Ha egy nem zsidó ragadtatta volna magát olyasfajta kijelentésekre, mint amilyeneket a neves izraeli szociológus és filozófus, Zygmunt Bauman „megengedett magának”, azonnal megkapná a „rasszista”, „náci”, „antiszemita” jelzőt. Különös világunkban bizonyos igazságokat is csak a választott nép fiainak szabad kimondani.




A 86 esztendős, lengyelországi származású, de a lengyel kommunisták zsidóellenes kampánya elől Angliába menekült Zygmunt Bauman A Politika című lengyel lapnak adott interjújában élesen kritizálta Izraelt, mondván, a zsidó állam nem akar békét kötni a palesztinokkal, ugyanis egyáltalán nem áll érdekében a feszültség feloldása a zsidók és a palesztinok között. „Az izraeli politikusok rettegnek a béke lehetőségének a felmerülésétől is, ugyanis a háború és az ahhoz szükséges általános mozgósítás nélkül élni sem tudnának” – jelentette ki a filozófus-szociológus. Szerinte a zsidó állam egyáltalán nem bánja, ha a palesztinok rakétákat lőnek bizonyos zsidó településekre a Gázai övezettel határos térségben. Izrael vezetői szerinte „akkor lennének igazán kétségbeesve, ha nem lenne háborúskodás”.

Baumannak ahhoz is volt bátorsága, hogy szóba hozza az ún. holokauszt kérdését. Izrael „előnyt kovácsol a holokausztból, melyre hivatkozva legitimálja elfogadhatatlan tetteit” – közölte. Bauman a Ciszjordániában felépített „elválasztó falat” a varsói gettót körbe kerítő falhoz hasonlította. Az interjúban a filozófus-szociológus utalt az izraeli Háárec című lapban korábban megjelent egyik cikkére, melyben kifejezte aggodalmát azzal kapcsolatban, hogy a fiatal izraeli generációk immár természetesnek tekintik a hadviselés és a katonai mozgósítás állapotát.

Az interjú megjelenése azért is meglepő némiképp, mert - mint a Háárec című lap megjegyzi - a lengyel közvélemény az 1967-es arab-izraeli háború után a kommunista pártvezetés részéről elindított cionistaellenes hadjárat óta nem találkozott hasonló kijelentésekkel.

A Politika című lap szerkesztői persze óvatosak, ezért aztán Bauman interjúja mellett közölték a varsói izraeli nagykövet, Zvi Bar levelét, aki természetesen visszautasította a társadalomtudós nézeteit. Mint írta, Bauman nyilatkozata „féligazságokat” és „alaptalan általánosításokat” tartalmaz.

Zygmunt Baumant sokan a ma élő egyik legjelentősebb filozófusnak tartják, aki sokat foglalkozott a "modernizmus és a holokauszt összefüggéseivel", valamint a globalizáció és a fogyasztói civilizáció jelenségeit is számos könyvében és tanulmányában vizsgálta. A korábban hithű kommunista tudós ma baloldalinak tartja magát, és egyáltalán nincsen elragadtatva a globalizációtól és a fogyasztásra alapozott modern világtól. Mint ahogy a jelek szerint nincsen elragadtatva Izrael állam politikájától és a cionizmustól sem - igaz, a holodogmának azért nem mert nekimenni.

Perge Ottó - Háárec nyomán