Örömmel tölt el, hogy Ungváry Krisztián is bekapcsolódik a honlapunkon folyó holokauszt-vitába. Az a helyes, ha a különböző tudományágak berkeiben az ellentétes nézeteket valló kutatók szóba állnak és eszmecserét folytatnak egymással. Hogy közben oda-odamondogatnak vitapartnerüknek, még megbocsátható, azonban az már nem, ha valamelyik fél következetesen „hülyének”, „tudatlannak”, „aljas gazembernek”, antiszemitának” nevezi ellenfelét. Igaz, Karsaihoz képest Ungváry viszonylag visszafogott volt, bár írásában azért kifejezésre juttatja irántam érzett ellenszenvét (amihez persze joga van), továbbá megvádol azzal, hogy „hamisítok” és „előítéleteim rabja” vagyok. Ami persze csekélység ahhoz a szitokáradathoz képest, amit Karsaitól (és másoktól) kaptam. Talán ha lassan is, de haladunk előre, és egyszer majd a másik oldal is megtanulja, hogyan kell civilizáltan vitázni.

Ugyanakkor továbbra is állítom, hogy aligha vívja ki a cionista körök elismerését Ungváry, amikor leírja, hogy a „nem zsidók meggyilkolásai, sőt, a kommunista bűncselekmények sem kisebbítik a holokauszt jelentőségét”. (Így, kisbetűvel!) Persze, tudom jól, néha-néha hallunk ilyeneket, de ugyanakkor azt is alaposan az agyunkba vésték, hogy a „holokauszt semmivel össze nem hasonlítható, kivételes történelmi esemény”. Tudtommal egyébként csak a „holokauszt tagadását” bünteti a törvény Európa számos országában – a „nem zsidók meggyilkolásainak tényét” szabad tagadni. Akkor pedig mégsem vagyok „előítéleteim rabja”, amikor azt állítom, hogy igenis a nyugati világban uralkodó hivatalos ideológia és történelemszemlélet a zsidó holokausztot egészen kiemelten kezeli, sokkal fontosabb jelentőséget tulajdonítva a „zsidók megsemmisítésének”, mint más népek, nemzetek ellen végrehajtott bűncselekményeknek. Csodálkoznék, ha olyan kiváló történész, mint Ungváry Krisztián mindezt nem tudná.

Ungváry továbbá a következőt írja: „Perge azt állítja, hogy 1941 őszén „rettentő nagy szükségük volt a szovjet hadifoglyok munkaerejére a hadiiparban és a gazdaság más ágazataiban is. Ebből is látszik, hogy nincs tisztában a tényekkel.” Ezzel szemben mit írtam én a valóságban (A Karsai bedobta a törülközőt című cikkben)? Íme: „De miért akarták volna „éhenhalatni” (Ungváry szóleleménye) a hadifoglyok millióit a németek, amikor rettentő nagy szükségük volt a munkaerejükre a hadiiparban és a gazdaság más ágazataiban is?” Én tehát egyetlen szóval sem mondtam, hogy a németeknek „1941 őszén lett volna rettentő nagy szükségük” a zsidók munkaerejére. Később lett rá nagy szükségük, 1942-45 folyamán, és ezért ezekben az években aligha akarhatták mind egy szálig „éhenhalatni” a foglyaikat. Ugyanakkor a hivatalos holokauszt-mítosz szerint 1941. szeptember 3-án történt a „második tömeges elgázosítás, ekkor 600 szovjet foglyot végeztek ki. Ez volt az első auschwitzi gázkamrában történt kivégzés.” (idézet a Wikipédiáról, de a szovjet hadifoglyok állítólagos elgázosítását minden holokausztos propagandakiadvány és tankönyv említi. Meggyőzően cáfolja viszont a szovjet hadifoglyok elgázosításának mítoszát Carlo Mattogno: The first gassing at Auschwitz: Genesis of a myth című írásában <The Journal of Historical Review, 1989, nyári szám; 9(2), 193-222 old.>) Mármost a kérdésem Ungváryhoz a következő: végül is mit csináltak a szovjet hadifoglyok 1941. szeptember elején Auschwitzban? Hiszen ott kellett lenniük, mivel éppen elvbarátai, a hivatalos holokauszt-történészek állítják, hogy 600 hadifoglyot „próbaképpen” elgázosítottak közülük. No de azután hosszú ideig nem történt „elgázosítás”, márpedig – megint csak a hivatalos holokauszt mitológiából tudom – Auschwitz „vegyes megsemmisítő és munkatábor volt”. De 1941. szeptember 3-a előtt és után, amikor éppen nem „semmisítették meg” a szovjet hadifoglyokat, akkor mit csináltak velük? Talán nem „hamisítok”, ha megkockáztatom: ha egy „vegyes megsemmisítő és munkatáborban” éppen nem semmisítenek meg valakit, akkor – legalábbis amennyiben az illető munkaképes – nyilván dolgoztatják. Tehát mégsem lett volna légből kapott a feltételezés, ha azt állítottam volna, hogy szovjet hadifoglyok munkaerejét már 1941 őszén, (sőt, alighanem már augusztusban) igénybe vették, legalábbis Auschwitzban. (És talán másutt is.) De ismétlem: nem írtam le ilyet, bár ha megtettem volna, akkor sem lenne igaz, hogy „hamisítok”.

