Az a helyzet, hogy Vona Gáborra az elmúlt években én már egyáltalán nem tudok haragudni, pedig már a Jobbik fénykorában sem túlságosan kedveltem.
No de nem azért nem tudok haragudni rá, mert kedvelem az állandó "útkeresését", hanem azért, mert harag vagy utálat helyett végtelen szánalmat érzek iránta, ugyanis Vona Gábor számomra a mai magyar közélet legszánalmasabb figurája. A szó szoros értelmében. Sőt, ha keresnem kéne egy szót, ami ezt még jobban leírja, akkor minden kétséget kizáróan a csicska szót használnám.
Fotó: Papajcsik Péter/Index
Aminek a hűlt helyét korábban sóval akarta behinteni, oda most játszadozni jár, de nem is ez a lényeg, hanem, hogy "toleránsék" miként alázzák porig azt, aki már ezerszer bocsánatot kért a semmiért.
Mondjuk a „nagy útkereső” politikus annyira nem találja a helyét még most sem – árulók bére –, hogy egy seggel akar két lovat megülni, ugyanis még manapság is nehéz komolyan vehető politikusnak és celebnek lenni egyszerre. Nem hiába ő az első politikus, aki részt vesz egy olyan jellegű játékban, amelyek igazából csak azért készülnek, hogy esténként szórakoztassák a kiégett, ösztönlénnyé züllesztett átlagpolgárt.
Az egyik talány még a személyével kapcsolatban, hogy konkrétan bele lehet-e bolondulni abba, ha valaki ennyire... hogy úgy mondjam, rosszul kezeli a múltját? Vonára tényleg az „állandó útkereső” a legjobb kifejezés, ez volt jellemző rá már a jobbikos korszaka idején is. Ennélfogva ő nem árulóként tekint magára, egy teljesen más, saját maga által gyártott buborékban létezik, így nem is igazán érti, miért haragszanak rá mind a mai napig sokan a Jobbik miatt. (Ezzel együtt viszont azoknak is ideje lenne túllépni, akik még a mai napig rendszeresen rugóznak ezen. Elmúlt, néha megemlítjük, de lépjen mindenki tovább.)
Ez az állandó Canossa-járás keveri őt olyan helyzetekbe is, ahol lényegében céltáblát gyárt magából olyan emberek számára, akiktől nincs miért bocsánatot kérni, és amúgy sem szokásuk megbocsátani, vagy ha igen, hosszas elemzés előzi meg, hogy „náciból is lehet még ember, ha megbánja”.
Őszintén, ki kíváncsi erre? Hogy liberálisok, álszent jóemberkedők üljenek tort fölötte, akik vagy teljesen elutasítják, vagy befogadják, ha „őszintén megbánt mindent”?
A Jobbik egykori vezetője tavaly Megyeri Jonatán rabbinál is vendégeskedett, ott, ahol korábban Kassai Lajos is. Ha valaki kibírja, itt a teljes adás, nekünk itt most elég annyi, hogy a bő egy óra inkább nevezhető folyamatos magyarázkodásnak, semmint beszélgetésnek. S hogy erre mi szüksége van egy ex- és jelenlegi pártelnöknek? PR szempontjából sem szerencsés a dolog.
Persze, adódhat olyan helyzet, hogy valaki már másként gondolkodik, mint sok évvel ezelőtt, és gyökeresen megváltozik a véleménye valamiről. De hogy Vona Gábor konkrétan erre építi a teljes imázsát, az már tényleg egész egyszerűen, kár szépíteni, de csicskává teszi.
Tanulság? A bocsánatkérés nemes dolog, de csak akkor, ha indokolt. Felesleges térden csúszni olyanok előtt, akik egyrészt sosem bocsátanak meg, másrészt nincs miért tőlük elnézést kérni. Ők nem ellenfelek, hanem ellenségek. Fontos különbség.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Kapcsolódó:
