiek, az orosz forradalom lenézett és kigúnyolt sansculottejei lettek a béke első hősei.
(Ballagi Ernő: A béke Makkabeusai. Egyenlőség, 1917. december 8. 1. o.)
Aztán:
Az idei chanuka ünnepi fényében ezeket az új zsidó hősöket, a béke zsidó hőseit látjuk meg elsőnek. A háború zsidó halottai felett könnyezőn virraszt örök kegyeletünk és hálánk, de a háború negyedik évi borzalmai közepett kell, hogy minden gondolatunk, agyunk és szívünk minden rezzenése a békéé, az emberiséget megváltó megértésé legyen. A fegyverek szavából is azt halljuk csak meg, ami békéért kiált és az ünnepi gyertya mellől feszült tekintettel figyelünk Pétervár utcáira, ahol a ghettók népe a békéért vérzik. Ünnepeljük a békeharc Makkabeusait, akik a háború hőseinél is szentebb hősök.
(Uo.)
Lenin Trockijjal, illetve Trockij nélkül
Ballagi doktor ezután arról panaszkodik, hogy a magyar zsidóságot sajnos belső harcok osztják meg, nem sikerült még létrehozni „a magyar zsidóság parlamentjét”. A cikk ezekkel a sorokkal zárul:
A Makkabeusok ünnepén jobban esett volna, ha a magyar zsidókat önérzetesebbeknek, keményebbeknek, igazságuk mellett elszántabbaknak láttuk volna. Ha a magyar zsidóság hangja is, mint a pöröly csapott volna le az ellenségek táborára. Ugy hisszük, hogy mienk a jövő e tekintetben is, mi demokráciát és parlamentarizmust fogunk vinni a hazai zsidóságba. Csak folytatnunk kell lankadatlanul a küzdelmet. A magyar zsidókat megtaníthatta volna erre a múltjuk. A régi zsidóság, amely nem ismert alkudozást és tétovázást, halogatást és előkelő húzódozást, ha a lelkiismeretéről, a meggyőződéséről volt szó. És megtaníthatták volna a magyar zsidókat a zsidó bolsevikiek is arra, hogy a zsidó elszántság és forradalmi lendület az igazság előtt nem hátrál meg. A Makkabeusok példája jó és igaz iskola...
Mikor az idén felgyújtjuk az ünnepi lángokat, a jeruzsálemi szentély előtt új ellenség pusztít. A háború csóvagyujtója, az angol imperializmus, mint hajdan a szirusok, rátette a lábát Palesztina szentelt földjére. A szentély újra romokban hever. Az örökmécs fénye nem a szeretetnek, hanem a pusztításnak világít. És megint zsidó katonák állnak a szentélyt feldúló seregekkel szemben. Megismétlődik a régi küzdelem.
És csak a modern háborúk extenzivitásán múlik, hogy a jeruzsálemi szentélyt talán nem a gházai zsidó tüzérek fogják helyreállítani, hanem messze keleten a zsidó bolsevikiek. Trockij és a többiek. A béke hősei….
(I.m. 2. o.)
Valóban borzongató látomás: Trockij-Bronstein vezérletével zsidó bolsevikok építik majd újjá a lerombolt jeruzsálemi szentélyt.
Még egy figyelemreméltó részlet Ballagi írásából, aztán lépünk is tovább:
A Makkabeusok elszánt lendületére van szükségünk. És jogunk is van hozzá. A magyar zsidóság just váltott hozzá, hogy önérzetesen és, ha kell, keményen lépjen fel azokkal szemben, akik nem érzik, hogy a magyar föld és a magyar zsidóság ezer év alatt eggyé forrtak és hogy bűnt követ el a magyarság ellen, aki könnyelműen vétkezik a zsidóság ellen.
(Uo.)
Ugyanennek a lapszámnak a 4-5. oldalán Magyar Lajos arról értekezik, hogy a régi tízparancsolat helyett Trockij és Lenin új tízparancsolatot adtak, s a bolsevik forradalomban „az államok életének új hitvallása született meg. Egy tisztult, jobb, nemes vallás.” (Magyar Lajos: Fegyvernyugvás. Egyenlőség. 1917. december 8. 5. o.) A nyomaték kedvéért az ötödik oldalon ismét közli a lap az új Mózes, Lev Trockij-Bronstein fényképét, ezzel az aláírással: „Trockij, a békeszerző”.
