Négy évvel a Salome után született meg az Elektra, Strauss első antik görög témájú operája. A két darab számos hasonlóságot mutat. De míg az első egyfelvonásos középpontjában a főszereplő beteges és démoni szexuális birtoklásvágya áll; a kétszer olyan hosszú második műben az igazságtevő bosszú őrült kényszere a szerző szuggesztív víziójának tárgya. Ki ne ismerné fel a két kóros lelkű főszereplő rituális áldozati táncának értelmét? Ahogyan Salome nyilvánvalóan nem Heródesnek, hanem Keresztelő Szent Jánosnak jár násztáncot, Elektra saját halott apjának fog áldozati táncot ropni.
Szerzőnk ekkoriban ismerkedett meg Hugo von Hofmannsthallal, és látta a drámaíró azonos című darabjának bemutatóját, mely azonnal megihlette, és munkára sarkallta. Hofmannsthal kész volt a művet a komponista elképzeléseinek megfelelő szövegkönyvvé átírni, s ezzel megkezdődött hosszú, termékeny és sikeres alkotótársi kapcsolatuk. Sigmund Freud pszichoanalitikai lélekelemzésének hatása ekkor már számos alkotóművész munkásságán érzékelhető, így Strauss operáiban is.
A komponista eleinte kételkedett benne, hogy a Salome után képes még tovább növelni a zenedrámai feszültséget, de szerencsére a múzsa csókjának ellenállhatatlan „salomei kényszere” nyomán megfogant a későromantika talán legexpresszívebb zenedrámája. A gyermeki szeretet nevében elkövetett, irgalmatlan bosszú – habár antik környezetben jelenik meg – a bosszúálló zsidó istenkép erkölcsiségét fejezi ki és kérdőjelezi meg.
Ahogyan a Saloméban, úgy ebben a műben is öt főszereplő feszül érzelmileg egymásnak. Elektra, Oresztész, és Chrysothemis: a halott Agamemnon három gyermeke, valamint anyjuk, Klytaemnestra és mostohaapjuk Aegisthos, ki parázna viszonyt létesített a Trójában küzdő Agamemnon feleségével, s akivel kettesben mészárolták le orvul, fürdés közben, a hazatérő és mit sem sejtő mykénéi királyt. Elektra ezután titokban és sietve idegen földre vitette öccsét, Oresztészt, nehogy a még gyermekkorú herceg is áldozatául essék a királygyilkosoknak. A gyilkos fegyvert (egy bárdot) pedig titokban magához vette, és elásta. A két nővér, Elektra és Chrysothemis továbbra is a királyi udvarban maradt. Utóbbi elfogadná a kialakult helyzetet, hogy a normális élet tovább folyjon, Elektrát ezzel szemben csak az a remény élteti, hogy a közben férfivá serdülő Oresztész egyszer majd visszatér, és bosszút áll majd ártatlan apjuk lemészárlásáért anyjukon és annak szeretőjén.
A darab öt pletykálkodó cseléd beszélgetésével kezdődik, melyből fény derül a mykénéi királyi udvar aktuális helyzetére. Egy kivételével mind elítélően szólnak Elektráról, aki a palotán kívül, őrült vadállatként, gödrökben tanyázik, és csak néha tűnik fel halott atyja után óbégatva. Csodálkoznak, miért tűri el a királynő lánya különös magatartását, de kiderül, hogy már toronyba zárását tervezik. Természetesen előfordul, hogy Elektra élesen bírálja a várnép közül azokat, akik hűségesen szolgálják a gyilkos királyi párt, ezt persze azok nem tudják neki megbocsátani. A cselédet, aki védelmébe venné a szánalmas állapotú leányt, büntetésből meg is veri a munkavezető.
A cselédek bevonulnak a palotába, Elektra egyedül marad a színen, és hosszú gyászénekben emlékezik meg gyermekei által hőn szeretett, de anyja és szeretője által meggyilkolt édesapjáról. Megígéri szellemének, hogy nyugalmat és elégtételt szerez neki, nem nyugszik, míg meg nem bosszulja, bosszultatja a szörnyű bűnt. Vízióban látja, ahogy a sikeres bosszú után Agamemnon gyermekei diadalmas áldozati táncot fognak lejteni apjuk sírján.
