A nyári politikai uborkaszezon egyik legnagyobb szenzációja és visszhangot kiváltó híre Szegedi Csanád szakítása a Jobbikkal, illetve ennek nyomában a politikus nemzeti önazonosság-tudatának újradefiniálása volt. Miként az közismert, július folyamán robbant a politikai bomba: Szegedi Csanád, a Jobbik Magyarországért Mozgalom korábbi alelnöke, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezetének elnöke s a párt által delegált egyik európai parlamenti képviselő lemond minden tisztségéről, az utóbbi kivételével.
A hír több okból is meglepetést okozott a hazai közélet berkein belül. Szegedi közismerten „ősjobbikos”, és a párt egyik „arca”, meghatározó vezéregyénisége volt; 2005-től 2009-ig a Jobbik borsod-abaúj-zempléni vezetője, 2009-től a párt EP-képviselője Brüsszelben, 2006-tól a Jobbik országos alelnöke, ezentúl a radikális nemzeti körökben közkedvelt Turul-márkabolthálózat alapítója és tulajdonosa. 2012 tavaszán azonban a Jobbik tisztújító kongresszusa nem választotta újjá alelnöknek. Szegedi Csanád 2012 áprilisában megjelent Hiszek Magyarország feltámadásában című interjúkötetében egyebek között arról vall, hogy élete meghatározó, mindent eldöntő és predesztináló élménye a magyar nemzetközösséghez való tartozás tudata. A könyv bemutatja, hogyan érik igazi nemzeti radikális politikussá a gyermek, a borsodi csibész, aki Miskolc hírhedt lakótelepén, az Avason látta meg a napvilágot, s ma már Brüsszelben harcol az „Új magyar honfoglalásért”.
Az interjúkötetből kiderül, honnan kapta, és miből meríti az erőt a Jobbik alelnöke és európai parlamenti képviselője a mindennapos küzdelemhez, mint ahogy megtudhatjuk azt is, kiknek adja tovább a kétgyermekes családapa a nemzetmentő misszió szellemét. A családi gyökerek bemutatása, az iskolaévek nosztalgiája, az igaz szerelem megtalálása mellett feltárul az olvasó előtt, hogyan került kapcsolatba Szegedi Csanád a Jobbikkal, hogyan élte meg a 2006-os nemzedék születésének pillanatát azon a bizonyos október 23-án, de fény derül arra is, miként lett az egyetemistából a Magyar Gárda egyik alapítója.
Természetesen a sokak által csak a Jobbik öklének titulált EP-képviselő nem kerüli meg a kényes témákat sem, azokat a tabukérdéseket, amelyek minden bizonnyal a balliberális értelmiségi körök céltáblájává avanzsálják a kiadványt. Szegedi Csanád ennek keretében a tőle megszokott és elvárt kendőzetlenséggel beszél a cigányprobléma mellett a zsidókérdésről is, melynek kapcsán még a felületes olvasó is sok mindent megérthet a világ és benne Magyarország jelenlegi sorsának alakulásáról.
Nos, effajta méltató könyvajánlók jelentek meg Szegedi Csanád interjúkötetének megjelenése apropóján a radikális nemzeti portálok hasábjain. Ezen írás keretei között nem áll szándékunkban a Szegedi-ügy pártpolitikai vonatkozásait és belpolitikai visszhangverését taglalni – tegyék ezt meg helyettünk a hazai parlamenti és parlamenten kívüli pártok vezetői –, hanem azt az alapkérdést vizsgáljuk, vajon mennyire tekinthető morális, lélektani és politikai szempontból egy, a krisztusi életkorhoz közelítő ember esetében e különös, fordított pálfordulás. Az eredeti pálfordulás jelentése ugyanis az volt, hogy a Kr. u. I. században egy Saul nevű zsidó ifjú, „gyűlölettől lihegve” Jeruzsálemből Damaszkuszba tartott, hogy fogságba vesse a keresztre feszített Jézus követőit, akik hittek Jézus Krisztus feltámadásában. Minden másképpen történt, mint ahogy elképzelte. Az úton megjelent neki Jézus, s megkérdezte tőle: „Saul, Saul – miért üldözöl engem?” Saul összeomlott, tehetetlenné vált, megvakult, s magába fordult, majd egy bizonyos idő elteltével tanítvánnyá lett, azaz a római polgárjoggal bíró Paulus, közismert nevén Pál apostol. Azonban hosszú időbe telt, míg a keresztények elhitték a megtérését.
A Szegedi-történetben már az a népmesei vándormotívumok eszköztárába sorolható, miszerint az exjobbikos vezető először 2010 őszén, 28 esztendős korában szembesült azzal – egy meglehetősen kétes múltú és egzisztenciájú személynek köszönhetően –, hogy családjának anyai ági felmenői között zsidók is vannak. Hiszen – miként azt Ungváry Krisztián gúnyosan megfogalmazta –„abszolút hihető a névetimológiával elmélyülten foglalkozó és abból publikáló történész végzettségű politikus szájából, hogy felmenőinek családnevei (Bornstein, Klein, Meisels, Graszmann) eszébe sem juttatták a zsidó származás lehetőségét, mint ahogyan az is több mint valószínű, hogy ma is élő nagymamája 1944-es auschwitzi utazásáról (ahová mint különböző jobbikos szakértőktől tudjuk, csak dolgozni vitték az embereket) éppen ezért soha egy szót sem mondott unokájának, akinek fel sem tűnt nagymamája csuklóján a sajátos számcsoport – meg hát Auschwitzba nemcsak zsidókat vittek, hanem cigányokat is (igaz arányaiban keveset), Csanád tehát nem lehetett biztos a dolgában”. Ami Ungváry megállapításának Auschwitzra vonatkozó részét illeti, azt a történelmi kérdés kriminalizálása okán – a Btk. 269/C törvénye – hagyjuk most figyelmen kívül, viszont nagyon is említésre méltó az alkarra tetovált számcsoport felvetése. Ilyen azonosítóval ugyanis minden egykori deportált fogoly rendelkezett, kivéve a szélhámos Elie Wiesel néven ismert, s a fél világot körülhaknizó és kioktató nagy „túlélő” holokauszt-kalandort.
S a legfrissebb, mindkét oldali politikai körökben meghökkenést kiváltó Szegedi-lépés volt az egykori jobbikos politikus hamuszórással egybekötött nyilvános meakulpázó látogatása Köves Slomó rabbinál, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetőjénél. Miként arról korábban már hírportálunk is beszámolt, az egy hete történt megbeszélésen Szegedi azt mondta: "ha az elmúlt években tettem bármi olyan kijelentést, ami megsértette volna a zsidó közösséget, azért elnézést kérek".
A Köves Slomóval való találkozót Szegedi Csanád kezdeményezte. "Bizonyos értelemben sorstársak vagyunk, hisz az ő nagyszülei is sokáig eltitkolták származásukat. Nincs közöttünk generációs különbség, úgy gondoltam, könnyebben szót értünk. Politikusként mindig is fontosnak tartottam a párbeszédet. Most, hogy szembesülnöm kellett zsidó felmenőimmel – amit nem bánok, hogy megtörtént –, különösen fontossá vált a zsidó közösség vezetőivel való kapcsolattartás" – nyilatkozta a volt jobbikos EP-képviselő. Végezetül Szegedi Csanád elmondta: elutazik Auschwitzba, hogy ott az áldozatok előtt lerója kegyeletét.
Nos, ez a fonák pálfordulás érthetetlennek tűnik számunkra. Ismételten hangsúlyozzuk: teljességgel elképzelhetetlen és az elemi logikai törvények alapján értelmezhetetlen számunkra, hogy Szegedi Csanád csak 28 éves korában tudta volna meg, hogy valójában milyen származásúak is az ősei anyai ágon. Amennyiben viszont a politikus már régóta tisztában volt ezzel, miért a Jobbikba lépett be, s futott be ott fényes politikai karriert már napóleoni életkorban? (Ismert, Bonaparte Napóleon 24 esztendős ifjoncként – egyébként méltán – már tábornok volt.) A magyar hagyományőrzés egyik „bajnoka”, egy magyar termékeket árusító üzletlánc létrehozója, egy, a politikai ellenfelei által antiszemitának bélyegzett párt emblematikus figurája miként fedezheti fel hirtelen, „megvilágosodásszerűen” zsidó gyökereit, önazonosságát, s válhat benne – a jelek szerint – fontosabbá a zsidó kulturális és nemzeti identitástudat, mint a magyar? Esetleg nem arról van-e szó, hogy Szegedi Csanád okos reálpolitikusként már a 2014 utáni időkre tekint? S már előre biztosítani kíván magának valamilyen biztos megélhetést jelentő állást egy leendő közép-európai holokausztkutató intézet majdani rasszizmus szakértőjeként, esetleg igazgatójaként? Ez esetben viszont óhatatlanul a Horthy-korszakbeli vicc rémlik fel emlékezetünkben. Két koldus ül a Bazilika kapuja előtt. Az egyiknél ki van írva, hogy Kovács István, első világháborús hadirokkant, a másiknál, hogy Grün Salamon magánzó. A miséről távozó hívők mind a Kovács kalapjába dobálják kegyes adományaikat, aki előtt már szinte hegyekben áll a pénz, míg Grün kalapja teljesen üres. A derék plébános, látva a lesújtóan igazságtalan eredményt, odaszól Grünnek: - Grün úr, miért nem megy át a Dohány utcai zsinagóga elé, látja milyenek a keresztény emberek, hiszen mindent Kovácsnak adnak? Mire Grün azt válaszolja, hogy ő inkább itt szeretne itt maradni. – Hát, tőlem maradhat Grün úr, én csak jót akartam magának! – így a tisztelendő. Alighogy az egyházfi elmegy, Grün odaszólt Kovácsnak: - Hallod, Kohn, ez akar minket a bizniszre tanítani!
Nos, az idő választ ad majd a Szegedi-rejtély megfejtésére. Addig pedig a politika iránt érdeklődő nagyközönség számára nem marad más választás, mint várni, illetve hipotéziseket gyártani. De mi van abban az esetben, ha Csanád nem most lelt rá deklarált és a nagy nyilvánosság előtt vállalt igazi énjére, hanem mindaz, ami 2012 forró nyara előtt történt, csak szerepjáték volt... Mert ha most fél évre magába fordult volna, könyveket olvasna, hebraisztikát tanulna, akár rabbikkal is beszélgetne (de nem rögtön elnézést kérve), akkor még elhihetnénk, hogy őszintén, lelke mélyén is zsidóvá vált. De két nap alatt ekkorát változni: színtiszta köpönyegforgatás.
Lipusz Zsolt – Kuruc.info
Kapcsolódó:
- Szegedi Csanád elment a rabbihoz, elnézést kért, és Auschwitzba készül