Egy héttel később a zsidó lap újabb bolsevik vezért ünnepelt, akinek a nevét hol „b”, hol „v” végződéssel írta a rövid glossza anonim szerzője:
Négy tagból állott az az orosz bizottság, amely Breszt-Litovszkban aláírta a tíz napos fegyverszünetet. Nem fogunk csodálkozni, ha egykor a négy férfiúnak, nemcsak: Oroszországban, de Európa minden városában szobra lesz. A négy férfiú közül azonban a negyedik, vagy: ha úgy tetszik, és nekem így tetszik, az első egy Kameneb nevezetű uriember. Ez a Kameneb, ez, hogy úgy mondjam, zsidó. Ezt a Kamenevet azelőtt R... Rosenfeldnek hívták. Rosenfeld most csinálja a békét. Oroszország – Oroszország? nem! – egész Európa, sőt: az egész világ számára. Ebben a sorsdöntő órában nem Szuvarov gróf és nem Lwoff herceg, még kevésbé Nyikolajevics Nikolaj nagyherceg képviseli Oroszországot és a legmagasabbrendű, mert pacifista emberi álláspontot. Nem ők, hanem Rosenfeld. Egy Rosenfeld. Sőt. A Rosenfeld. Borzasztó. El kell ájulni. Hogyan fogja ezt elviselni a világtörténelem.
(Egyenlőség 1917. december 15. 3. o.)
Az Egyenlőségben persze a nagy sztár Trockij-Bronstein. Az 1917-es év utolsó előtti lapszámának kiemelkedő cikke ismét vele foglalkozik. Megtudjuk például, mit mondott 1909-ben egy párttaggyűlésen a bolsevik vezér:
Sosem szégyellem, hogy zsidó vagyok. A zsidóságomnak köszönöm, hogy éles érzékem van az emberi nem nyomorúságai iránt és a zsidóságomnak köszönöm, hogy meg tudom ítélni a jövő nagy szociális feladatait.
(Adatok Trockijról. Egyenlőség 1917. december 22., 9. o.)
S most lássuk, miként kommentálta az új Mózes idézett szavait Szabolcsi Lajos lapja:
Az Úr, aki „megváltoztatja az időket”, csodák csodáját művelte testvéreinkkel Oroszországban. Háromnegyed év előtt még páriák és pogromok áldozatai, ma öntudatos vezetői, béke felé vezetői a nagybeteg államnak. A zsidó szellem, a zsidó tudás, a zsidó szív és békeszeretet megmentették Oroszországot, megmentették talán az egész művelt világ jövőjét. Soha még a zsidóság világtörténelmi hivatása oly éles fénnyel fel nem ragyogott, mint éppen Oroszországban, hol századok szenvedései után zsidó embereknek jutott a kötelesség, behegeszteni egykori üldözőik sebeit (sic!). Trockij külügyminiszter szavai, melyeket fenn idézünk, bizonyítják, hogy a bibliai és prófétai zsidó szellem az, - a nagy békeszerzők, Jezsajás, Micha prófétáké, a szelíd talmudi bölcseké, - mely eltölti ma Oroszország vezetőjét. A zsidó békeszellemé, mely felállította a tételt, hogy nincs nagyobb és fontosabb áldás a békénél. Ez a szellem külön talmudi traktátust szentelt a békének (Perek Hasolóm, a kis maszichták között, Szanhedrin traktátusa mellett), amiből néhány citátumot ide is írunk:”
(Uo.)
S ezután jönnek a talmudi részletek. Csak egy idézetet másolok ide a Talmudból:
Tiltva van a hazugság, mindig és mindenkorra. Csak egy esetben szabad eltérni az igazságtól: a béke kedvéért. Békéért, melyet emberek között létrehozhatunk.
(Uo.)
A zsidó lap tehát a Talmudra hivatkozva azt írja, hogy a béke kedvéért lehet hazudni. (Lásd példának: Izrael vezetői sokáig arról beszéltek, hogy nincs ellenükre egy palesztin állam. Ezt mondták „a béke kedvéért”, de mást gondoltak. S most, a választások előtt Netanjahu ki is mondta azt, amit gondolt: ők nem akarnak palesztin államot.) Ez a mentalitás az, amely a keresztény világtól idegen.
A cikk szerzőjének persze mindez nem elég. Azt is világgá kell harsognia, hogy a zsidó nép minden népnél magasabb rendű:
Hol van vallás, hol van nép, mely a békét, a kölcsönös szeretetet és megegyezést ily erővel hirdette volna a világnak?
(Uo.)
A cikk végén Trockij rövid életrajzát olvashatjuk. Megtudjuk, hogy a századfordulón a moszkvai rabbi előtt vette feleségül Szokolovszkij kisasszonyt. Aztán jött a száműzetés, az üldözés keserves korszaka, de minden jó, ha a vége jó:
S azután a cári palotába költözik Trockij és átveszi a birodalom vezetését. Isten csak a kiválasztottjainak juttat – sok száz évben egyszer – ilyen sorsot.
(Uo.)
A cikk zárlata méltó a kezdetéhez: Trockij az Isten kiválasztottja volt. Isten tehát bolsevik, legalábbis a zsidóság lapja szerint. Ezt az állítást már nem lehet felülmúlni, ezért további idézetekkel nem terhelem az olvasót.
Idézzük fel újra, mit is írt memoárjában Szabolcsi Lajos: „Az orosz forradalom félelemmel és rettegéssel töltötte el az egész zsidóságot.” Hogy Szabolcsi Lajos és munkatársai mennyire féltek és rettegtek, azt talán sikerült néhány vérszegény idézettel bemutatnom.
Kérdés: miért félt, rettegett ennyire a hivatalos (a pesti zsidó hitközség által szubvencionált) zsidó lap? A választ az alábbi rövid idézet adja meg:
A zsidóság ősi tulajdonsága, hogy tiszteli az erőskezű politikusokat.
Márpedig Trockij-Bronstein és a többi új Makkabeus tagadhatatlanul erőskezű volt. Ezért félt és rettegett Szabolcsi Lajos és lapja Trockijtól. Meg például Mussolinitól is, hiszen az idézett mondat a Ducéról szóló egyik hosszú cikkben olvasható. A jobb megértés kedvéért ennek a cikknek az utolsó két bekezdését idézem:
A fascista forradalomnak nagyszámú zsidó halottja – ez az egyik oldala a dolognak. A másik oldala, hogy az olasz zsidóság anyagilag is a legnagyobb szeretettel sietett a fascista forradalom segítségére. Az új parlamentben a hivatalos kormánylistával olyan előkelő és közismert zsidó emberek lettek képviselővé, mint Olivetti Turinból és Joung Milánóból. A zsidóság ősi tulajdonsága, hogy tiszteli az erőskezű politikusokat.
Hogy hová vezet a fascista forradalom, nem lehet tudni. De a történelem meg fogja állapítani – amit beavatottak máris tudnak, - hogy Mussolini mellett élete legnehezebb perceiben nemes zsidó lelkek állottak. Egy nemes zsidó lélek készítette elő az ő nagy fordulását a szocializmustól a nemzeti gondolathoz. Egy nemes zsidó lélek ápolta lelke vulkanikus tüzét és egy nemes zsidó lélek baráti mérséklete óvta őt a túlzásoktól. Sokat köszönhet a zsidó léleknek Olaszország ura és diktátora.
Hogy mikor jelentek meg az idézett sorok Szabolcsi Lajos lapjában? Nem árulom el. Keresse meg a zsidó gárdának becézett Tett és Védelem Alapítvány szépreményű új makkabeusa, Bodnár Dániel. Ez a cikk egy elszánt zsidó fajvédőnek kötelező olvasmány.
Bistrán Demeter
(Kuruc.info)
A szerző korábbi írásai:
