Fejétől bűzlik a hal, kezdhetnénk cikkünket az ismert közmondással, de ezúttal talán nem lennénk igazságosak.
Annibale Carracci: Domine quo vadis?
Valószínűtlen ugyanis, hogy Erdő Péter adta volna ukázba minden hívőnek, hogy kell politikailag korrekt módon gondolkodnia, s cselekednie a kampány alatt.
A klérus döntő többsége, és igen sok hívő magától is úgy gondolja, hogy jó keresztény nem politizál. Közrejátszik ebben az a tény is, hogy az egyházakon belül sem történt rendszerváltás: Egyfajta szemforgató betyárbecsületből nem volt politikai átvilágítás, elszámoltatás, s felfüggesztések olyanok esetében sem, akik ügynök múltjuk során súlyos károkat okoztak az egyháznak. Nos, erre nyilvánvalóan igaz a fentebb citált közmondás hala, hiszen (nem egyházi) történészek már feltárták, hogy Lékai László éppúgy be volt szervezve ügynöknek, mint utódja, Paskai László. Ugyanakkor az általános apolitikus kussolás előnye, hogy a megszólalás egyelőre nem tilos, és szerencsére vannak az egyházban olyanok is, akik meg merik törni a csendet!
Sajnos a Keresztény Demokrata Néppárt, mellyel sok hívő a neve és történelmi múltja miatt szimpatizál, az elzsidósodott Fidesz jelentéktelen szatellitjévé vedlett, akár össze is olvadhatna vele, közös zsidókereszténységük okán. De még a rájuk szavazó papok és hívek közt is akad, aki ki meri mondani, hogy a Krisztusban hívő embernek nemhogy szabad politizálnia, hanem még kötelessége is az! Mert vétkesek közt cinkos, aki néma! Uram bocsá’, már olyanok is voltak, akik nyíltan a Jobbik mellé tették le voksukat, részt vettek és felszólaltak rendezvényeiken, sőt szószékről hirdetik nemzeti elveiket.
Az egyház többsége azonban egyelőre Zsidesz-szimpatizáns, s ez időnként végzetes politikai tévedésként tükröződik vissza. Erdő Péter elhatárolódott az adventi keresztállításoktól, Pápai Lajos bírálta a nemzetiek körében népszerű magyar ősvallást. De jó példa az ámokfutásra a Katolikus Rádió esete is. Nemrég megpályáztak és megkaptak egy uniós támogatást, s ennek fejében elkezdték propagálni műsoraikban azt az Uniót, mely jelenlegi formájában egyértelműen a sátán igáját húzza. S a rádió szerkesztősége mindjárt meg is hívta egy kis EU-s bájcsevegésre dr. Balázs Péter közgazdászt, a Libajnai-kormány külügyminiszterét. Balázs pártonkívülisége nyilvánvalóan annyit ér, mint mondjuk Madonna szüzessége. Kormánytagként erkölcsileg és büntetőjogilag egyaránt felelős mindazon károkért, amely miatt népünk április 11-ig naponta kénytelen senyvedni!
Lehet találgatni, miről volt szó a műsorban, melybe természetesen nem hívtak meg senkit, aki kifejthette volna ellenvéleményét bármely kérdésben. Arról, hogy milyen jó nekünk az EU, hogy okvetlenül engedelmesen meg kell felelnünk elvárásaiknak. Hogy a politikai kérdéseket a parlamentben szabad csak megoldani, s nem az utcán, hogy óvakodni kell bármiféle radikális eszmétől és viselkedéstől. Konkrétan nem nevezte meg utalgatásait, de világos, hogy a bűnöző Libajnai minisztereként nem a rendőrterrorról fecseg, hanem az utcán tüntető nemzeti erőket bírálja.
Csak remélni tudjuk, hogy végre lesz olyan vezetője egyházunknak (Bábel Balázs püspök tűnik leginkább a magunkfajtának), aki oda mer állni a nemzeti radikálisok élére, mint egykor Prohászka, vagy Mindszenty bíboros, és nem fél attól, hogy a nemzetközi maffia szélsőségesnek bélyegzi! Mert ha nem lesz igazi pásztorunk, akkor fel kell tennünk Péter Krisztushoz intézett, legendabeli kérdését: Quo Vadis, domine? Ha mi nem megyünk, Megváltónk indul Judapestre, hogy helyettünk hozza meg azt az áldozatot, melyet mi lennénk kötelesek érte meghozni…
Tarnóczy Szabolcs