Ungváry Krisztián szerint továbbá „valótlant állítok”, amikor párhuzamot merészelek vonni a szovjet és a német hadifoglyok egyaránt borzalmas sorsa között. „Perge hamisít. A német vezetés esetében ugyanis dokumentumok sora tanúskodik arról, hogy a szovjet hadifoglyok tudatos és tervezett éhenhalatását szervezik”. Tény, hogy nem bántak kesztyűs kézzel a németek a szovjet hadifoglyokkal, kevesebb élelmiszeradagot kaptak, mint más nemzetek fiai, sőt, már utaltam rá egyik korábbi írásomban, talán nem bánták különösebben, ha többen meghalnak közülük. Valóban borzasztó, ami velük történt, de fenntartom az állításomat: a szovjetek legalább ugyanilyen kegyetlenül bántak a német (és magyar) hadifoglyokkal, úgyhogy igenis jogos a párhuzam az elfogott német, szovjet és magyar katonák sanyarú sorsa között. Szeretném azonban Ungváry figyelmét felhívni a „hamisít” szó jelentésének bizonyos elemeire. Ha én két dolog között párhuzamot vélek felfedezni, az egy vélemény. Ha ő ugyanezen két dolog között nem lát párhuzamot, az pedig az ő véleménye. De hol van itt a „hamisítás”? Egy vélemény kifejtése ugyanis nem „hamisítás”. A hamisítás az, amikor valaki átír valamilyen iratot, és a módosított tartalmú dokumentumból von le – szándékosan – egyfajta következtetést. De milyen dokumentum tartalmát módosítottam én? Egyáltalán nem áll szándékomban hamisítani és hazudni, de még ha szándékomban állna is, volna énnekem (a mindenhonnan kiszorított, üldözött „nácinak”) bármiféle lehetőségem a hamisításra? (Ezzel szemben viszont például a nürnbergi per során a győztesek hamisítottak rendesen, többek között hamis vallomásokat írattak alá a foglyokkal, melyekre azután felépítették az idők során persze sok változáson keresztülment holokauszt-sztorit, amit most többek közt Ungváry is oly vehemensen védelmez.) Ungváry „szemtanúkra hivatkozva” egyébként azt állítja, hogy „a hadifoglyoknak az 1946-os éhínség idején jobb helyzetük volt”, mint a vidéken élő szovjet embereknek. Nos, azért erre ne vegyünk mérget (számtalanszor megírtam már, hogy a komoly történetírónak nem szabad pusztán a szemtanúk szubjektív, túlzó részletekkel teletűzdelt, esetenként pedig teljesen légből kapott beszámolóira hagyatkoznia), mindamellett persze tudjuk, a sztálini Szovjetunióban a „szabad” emberek sorsa sem különbözött lényegesen a hadifoglyokétól. De azért meg kellene fontolni azt is, hogy az „1946-os éhínség” előtt is és utána is ott voltak még a Szovjetunióban a német és magyar hadifoglyok, és ostobaság, sőt, a tények súlyos elferdítése azt állítani, hogy jobb soruk volt, mint az átlagembereknek.

Az alábbiakban pedig következzenek Ungváry Krisztián kérdéseire adott válaszaim:

1.Klesheimben Ribbentrop Horthynak azt mondta, hogy „a zsidókat meg kell semmisíteni vagy koncentrációs táborokba zárni”. Hitler pedig ehhez hozzátette, hogy „ha Lengyelországban a zsidók nem akarnak dolgozni, agyonlövik őket”. Számtalanszor elmondtam már: egy háború során a szemben álló felek vezetői, úgy nyilvánosan, mint a bizalmas tárgyalások vagy személyes érintkezés folyamán bizony igen csak gyakran tesznek durva, az ellenfél „megsemmisítésére” utaló megjegyzéseket. A legutóbbi, Karsai Lászlóhoz intézett írásomban idéztem Churchill egyik nyilvános beszédéből, melyben „Németország megsemmisítésére” hívott fel. Ezen kívül pedig több vezető szövetséges politikus és újságíró döbbenetes, a „németek megölésére, elpusztítására” felszólító megnyilatkozására is utaltam. Az iskolákban azt tanítják, és a hivatalos propaganda is azt harsogja, hogy a németek fő ellenségei a háború során a britek, a szovjetek, a franciák és az amerikaiak voltak. Csakhogy a nemzetiszocialisták akkoriban úgy gondolták: a legfőbb ellenségük a zsidóság, a háború kirobbantásáért, Hitler békekezdeményezéseinek elutasításáért, a németországi civil lakosság százezreinek halálát okozó és kirívóan embertelen szövetséges bombázásokért is őket tették felelőssé. Ilyen körülmények között egyáltalán nem lehet csodálkozni azon, ha Hitler vagy más nemzetiszocialista vezető a halálos ellenségnek tartott zsidók „megsemmisítését” vagy „agyonlövését” emlegeti. Hasonló hangnemben acsarkodtak a szövetségesek vezetői is. Elképesztően durva kijelentésekre ragadtatta magát némelyik amerikai politikus például a koreai vagy éppen vietnami háború idején is (McArthur tábornok egy nyilatkozatában még az atombomba bevetését is kívánatosnak nevezte Koreában), de az izraeli vezetőknek a palesztinokra vonatkozó gyalázkodó megjegyzéséiből is lehetne szemezgetni. (A palesztinok is mondanak nagyon csúnyákat az izraeliekre, de hát végtére is mégiscsak ők az áldozatok, a zsidók pedig az elnyomóik és megszállóik.) Egy szó, mint száz: egy háborúban a szemben álló felek rendszeresen szidalmazzák és gyalázzák egymást. Hitlernek és más náci vezetőknek a legfőbb ellenségnek tartott zsidóságra vonatkozó brutális kijelentéseiből tehát nem következik feltétlenül, hogy gázkamrákban, egy előre eltervezett, nagyszabású megsemmisítő program keretében akarták volna kivégezni őket.

Egyébként pedig lélektani szempontból mennyire hiteles, ha a „legnagyobb titokban zajló megsemmisítési programról” a náci vezetők fűnek-fának beszélnek? Tegyük fel, hogy a nemzetiszocialista vezetők elhatározták a zsidók megsemmisítését. A végrehajtásra vonatkozó utasításokat – hirdetik a holokauszt-történészek – szóban adták ki, hogy még csak nyoma se maradjon a gaztettnek. És akkor megérkezik Horthy Miklós magyar kormányzó, és Ribbentrop, valamint Hitler a „zsidók megsemmisítéséről” beszél neki. Vagy talán azért tették, mert Horthyn keresztül a nyugatiaknak akartak üzenni, pontosabban zsarolni szerették volna ellenfeleiket a zsidóságra háruló katasztrófa emlegetésével? Lehetséges, de ha így történt, az sem bizonyíték a hivatalos megsemmisítés-elmélet mellett. És ha megszellőztették a „megsemmisítés” tervét, akkor miért hajtották végre az akciót olyan elképesztő titokban? Egyáltalán, józanul feltételezhető-e, hogy több millió ember gázkamrákban történő legyilkolása titokban tartható? Ezen kívül nézzük csak meg alaposan, mit is mondott Ribbentrop: „A zsidókat vagy meg kell semmisíteni vagy koncentrációs táborba zárni”. A mondat értelme szerint akit koncentrációs táborba zárnak, azt nem gyilkolják meg (nyilván azért, mert a lágerben már a foglyoknak nincs módjuk többé szabotálni és veszélyeztetni a német győzelmet, így hát nem szükséges megölni őket). De Hitlernek az állítólagos kijelentése („ha a zsidók nem akarnak dolgozni, agyonlövik őket”) sincsen összhangban a hivatalos holokauszt-történettel. És egyébként is, a nácik miért csak félig mondták el az „igazat” Horthynak? Nem lett volna bölcsebb, ha hallgatnak, vagy pedig pontosan elmondják, milyen aljas terveik vannak? De az ilyen meglehetősen ködös náci megnyilatkozásoknál van egy fontosabb szempont is: nevezetesen, hogy egyetlen náci vezető - sem írásban, sem szóban - sohasem emlegette a gázkamrákat, az Auschwitzban és más lengyelországi lágerekben folyó tömeges kivégzéseket, és a teljes zsidóság kiirtására vonatkozó megsemmisítő programról sem szóltak világosan. (Legfeljebb homályos utalások vannak, melyek értelmezése azonban korántsem egyértelmű.)

2. Már Karsai László első cikkére írt válaszomban jeleztem: csodálkozom, hogy a hivatalos holokauszt-történet valóságát alátámasztani hivatott érvei között nem említette meg Heinrich Himmler 1943. október 4-én és 6-án, magas rangú SS-vezetők előtt elmondott beszédét. Nos, tudnunk kell, hogy mindkét „hírhedt” szöveget az amerikaiak találták meg Himmler hivatalos iratai között. (Vagyis volt lehetőségük éppenséggel a hamisításra.) A Posenben elhangzott két beszédet később gépelte le valaki, feltehetően Himmler utasítására, bár nemigen érthető, miért akarta a náci vezér a „titkos” beszédben elhangzó durva kirohanásait megörökíteni? David Irving szerint a „zsidóság megsemmisítésére” vonatkozó részt később iktatták a szövegbe ((David Irving: Hitler’ Krieg, F. A. Herbig, 1986. p. 252.), és néhány más revizionista is (pl. Wilhelm Staeglich és Udo Walendy) hamisítványnak tartja a beszédet vagy legalábbis annak egyes részeit. Más revizionisták azonban elképzelhetően tartják, hogy a szöveg eredeti. Ezen kívül az október 4-i beszédről egy hangfelvétel is készült, melyet a nürnbergi per során lejátszottak a tárgyalóteremben. Az eseményen részt vevő egyik gauleiter, Karl Wahl sok-sok évvel később azt mondta, egyáltalán nem emlékszik arra, hogy Himmler a beszédében a „zsidóság megsemmisítéséről” szólt volna. (Igaz, ugyanebben a nyilatkozatában elképzelhetőnek nevezte, hogy betegség miatt részt sem vett azon a bizonyos értekezleten.) Ugyanakkor hozzátette: „17 hosszú év alatt… sohasem hallottam Himmlertől semmi olyat, ami kegyetlen vagy embertelen lett volna. Elképzelni nem tudom, hogy Himmler olyan ostoba lett volna, hogy ilyesfajta kijelentéseket tegyen, vagy, ha mégis, akkor egészen biztosan nem őrzi meg az örökkévalóságnak a szavait, hogy azután 30 év múlva publikálják, amit mondott.” Egy másik gauleiter, Rudolf Jordan pedig arról beszélt egy revizionista történésszel folytatott beszélgetése során, hogy „keringtek híresztelések a kivégzésekről, de azokat mindig a partizánok elleni harc részeként hajtották végre”, és egyébként pedig „szükséges háborús intézkedésnek látszottak.” (http://www.codoh.com/trials/tristagch2.html War crime trials - Contemporary documents. Szerző ismeretlen.) Gyorsan szeretném leszögezni: a két egykori SS-vezető megnyilatkozásai önmagukban nem jelentenek túl sokat, hiszen elképzelhető például, hogy csak mentegetni próbálják saját magukat, illetve a háború során játszott szerepüket.

A két beszédben kétségkívül vannak különös elemek: az elsőben például Himmler meglepő módon keveri a „megsemmisítés” és az „evakuálás” szavakat, ezen kívül pedig arra is utal, hogy a náci párt, az NSDAP programjában szerepelt a zsidók „megsemmisítésének” célkitűzése, amely viszont nem igaz. Himmler egyébként az „Ausrottung” szót használja, amely egyes feltételezések szerint akkoriban nem feltétlenül jelentett fizikai megsemmisítést (Adolf Hitler is ugyanezt a szót használja a Mein Kamfban, amikor azt írja, hogy az osztrák császár a 10 millió ausztriai német „megsemmisítésére” törekedett. Márpedig fizikai megsemmisítésre ebben az esetben aligha gondolhatott.) Igaz, Himmler beszédében előfordul az „umbringen” szó is, amelynek a jelentése viszont sokkal egyértelműbb („meggyilkolni”, „megölni”). Az október 6-án elmondott felszólalása során viszont Himmler különös módon úgy beszél a zsidóság „megsemmisítéséről”, mintha az már megtörtént volna. Azonban 1943 októberében még több millió zsidó élt német uralom alatt Európában, hiszen például a francia zsidók 80%-a megérte a háború végét, a magyar zsidók deportálása pedig csak 1944. május 15-én veszi kezdetét. (Maga Himmler 1944. május 24-én a Sonthofenben kijelenti: „Először 100 ezer, majd később újabb 100 ezer zsidót deportálunk koncentrációs táborokba Magyarországról, akik azután földalatti gyárak építésében vesznek részt.”) Különös még az is, hogy az SS Reichführere mindkét beszédében nyomatékosan felszólította hallgatóságát a teljes titoktartásra, melynek fényében viszont roppant különös, hogy a szöveget később legépeltette, továbbá hangfelvételt is készíttetett róla. A beszédben egyébként sehol sincsen nyílt utalás „gázkamrákra”, „megsemmisítő táborokra” vagy éppen „Auschwitzra”. Elképzelhető, sőt, nagyon valószínű egyébként, hogy Himmler az Einsatzgruppe-k vagyis az orosz fronton harcoló német különleges egységek partizánellenes akcióiról beszélt, melyek során zsidók százezreit (köztük nőket és gyermekeket) mészárolták le. Ha Himmler két poseni beszéde eredeti, akkor mindkettő meglehetősen „erős” érv a hivatalos holokauszt-történet mellett, habár mégsem tekinthetők perdöntő bizonyítéknak. Olvasva vagy hallgatva Himmler szavait, a „gyanú” árnyéka kétségkívül fölmerül a németek szándékait illetően, hiszen valóban igencsak brutális kifejezéseket használ. Lehet-e magyarázni Himmler szavait azzal, hogy a szövetségesek már jó ideje szőnyegbombázásaikkal halomra gyilkolták a német polgári lakosságot?

3. „Generalplan Ost” tervvel kapcsolatban Jürgen Graf revizionista történész Karsai Lászlóhoz intézett válaszcikkében kifejti az álláspontját. (Az állítólagos „terv” szerint a németek 30 millió fővel kívánták csökkenteni az orosz lakosság lélekszámát.) A vád – mármint hogy a nácik 30 millió szovjet ember legyilkolására készültek - Erich von dem Bach-Zelewskinek, egykori SS Obergruppenführernek és a Közép-Rajna-vidék SS- és rendőrfőnökének (SS és Polizeiführer Russland-Mitte) a nürnbergi per során tett egyik „vallomásán” alapul. Nürnbergben von dem Bach-Zelewski azt állította, hogy 1941 elején Heinrich Himmler a Wewelsburgban kijelentette: a rövidesen Oroszország ellen megkezdődő háború célja az, hogy a szláv lakosság létszáma 30 millió fővel csökkenjen. Csakhogy nincsen feltétlen bizonyító erejük a nürnbergi per során tett „beismerő” vallomásoknak, melyeket számos esetben ugyanis a foglyok megkínzásával csikarták ki. (Mint például Rudolf Höss esetében.) Meglepő módon azonban Bach-Zelewskit Nürnbergben felmentették minden vád alól. Talán a „beismerő vallomása” jutalmául helyezték szabadlábra? Mindamellett a háború utáni, Oroszország sorsát illető „rendezési tervekben” megfogalmazott elképzelések és jövendölések egyrészt nincsenek közvetlen összefüggésben a holokauszttal (a nemzetiszocialista rendszer rasszista jellegére utalnak, amit Karsai és Ungváry is feltétlenül szeretne kidomborítani), másrészt nem bizonyítják a 30 millió orosz legyilkolásának szándékát.

4. Úgy hiszem, nem bizonyíték az előre eltervezett megsemmisítő program, valamint az emberek megölésére használt gázkamrák létére az a tény, hogy a keleti fronton harcoló német különleges egységek, az Einsatzgruppe-k jelentéseikben feltüntették a meggyilkolt „partizánok, partizánsegítők és zsidók” számát. Ebben a tekintetben az a különös, hogy hasonlóképpen nem vezettek nyilvántartást a feltételezett gázkamrákban megölt zsidókról és nem zsidókról a hat lengyelországi „haláltáborban”. Mi több, még csak nem is regisztrálták azokat a milliókat, akiket „elgázosítottak”. Fölöttébb különös.

5. Ami a honvédtisztek naplóinak a „zsidóság megsemmisítésére” vonatkozó utalásait illeti, ismételnem kell számtalan alkalommal kifejtett álláspontomat a háborús propagandával kapcsolatosan. Ungváry Krisztián súlyosan félreérti a szavaimat, de talán nem fejeztem ki magamat pontosan. Én is tudom, hogy a szóban forgó honvédtisztek ((Salamon Alajos, Bor Jenő, Bozóky Géza, Vécsey Béla) a háború idején vetették papírra bejegyzéseiket, de hát éppen akkor tombolt a szövetséges propaganda a legerősebben! Minden háborúban terjengenek rémhírek, de a modern korban a szemben álló felek iszonyatos erejű propagandaháborút is vívnak az ellenfél megzavarása, illetve harci moráljának megsemmisítése céljából. Hatalmas téma, érdemes lenne könyvet írni róla. (Egyetlen példa a közelmúltból: az 1991-es Öböl-háború előtt például az amerikaiak azt terjesztették, hogy a Kuvaitba behatoló iraki katonák a kórházakban csecsemőket vagdostak a földhöz. Irak legyőzése után különös módon a „földre hajigált csecsemőkről” immár senki sem beszélt.) Mármost a lábra kapott, illetve szándékosan útjára bocsátott mindenféle rémséges szóbeszédek termékeny talajra hullanak a háborús körülmények között. A „megsemmisítéssel” kapcsolatos borzasztó híresztelések még a náci vezetőket is megzavarták. Legutóbbi cikkemben utaltam arra, hogy Heinrich Lammers, a birodalmi kancellária vezetője személyesen Himmlerhez, majd később Hitlerhez fordult, és náluk érdeklődött arról, mi igaz a „zsidóság megsemmisítésével” kapcsolatos rémtörténetekből? (Több Auschwitzból és más náci lágerekből kiszabadult fogoly ugyanis döbbenetes beszámolókkal állt elő, melyeket ma már idézni sem mer senki, annyi képtelenséget tartalmaznak.) Mindamellett nehogy Ungváry Krisztián megint félreértsen, gyorsan leszögezem: a honvédtisztek természetesen tanúi lehettek zsidók tömeges kivégzésének (főként a keleti fronton, de másutt is), és az is tény, hogy a zsidók legyilkolásáról terjengő hírek egy része egyáltalán nem volt kitaláció. (Elsősorban az Einsatzgruppe-k barbár akcióira gondolok, de más frontvonalon is történtek atrocitások.)

6. Természetesen lehettek csendőrök, akik a zsidók deportálásakor közölték az érintettekkel, hogy „soha többé nem fognak visszajönni”. De hát éppen a hivatalos holokauszt-történészek állítják, hogy senki, még maguk az elhurcoltak sem voltak tisztában azzal, hogy kivégezni viszik őket. Honnan tudtak volna a magyar csendőrök erről a teljes titokban zajló „népirtó akcióról”? Sokaknak azt mondták, kényszermunkát kell majd végezniük valahol. Mindamellett a dokumentumok azt tanúsítják, hogy a nemzetiszocialisták valóban dolgozni vitték a zsidókat, illetve valahová keletre, Oroszország területére akarták kitelepíteni az egész európai zsidóságot. (Az asszonyokat, öregeket és gyermekeket is beleértve.) Továbbá a háború alatt a németek – mivel fő ellenségüknek a zsidóságot tekintették – úgy ítélték meg, súlyos „biztonsági kockázatot” jelent a zsidóság jelenléte a németek megszállása alatt álló területeken. Ismétlem: a zsidóság deportálása (melynek következtében, valószínűleg egymilliónál is jóval többen vesztették életüket), barbár, embertelen cselekedet volt, amelynek sohasem lett volna szabad megtörténnie!

7. Azok a csendőrtisztek, akik „hüvelyi motozásnak” vetettek alá zsidó asszonyokat és lányokat a gettóban, bűncselekményt követtek el. A gettókban vagy a koncentrációs táborokban történt hasonló súlyos atrocitások azonban nem bizonyítják, hogy a németek előre eltervezett módon hatmillió zsidót elgázosítottak vagy más módon megöltek volna a megsemmisítő táborokban.

8. A kisgyerekek, nők és idős emberek deportálásáról már a 6. pont alatt szóltam. Barbár tett volt, a németek a zsidóság teljes kitelepítését vették tervbe, és bizony úgy gondolták, a háborút nem tudják eredményesen megvívni, amennyiben a „hátországban” ott maradnak a zsidók, beleértve a gyerekeket, nőket és az öregeket is. (Himmler valamelyik beszédében azt ecsetelte, hogy a zsidó gyerekek egyszer majd felnőnek, és akkor veszedelmes ellenségei lesznek a németeknek.)

A zsidó népességveszteséggel kapcsolatban Ungváry Krisztián ugyancsak félreértett. Nem azért hivatkoztam bizonyos statisztikai adatokra, mivel tagadni akarnám, hogy több százezer zsidó polgártársunk soha nem tért vissza Magyarországra. Természetesen a Magyar Statisztikai Intézet adatai, melyre utaltam (1941-ben 9 316 074, 1949-ben pedig 9 204 799 lakos), a trianoni országterületre vonatkoznak – egyáltalán nem állt szándékomban más látszatot kelteni. (Ügy hiszem, akik a vitát figyelemmel kísérik, azok számára ez nem lehetett kétséges.) Arra szerettem volna felhívni a figyelmet, amire már számtalanszor hivatkoztam: a zsidóság második világháborús veszteségei körül nagyon „nagy a kavarodás” a legkülönbözőbb statisztikai adatok röpködnek a levegőben, éspedig azért, mert a háborús zűrzavar, és a gyakori határváltozások következtében lehetetlen pontosan megmondani: hány zsidó esett el harc közben, hányan vesztették életüket a német különleges egységek megtorló akciói következtében, hányan haltak meg a deportálások során, illetve a koncentrációs táborokban, és hányan estek áldozatul különféle betegségeknek, főként a lágerekben tomboló tífuszjárványnak. (A hivatalos holokauszt-történészek kínosan kerülik a háború alatt emberek százezreinek életét kioltó tífuszjárvány említését is. Én magam írtam a témáról egy rövid cikket a Kurucon Amiről nem beszélnek a holokauszt-iparosok: tífuszjárvány háborúban címmel.) Továbbá nem tudjuk pontosan azt sem, mennyi azoknak a zsidóknak a száma, akik a háborút túlélték, és Izraelbe, az USA-ba vagy valahová máshová költöztek, és nem tudjuk pontosan, mennyien tértek vissza egykori hazájukba. És akik hazatértek, azok közül vajon hányan nem vállalták a későbbiekben zsidó származásukat? A zárzavar tehát teljes, de jó lenne, ha az igencsak jól megfizetett hivatalos holokauszt-történészek a jelentős állami pénzekkel megtámogatott intézményeikben valami eredményre jutnának, és végre hiteles adatokkal állnának elő a zsidó népességveszteségekkel kapcsolatos nehézségek megoldása érdekében.

Az alábbiakban pedig ismét összefoglalom az úgynevezett „holokauszt-bizonyítékokat” Karsai László és Ungváry Krisztián érvei alapján:

1.Nagyon sok városból és faluból, egész országokból eltűntek a zsidók.
2. „Komoly történész nem hiszi el a revizionista kutatók állításait, mivel a holokauszt-tagadók „tudatlanok” és „sületlenségeket hirdetnek”.
3. Hitler 1939. január 30-án elmondott beszédében arról beszélt, hogy háború esetén az „európai zsidóság megsemmisül”. (És egy-két alkalommal máskor is tett szűkebb környezetben hasonló megjegyzéseket.)
4. 1939 októbere és 1941 augusztusa között az ún. eutanázia-program keretében közel százezer elmebeteget, illetve súlyosan beteg embert „öltek meg” a nácik. (És Karsai szerint a háború folyamán még sok-sok elmebeteget legyilkoltak.)
5. 2,5 millió szovjet hadifogoly is meghalt a német koncentrációs táborokban, és Karsai és Ungváry is úgy véli, legnagyobb részüket a németek tudatosan ölték meg.
6. A „Generalplan Ost” elnevezésű tervezet, valamint egyes nemzetiszocialista vezetők némely nyilatkozatai alapján állítható, hogy a nácik több millió, esetleg 30 millió kelet-európai halálával számoltak háború esetén. Sőt, Karsai, Ungváry Krisztiánnal együtt úgy hiszi, hogy a nácik sok millió kelet-európait „éhen akartak halatni.”
7. Patrick Desbois katolikus pap állítólag több mint 600 tömegsírt talált Ukrajnában, noha a „zsidó vallási előírások” miatt a holttesteket „nem hantolta ki”. (Vagyis nem tárta föl a sírokat.)
8. Hová tűntek azok a zsidók, akiket Belzecbe, Treblinkába, Sobiborba és Chelmnoba deportáltak?
9. Auschwitz és Majdanek vegyes munka- és haláltábor volt, ezért menekültek meg ebből a két táborból sokan élve.
10. Rudolf Vrba, Filip Müller, Miklós Nyiszli, Rudolf Höss és mások képtelennél képtelenebb, egymásnak és a fizikai-kémiai-biológiai törvényeknek is ellentmondó beszámolói az „elgázosításokról” és a lágerekben történt szörnyűségekről. A „visszaemlékezéseket” Karsai történelmi forrásnak gondolja, melyeket tilos mindenfajta kritikának alávetni és a bennük foglalt állításokat megkérdőjelezni.
11. 1941 októberében a német hatóságok megtiltják a zsidók kivándorlását a Reich területéről.
12. Adolf Eichmann 1941 őszén írott levele Franz Rademacher-nek, a német Külügyminisztérium Zsidóügyi Osztályának vezetőjéhez: „Inkább lőjék agyon a szerbiai zsidókat, mintsem hogy keletre szállítsák őket.”
13. 1941. október 23-án Rademacher „régi ismerőse”, Paul Wurm a következőt írja egy levélben: „A zsidó paraziták közül sokan rövidesen nem lesznek életben, mert különleges módszerekkel ki fogják őket irtani.”
14. Német hivatalos iratokban gyakran szerepel a „végső megoldás” kifejezés, amely Karsai és a hivatalos holotörténészek álláspontja szerint kódoltan a zsidók kiirtását jelenti.
15. Goebbels naplóbejegyzése 1942. március 27-én: „Nem sok marad a zsidókból. Egészében elmondható, hogy körülbelül 60%-ukat likvidálni fogják, és csak körülbelül 40%-ukat lehet kényszermunkára igénybe venni.”
16. A zsidók millióinak deportálása.
17. A lengyelországi német katonai parancsnok 1942. október 10-én a következő mondatot jegyzi be a hadinaplóba: „Treblinkán a zsidókat nem megfelelően temetik el, és ennek következtében a holttestek kibírhatatlan bűze fertőzi a levegőt.”
18. Goebbels naplóbejegyzése 1943. március 2-án: „”Göring tudatában van annak, mit kockáztatunk, ha gyengeséget mutatnánk... Annyira elköteleztük magunkat, főleg a zsidókérdésben, hogy most már nem vonulhatunk vissza.”
19. Az Einsatzgruppe-k, vagyis a német különleges osztagok az orosz front mögötti területeken – ukrán, lett, litván, észt szabadcsapatokkal együttműködve – több százezer, esetleg egymilliónál is több zsidót gyilkoltak meg, a hivatalos holokauszt-történészek állítása szerint a zsidók szisztematikus megsemmisítésének részeként (többek közt „elgázosító autók” felhasználásával is.) Az Einsatzgruppe-k jelentései alapján a megölt áldozatok száma kb. 1-2 millióra tehető.
20. Túl sok Ciklon B-t szállítottak Auschwitzba, többet, mint amennyire szükség lett volna.
21. Hová lettek a deportált gyerekek, nők és öregek?
22. A hidrogéncianid „esőben, szélben, levegőn” lebomlik, ezért nincsenek a mérges gáznak nyomai a „gázkamrák” megmaradt falaiban.
23. Himmler 1943 őszén azon sajnálkozott, hogy korábban nem értékelték kellően a foglyok munkaerejét.
24. Heinrich Himmler 1943. október 4-i és 6-i, SS-vezetők előtt elmondott beszédei, melyekben a „zsidóság megsemmisítésének nagy feladatáról” beszél. Himmler más nyilvános megszólalásai alkalmával is hasonló nézeteket hangoztatott.
25. Ribbentrop német külügyminiszter Klessheimben a következőt mondja Horthynak: „A zsidókat meg kell semmisíteni vagy koncentrációs táborokba zárni.” Hitler pedig hozzátette: „Ha a zsidók nem akarnak dolgozni, agyonlövik őket.”.
26.A német különleges egységek, az Einsatzgruppe-k jelentéseikben feltüntetik a meggyilkolt zsidók számát.
27. Magyar honvédtisztek is említik naplóikban, hogy a keleti területeken a németek gyilkolják a zsidókat.
28. A magyar csendőrök brutálisan bánnak a deportálás előtt álló zsidókkal a gettókban.

(Érdemes megjegyezni, hogy sem Karsai, sem Ungváry nemigen emlegette az úgynevezett wannsee-i konferencia jegyzőkönyvét, mely régebben pedig a holokauszt hivatalos történészeinek és propagandistáinak egyik legfontosabb „adu ásza” volt.) A felsorolt érvek közül a legkomolyabb kétségkívül Himmler két poseni beszéde, utána pedig Goebbels 1942. március 27-i naplóbejegyzése, végül pedig Paul Wurmnak a „különleges eszközökkel” kapcsolatos megjegyzése következik. De vajon egy elfogulatlan, független bíróság a felsorolt bizonyítékok alapján miképpen döntene? Bűnösnek találná a nácikat a holokauszt gaztettének elkövetésében vagy sem? (Az Einsatzgruppe-k tevékenysége a jelenlegi hivatalos felfogás szerint csak akkor tekinthető holokausztnak, ha a különleges egységek nem a partizánok elleni megtorlóakciók részeként, hanem a zsidóság teljes kiirtása céljából öltek meg több százezer, esetleg félmillió vagy annál is több zsidót.)

Szomorúan utalok itt Ungváry Krisztián egyik elszólására: „Ha egy dolgot sajnálok e törvény (mármint az úgynevezett holokauszt-tagadást tiltó) törvény kapcsán, akkor ez a gyávaság érthetővé tétele.” Tényleg csak ennyit sajnál? Az nem zavarja, hogy súlyosan sérül a gondolat-, a sajtó-, a véleménynyilvánítási és a kutatási szabadság? Az nem zavarja, ha emberek kerülnek börtönbe pusztán a nézeteik kifejtése miatt? Ami pedig az én állítólagos „gyávaságomra” utaló megjegyzését illeti: gondolja, ha gyáva lennék, akkor írnék a Kuruc infónak? Igazán feltűnhetett volna neki, hogy ma Magyarországon nem futhat be szakmai karriert, de még az állását is elveszítheti az a történész vagy újságíró, vagy bárki, aki másképpen vélekedik a holokausztról és általában Izrael és a zsidóság szerepéről, mint ahogyan a hazánkat uraló oligarchia előírja.

Végezetül hadd szögezzem le ismételten: fejet hajtok minden ártatlanul meghurcolt embertársunk előtt, és mindazok előtt, akiket bármilyen okból is megöltek a háború során. Sajnálom, ha bárki érzékenységét sértette némelyik megjegyzésem vagy megállapításom, de hát a történész mestersége már csak ilyen. Természetesen készen állok a vitára, újabb kérdéseket azonban nem teszek fel, hiszen cikkeimben kérdések sokaságát intéztem már vitapartnereimhez, melyeknek csak egy részére kaptam választ. A magam részéről megígérhetem, hogy igyekszem elfogultság nélkül vizsgálni ezeket a borzalmas eseményeket, és esetleges tévedéseimet beismerni, vitapartnereimtől pedig tanulni is hajlandó vagyok.

Perge Ottó