Húga, Chrysothemis siet ki a palotából Elektrához: figyelmezteti, hogy a pletyka igaz, a királyi pár valóban Elektra toronyba zárására készül. Crysothemis elpanaszolja a maga bánatát is, idegileg felőrli, hogy ő sem szabad a palotában, nem kezdheti meg normális nőknek való életét, hiszen Elektra látható gyűlölete miatt anyjuk és mostohaapjuk is feszült félelemben élnek. Talán ha Elektra végre lehiggadna, és békésen visszatérne a palotába, a korábban megszokott életforma keretei közé, akkor mindenki megnyugodna, és ő is eltávozhatna, férjhez mehetne, és gyermekeket szülhetne, ami egyetlen vágya. Elektra megvetően utasítja vissza húga kérését. A palotából élénk zaj hallatszik, Chrysothemis elmondja, hogy míg Aegisthos nincs itthon, a királynő rémálmot látva felriadt, állítólag álmában Oresztész támadt rá. Most áldozatbemutatásra készül a cselédség az isteneknek, hogy végre nyugodtan tudjon aludni a királynő.
Klytaemnestra lép ki az udvarra két kísérőjével. Crisothemis riadtan elmenekül, Elektra azonban kihívóan áll anyja elé. A gyilkos királynő érzi a lányából feléje áradó, ki nem mondott gyűlöletet, mely kölcsönös, és maga sem érti, miért tűri meg a hercegnőt maga mellett. Elektra Klytaemnestra gondolataiba lát, és kimondja a diagnózist: azért nem tud aludni, mert az élet számára álommá vált! Az anya szeme felcsillan, talán épp Elektra ismeri a gyógyírt, mely végre gyógyulást hozhatna beteg lelkének. Elzavarja kísérőit, hogy négyszemközt maradhasson lányával. Elpanaszolja, hogy rettegés gyötri ébren, alvás közben pedig minduntalan rémálmokra ébred. Okosnak tartott lánya tanácsát kéri, mert az eddigi állatáldozatok nem hoztak enyhülést.
Majd ha egyszer elhullt az igazi áldozati állat, nem látod többé azt az álmot! - véli tudni Elektra. Klytaemnestra türelmetlenül faggatózik, de lánya csak kétértelmű, sejtelmes utalásokkal engedi közelebb az igazsághoz. Anyja fél talán Oresztész visszatérésétől? Hiszen pénz küldetett neki, mondván, hogy jó neveltetést kapjon. (Igazából, azért küldte, hogy fiát megfojtsák.) De nincs mitől félnie, hiszen az a hír érkezett, hogy a királyfi belebolondult a léha, bohém, felelőtlen mulatozásba. Ő csak a rémálmoktól fél, és ha Elektra nem adja meg a választ, mi légyen a szükséges áldozat, akkor kész akár válogatott kínzásokkal kihúzni belőle!
De nincs szükség erre, lánya önként is megmondja szívesen: jósnőként, anyját delejezve jövendöli meg, hogyan fog Klytaemnestra vére kifolyni a bosszúálló kéz csapásai alatt. Mert a gyilkost csak a halál szabadíthatja meg lelkiismeretének gyötrő álmaitól! Az asszony egyre rémültebben hátrál be Elektra vad szenvedélye elől. De ekkor egy szolgáló szalad ki a palotából, súg úrnőjének valamit, mire Klytaemnesztra arca felderül: hisztérikus, diadalmas és kárörvendő kacajjal hagyja faképnél a csodálkozva utána bámuló Elektrát.indjárt megérkezik a különös hangulatváltozás magyarázata is, Chrysothemis szalad ki nénjéhez sikoltozva, s tudatja vele, hogy épp imént, két hírnök hozta Oresztész halálhírét, akit vadászat közben halálra tapostak lovai. Most indítottak futárokat a jó hírrel Aegisthoshoz, hogy jöjjön haza gyorsan az örömhír megünneplésére. Elektra nem akarja tudomásul venni a gyászhírt, de mikor nem tudja többé ignorálni, azonnal alternatív tervek szövésébe kezd. Talán a két leánytestvér is képes lenne a bosszú kivitelezésére, hiszen húga ifjú teste még ereje teljében virágzik! Megpróbálja hát hízelgéssel, kérleléssel, végül fenyegetéssel rávenni, hogy vegyen részt a kettős gyilkosság végrehajtásában. Míg húga inkább menekülni szeretne, önkéntes számkivetésbe menni messzi, idegen földre. Miután a szelíd nővér visszaborzad a gyilkosságtól, és sikerül – Elektra karmai közül kitépve magát – elmenekülnie, nénje búcsúzóul megátkozza.
