Ugrás a cikkhez
Reklám

Dráma a Szombathely-zalaegerszegi repülőjáraton

Négy felfegyverzett férfi géprablást kísérelt meg a Budapestről 7.10-kor felszállt, Szombathely, illetve Zalaegerszeg felé tartó repülőgép ellen. A géppisztollyal, pisztollyal, kalapácsokkal, baltával, feszítővassal és robbanógyutaccsal felszerelkezett eltérítők Budapesten szálltak fel a gépre utasként, majd a szombathelyi felszállást követően fegyvert rántottak és felszólították az utasokat, hogy tartsák fel kezeiket.

A BM Államvédelmi Szervének két tisztje, aki az utasok között foglalt helyet, akcióba lépett és rövid tűzharcban ártalmatlanná tett három banditát. Közülük az egyik később belehalt sérüléseibe. A negyedik géprabló megadta magát.

A nyomozás szerint a repülőgépet Münchenben akarták leszállítani.



A Malév 24 személyes IL 14-es utasszállító repülőgépe Budapest felett 1957-ben. A magyar polgári légiforgalom újjászületéseként a budaörsi repülőtérről 1946. október 15-én szállt fel Debrecen illetve Szombathely irányába a Magyar-Szovjet Légiforgalmi RT. (Maszovlet) első két járata. A Maszovlet 1954. november 25-ig működött, ekkor jött létre a Magyar Légiforgalmi Társaság

Szakácsdicsőség Frankfurtban

A Gundel étteremben számolnak be élményeikről és tapasztalataikról a frankfurti nemzetközi szakácsverseny magyar győztesei, akik négy aranyéremmel és a nemzetek nagydíjával tértek haza.

A mintegy kilencezer kiállított hidegtál között folyó versenyben a magyarok többek között kecsegetállal, „budapesti ízelítő” és „kacsa naranccsal” elnevezésű kompozíciókkal, valamint „libamájas tokaji kocsonyával” vettek részt.

A versenyen díjat nyert hidegtálakat rövidesen Budapesten is bemutatják a nagyközönségnek, előreláthatóan a Hungária szálló márványtermében, ahol nemcsak a hideg ételeket, hanem a melegkonyhai készítményeket is megízlelheti a hazai közönség.



Túrós Emil, a B.K.M. közétkeztetési főigazgatóság dolgozója, Posztobányi István, a Gellért Szálló konyhafőnöke, Mózer István zsűritag, Rákóczi János, a Duna Szálloda konyhafőnöke és Bálint Sándor, az Astoria Szálló konyhafőnöke (b-j), akik a Frankfurt am Mainban rendezett szakácsversenyről érkeztek négy aranyéremmel, továbbá a nemzetközi Szakácsverseny nagydíjával 1956. október 15-én

Száműzik Rákosit

Az Elnöki Tanács ülésén határozatot hoz a személyi kultusz maradványainak felszámolására. Ennek értelmében a „Rákosi Mátyás Tanulmányi Érdemérem” elnevezésű díj „Egyetemi és Főiskolai Tanulmányi és Érdemérem”-re, a “Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki Egyetem” pedig Nehézipari Műszaki Egyetemre változik.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából