Minden látszat ellenére azért a holokausztozók élete sem lehet könnyű. Itt van például a „roma holokauszt” kérdésköre. Egyfelől nyilván előnyös a „választottaknak”, hogy a cigányok állítólagos „tömeges megsemmisítésével” is lehet bűntudatot kelteni a gójok körében, és lehet engedelmességre szoktatni őket. Másrészt viszont azt azért nem szeretnék, ha a „porrajmos” akár a legkisebb mértékben is csökkentené a holokauszt egészen rendkívüli „jelentőségét”.
Ezért aztán napirenden tartják ugyan a „roma holokausztot”, de közben gondosan ügyelnek, nehogy háttérbe szoruljon az „igazi nagy holokauszt”, melyhez „semmilyen más népirtás nem hasonlítható”. Ami az áldozati számokat illeti, a zsidók már régóta (valójában évtizedekkel az úgynevezett holokausztjuk előtt) lecövekeltek a maguk mágikus hatmilliójánál. A cigányok esetében a jelek szerint a félmillió lesz a kanonizált áldozati szám. Természetesen dokumentumokkal nem igazolható sem a hatmillió, sem pedig a félmillió.
De kinek az agyából pattant ki az egyre gyakrabban hangoztatott állítás, mely szerint a „nácik ötszázezer romát gyilkoltak le a második világháborúban”? A Tilmen Zülch szerkesztésében megjelent In Auschwitz vergast, bis heute verfolgt /Elgázosítva Auschwitzban, üldözve a mai napig, Reinbek, 1979/ című könyv 121. oldalán olvasható a „történelmi bejelentés”: „Az európai cigánysággal foglalkozó történészek becslései szerint a Harmadik Birodalom hatóságai 500 ezer cigány nőt, férfit és gyereket öltek meg a végső megoldás keretében, noha ennek a népirtásnak a méretei még korántsem tisztázottak.” Talán mondanom sem kell, hogy a szerző semmiféle dokumentummal, bizonyítékkal nem támasztotta alá az adatot. Ami azonban nem akadályozta meg a németországi Roma Uniót, illetve a Német Szinti Tanácsot abban, hogy 1980-ban felszólítsák a szövetségi kormányt: hivatalosan ismerje el az 500 ezer cigány ellen elkövetett népirtás tényét. Helmuth Kohl kancellár arra gondolhatott, különösebb jelentősége nincs annak, ha elismeri. 1985. november 7-én a német parlament képviselői előtt kijelentette: „A szintik és romák súlyos üldözésnek voltak kitéve a nemzetiszocialista rezsim uralma idején. Nagyon sok embert megöltek közülük. Az ellenük elkövetett bűncselekmények népirtásnak tekinthetők. Hozzávetőleg 500 ezer szinti és roma szenvedett el erőszakos halált Hitler uralma alatt.”
Ismerjük azonban a mondást: add oda a kisujjadat, és a karodat kérik. A zsidók példáján felbuzdult németországi cigány vezetők ugyanis további kárpótlási pénzeket szerettek volna zsebre vágni. A The New York Times című lap 1990. augusztus 20-i számában megjelent egy bizonyos Jan F. August nevű „roma aktivista” levele, melyben az alábbi bejelentést teszi: „A legfrissebb kutatási eredmények arra vallanak, hogy több mint egymillió roma áldozata volt a náci diktatúrának. És meglehet, a további kutatás nyomán ez a szám még növekedni fog.” Hasonlóképpen igyekezett feljebb tornászni a „roma holokauszt” során állítólag kiirtott cigányok számát a Nemzetközi Cigány Misszió. A németországi székhelyű szervezet Stimme der Zigeuner című kiadványában kijelentik: „Ritkán emlegetik, hogy a nácik 6 millió zsidó áldozata mellett ott van hozzávetőleg egymillió legyilkolt roma is.”
1997. március 16-án Dr. Roman Herzog, a Szövetségi Köztársaság elnöke beszédet mondott a frissen megnyitott heidelbergi Szinti és Roma Dokumentációs és Kulturális Központ avatóünnepségén. Az államfő szintén a félmilliós cigány áldozati szám tette le a voksát: „A most megnyíló kiállításon mindenki láthatja, miképp vezetett a romák elleni megkülönböztetés az üldözésükhöz és a legyilkolásukhoz. Közel 500 ezer áldozat, akik közül 20 000 volt a német szintik és romák száma - micsoda elképesztő barbarizmus!”
Jócskán akadtak persze az elmúlt években szélhámos cigány vezetők, holokauszt-propagandisták, vagy éppen a feljebbvalókhoz dörgölőző politikusok, akik egymillió, vagy annál is több „roma áldozatról” hazudoztak. Roppant kínos tény azonban rájuk nézve, hogy a második világháború idején összesen legfeljebb egymillió „rejtett erőforrás” éldegélt Európában. Donald Kenrich és Grattan Puxon 1972-ben megjelent, Az európai romák sorsa című könyvében körülbelül 1 millióra tette a háborúban részt vevő országokban élő cigányok számát az 1940-es évek első felében. Az Encyclopedia Americana 1940-es kiadása szerint azonban akkoriban csupán 750 000 cigány lakosa volt az európai államoknak. Ugyanez a kiadvány 1968-ban azt írta, hogy a legszerényebb becslések szerint 750 000 cigány élt a kontinensen a második világháború előtt, más adatok szerint azonban 1 millióan, sőt, esetleg 1,5 millióan is lehettek.
Mármost teljesen nyilvánvaló (habár az ilyesfajta nyilvánvaló tények a holoparazitákat sohasem zavarták), hogy a „nácik” nem „irtották ki” az összes cigányt a második világháború során. Ha ugyanis kiirtották volna, akkor egészen biztosan nem él(ősköd)hetne napjainkban 10 millió cigány Európában! Nem beszélve olyan apróságokról, hogy Auschwitzban összesen 23 ezer cigányt tartottak fogva, és nincsen semmiféle adat arra nézve, hogy akár a másik öt „haláltáborban” tömegesen „gázosítottak volna el” belőlük. Így azután ha egy cigány vezetőnek, holokauszt-propagandistának vagy politikusnak egy csöpp esze van - nem mindegyiknek van -, akkor nem kezd el lotyogni a „roma holokauszt egy-, esetleg másfél-, vagy kétmillió áldozatáról”.
A Donald Kenrich-Grattan Puxon szerzőpáros említett könyvében egyébként arra a következtetésre jut, hogy 219 700 „szinti és roma” vesztette életét a „nácik terrorja” következtében. Szükséges azonban megjegyezni, hogy a két kutató jórészt becslésekre hagyatkozott, dokumentumokkal és pontos statisztikákkal ugyanis nem tudták bizonyítani állításukat. Ezen kívül pedig a szerzők a szokásos holokausztos csúsztatással éltek: számukra ugyanis minden egyes cigány, aki a háború idején harci cselekmények, járványok, betegségek következtében életét vesztette, a „náci népirtás áldozata”.
Jó adag civil kurázsi kell persze ahhoz, hogy bárki is ki szembe merjen szállni a félelmetes erejű holokauszt-iparral. A revizionista történészek maroknyi csoportja mellett akadt egy hivatalos, sőt tekintélyesnek mondott zsidó holokauszt-történész is, akinél elszakadt a cérna a „roma holokauszt” körüli szélhámosságok láttán. Denis Peschanski professzor 2002-ben írott könyvében (La France des camps: L'internement, 1938-1946, La Suite des temps) ugyanis az alábbi „gyűlöletkeltő, rasszista” mondatokat vetette papírra: „Egészen a mai napig a történettudomány által közölt (áldozati) számok alátámasztására nem létezett semmiféle tudományos alap, és levéltári kutatások sem igazolták a levont következtetéseket.” (376.old.) A könyv egy másik helyén a szerző megemlíti, hogy az Auschwitzba deportált 23 ezer cigány közül 18 ezer halt meg, majd hozzáteszi: „Legnagyobb részük a tífusz vagy a tuberkolózis következtében vesztette életét”. (378. old.) Sőt, a revizionista történészek régóta hangoztatott álláspontjával összhangban leírja azt a mondatot, mely Európa legtöbb országában börtönbe is juttathatná: „Nem volt kísérlet a cigányok szisztematikus megsemmisítésére vonatkozóan.” (379.old.) Peschanski könyvében egyébként 50 és 80 ezer közöttire becsüli azoknak a cigányoknak a számát, akik a „nácik üldözése következtében” haltak meg. (Természetesen ő is él az ismert holocsalással, és a „nácik üldözése következtében meghaltak” közé sorolja azokat az embereket, akik betegségek, alultápláltság vagy háborús cselekmények, pl. a bombázások miatt vesztették életüket.)
De akadtak azért mások is, akik megkísérelték elmondani az igazságot a zsidók „holokausztjához” hasonlóan egyre mitikusabb méreteket öltő „roma holokausztról”. Így például Martin Gilbert, neves és hivatalos körökben is elfogadott, sőt, igencsak nagyra tartott brit történész /aki többek közt Churchill életrajzát is megírta/ a The Holocaust című művében /New York, 1985/ kijelentette: az 500 ezres cigány áldozati szám mértéktelenül eltúlzott, és semmi más, mint propagandafogás. A Frankfurther Rundschau című lap 1997. február 13-i számában pedig megjelent egy írás, melynek szerzője, Bettina Schulte, egy neves német történészre, Michael Zimmermanra hivatkozva a következőket írja: „A dokumentumok rendkívül alapos átvizsgálása után az a vélekedés alakult ki a kutatók körében, hogy a háború alatt meggyilkolt szintik és romák száma lényegesen alacsonyabb a médiában most is hangoztatott 500 ezernél. A valós szám közelebb áll az 50 ezerhez, mint az 500 ezerhez.”
Perge Ottó - Kuruc.info