A szörnyű lány ekkor úgy elő dönt, hogy ha kell, egyedül is megkísérli a bosszúállást, és két kézzel, lázasan kezdi előkaparni a bárdot onnan, ahová egykor elásta. Ekkor lép elő az árnyékból Oresztész. Elektra ingerülten kérdi az idegentől, mit keres itt, mi után kémkedik. A fiatalember azt feleli, hogy itt kell várnia, míg be nem hívják a palotába. Majd elmondja, hogy ő az egyik hírnök, és át kell adják Klytaemnestrának Oresztész halálhírét. Elektra ezen megint láthatóan annyira elkeseredik, hogy ez Oresztész gyanúját felébreszti, és a lány neve után tudakozódik, aki végül felfedi kilétét. Bátyja elszörnyed húga állapotán, és előbb arra kérve, hogy nehogy örömében elárulja magát, veszélyeztetve tervüket, bevallja előbb, hogy Oresztész él, majd azt is, hogy ő maga Oresztész.
Elektra túláradó szeretettel köszönti fivérét, zeneileg itt a drámai mű csúcspontja, az első és egyetlen harmonikus és áradó melódiájú rész az operában, melyet a címszereplő énekel. A monológ végére azonban visszatér a bizarr, vad zenei hang: Elektra – megbizonyosodván arról, hogy Oresztész maga is bosszút állni érkezett – igyekszik a maga borzalmas, démoni gyűlöletét átsugározni, gigantikus méretűvé fokozva ezzel bátyja fizikális erejét.
Oresztészt végül behívják a hozzá hű szolgálók a palotába, hogy leszámoljon parázna és gyilkos anyjával. Elektra pedig fel-alá rohangálva aggodalmaskodik a sikerért: elfelejtette az épp előásott bárdot átadni öccsének! Végül két éles halálsikoly jelzi Oresztész sikeres anyagyilkosságát.
Ezután érkezik meg Aegisthos, s befelé tartana a palotába, mikor megpillantja Elektrát. Csodálkozik, hogy a szolgák mért nem sietnek ki eléje, de Elektra udvariasan mutatja számára a palotába vezető utat, ahol már benn várják a királyt az Oresztész halálhírét hozó hírnökök. De te hogyan változtál meg így? - tudakolja Aegisthos. Észhez tértem, mert ajánlatos mindig a győztesek mellé állni - mosolyog a hercegnő. És egészen az ajtóig kíséri a ház urát.
Nemsokára a király halálos üvöltése hallatszik a palotából. Majd Chrysothemis szalad ki Elektrához a hírrel, hogy Oresztész bosszút állt apjuk gyilkosain, sőt a testvérekhez hűséges szolgák leöldösték a királyi párhoz hű cselédeket is. Húga hívja nénjét, hogy jöjjön be ő is Oresztészt ünnepelni a palotába. De Elektra a boldogságtól már nem lát, nem hall. Arról énekel, hogy ő a bosszú istene, aki az összes szereplő végzetét mozgatta:
„A szeretet gyilkol. De nem halhat meg senki, míg meg nem ismerte a szeretetet!” - hirdeti a hercegnő, majd görcsösen vonagló, vad rituális táncba kezd, melynek orgasztikus csúcspontján holtan hanyatlik a porba...
A teljes felvétel:
Tarnóczy Szabolcs
Kapcsolódó: