Az elmúlt néhány hétben mindenki jól „kielemezte” magát, saját nézőpontjai szerint felmérve a választás eredményeit, és annak okait. A Kuruc.info oldalán is több jó tanulmány, elemzés látott napvilágot, és a különféle nemzeti szervezetek is hosszabb-rövidebb számvetést tettek az elkövetkezőkről, tevékenységük és stratégiájuk módosításának szükségességéről vagy éppen szükségtelenségéről.

A magam részéről néhány olyan momentumra mutatnék rá, amelyet a fentebb említett írásművek elnagyoltak vagy éppen kihagytak.

A választást a Fidesz (és KDNP) nevű kormánypárt veszítette el, ez egyértelmű. Azonban az ország vezetésétől 16 év után távozó párt vereségén örömködni nincs sem jogunk, sem okunk. Azért nincs, mert az eklektikus kormánypártnak több (mondhatni úgy is: számos) jobboldali intézkedése volt, és ha a kormányzati cselekvésben dominánsabb is volt a baloldali-globalista elem, a választók (a befolyásolható tömegember) a jobboldali panelek miatt ítélt, minősített és büntetett. A korrupció és a gazdasági gondok miatt is, azonban a leghangosabban ordítozó (értsd: a neten gyalázkodó és fenyegetőző) prolik szemét az értelmüket és érzelmeiket meghaladó nemzetközösségi elvek szúrták. A Fidesz (vagy ahogy gyakran – röhejesen – mondják: FideSS) számukra egy fasiszta párt volt. Hiába ennek az egyértelmű irracionalitása, sajnos ezt nevelték beléjük, hiszik s hangoztatják, s nekünk is ekként kell viszonyulni hozzájuk. A mi köreink pedig a „náci” kategóriába esnek náluk, és ezt a fogalmat, talán nem kell külön kihangsúlyoznom, nem pozitív értelemben használják.

Ha valaki veszi a lelkierőt és elmerül a Facebook és a többi közösségi platform mocsarában, a különféle komolyan gondolt, de minden épeszű ember számára röhejes nevű oldalak és csoportok sűrűjébe, nos, alapos szociológiai környezettanulmányt végezhet. Nemcsak az egyszavas szitkozódások, a befejezetlen, értelmetlen és helyesírási hibákkal teli mondatok – ráadásul fehér bőrű népességről beszélünk – okán érezhet mérhetetlen dühöt, hanem a legvadabb emberi gyűlölségek és téveszmék feneketlen katlanába pottyanva hasonlóan mérhetetlen elkeseredettséget is.

Szomorú látni, hogy a magyarság szellemi színvonala milyen mélyre zuhant.

Ha kiválogatjuk azokat a posztokat, hozzászólásokat és bemásolt bejegyzéseket, amelyeket már érdemesebb szemügyre venni, akkor ámulunk el igazán a szervilizmus magas fokszámán. Totális Európa- és euróimádat, unióbámulat, cigány- és idegenrajongás, és az öngyűlölet kifejezéssel leírható különféle pszichotikus jelenségek sora tárul elénk. Az újprogresszív véleményáradat széles arzenálja, nagyon egyszerű formaiságba keretezve.

Mintha az elmúlt 36 (+45) évben történtekről semmiféle tudomással sem bírnának, eddig a Holdon éltek volna, s nem ismernék Európa, vagy éppen Magyarország, valódi gazdasági helyzetét és a világban elfoglalt helyét, a népességmozgások hatásait, az általános elöregedést, a hétköznapi bűnözést, és sorolhatnám. S mintha nem ismernék a minket körülvevő „országok” társadalmi-politikai valóságát se. Vélhetően így is van.

E jelenségek okán két felismeréshez lehet eljutni. Egyrészt ahhoz, hogy történelmileg megállt náluk az idő, körülbelül az 1970-es, 1980-as évek szintjén. Nem nőttek az ismereteik a korabeli történettudományi summázatok tartalmán túl, sőt, a narratíváik inkább szegényedtek.

Mintha egy időugrással a késői Kádár-korba kerülnénk vissza, és semmilyen új információ, a hivatalostól eltérő történeti adat nem létezne. Döbbenetes.

A másik felismerés viszont ezzel – látszólag – ellentétes: be- és elfogadtak szinte minden újabb nyugati eszmeáramlatot. Ez utóbbiakat nem sorolom, ismerni kell mindenkinek, s csak az a lényeges, hogy igazi belegondolás nélkül, kizárólag papagáj módra visszhangozzák a tőmondatokká formált elméleteket. Ez még az idősebbekre is igaz, de természetesen jobban észlelhető a fiatalságon. Az ő gondolkodásmódjuk módosulása az elmúlt években láthatóan felgyorsult (ezért is szoktam nevezni a kormány munkálkodását kontraproduktívnak). Mindennek a hatása szemmel is érzékelhető, elég csak végigsétálni a városok utcáin.

Majális rekordszámú közönséggel. Komoly potenciál található a Mi Hazánk Mozgalom politikai erejében

Összességében véve félig egy új, félig pedig egy becsontosodott társadalommal állunk szemben. (És ez nem egy szemantikai kifejezés, sajnos szó szerint is létezik a „szembenállás”.)

Azzal is tisztában vagyok, hogy mindez nem a véletlen műve. Annak a posztkommunista-újliberális elitnek, amelyet röviden belpesti értelmiségnek szoktunk hívni, törekvései és erőfeszítései sikerrel jártak. (Megjegyzésre érdemes, hogy az „erőfeszítés” kifejezés használata nem véletlen. Időt nem kímélve dolgoztak az „ügyön”, mely hozzáállást nekünk is másolnunk kell.) Az aktuális nyugati eszmeáramlatokat kissé a helyi viszonyokra igazítva közvetítették a magyar népesség felé, ügyelve arra, hogy saját maguk kikerüljenek annak káros hatásai alól.

Sajnos, nehéz dolguk nem volt. A magyar identitás, valamint a hagyományos mentalitás az évszázados sikertelenségek miatt meggyengült, bizonytalanná vált. Az árva, kiszolgáltatott lelkek a nyugati jóindulat, a szép eszmék reményébe kapaszkodnak. Az a nemzetközi trendhullám, amelyre a magyar társadalom – mindegyik korosztály – felült, még erős és domináns. Ehhez járul hozzá népünk önsorsrontóan hiszékeny és toleráns természete (mely kialakulásának folyamatait ideje lenne vizsgálat tárgyává tenni), és amely mentalitás pl. most buzgón örvendezik a cigány himnusz Országgyűlésbe vitelének, ám öngyűlölő módon tiltakozik a székely zászló kihelyezése ellen.

Mit tehetünk? Egyelőre kevesebbet, mint kellene. A lelkek befolyásolásának eszközei nem a mi kezünkben vannak, pontosabban: szerény mértékben állnak csak rendelkezésünkre. Azonban okos módon, a valóságot érthető formában bemutatva szép hatást érhetünk el. Nem buta a magyar, csak naiv. Ha megtaláljuk a magyar lélek azon pontjait, amelyekre hatva visszaerősíthetjük az identitást, és fejleszthetjük a tudást is, nem várt eredményt kapunk. Ebben a munkában mindenkinek jut feladat, mindenki megteheti a saját lakó- és munkahelyén a változás gyorsításához szükséges cselekedeteket. Persze, ez nem lesz gyors változás: évtizedekig elbutított nemzedékeket nem lehet hirtelen felvilágosítani, kiművelni.

Ezzel vissza is tértünk a szűkebb pártpolitikai irányvonalhoz. Itt intenék óva mindenkit attól, hogy a Tisza nevű formáció gyors és teljes szétesésében reménykedjen. Még egy ideig összetartja őket a sikerérzet, az új pozíciók és apanázsok öröme, a visszafelé (és a Mi hazánk Mozgalom felé) irányuló gyűlölet, illetve a megbízók póráza. Legfeljebb, menet közben, miniszterelnököt és egyéb vezetőket cserélnek. Csereszabatosak, mindig akad, aki hajlandó üzletet kötni az Unióval. Vagy bárkivel. Aki pedig távozik, az szép szinekúrát fog kapni.

S vajon az egyszerű emberek meddig fogják bennük az alkalmast, az üdvözítőt látni? Addig, amíg hagyjuk. Már most óriási baklövéseket és pimaszságokat követtek el, nem kell hozzá sok idő, hogy mindenki meglássa: a király meztelen.

Ha a jobboldal célirányosan és a lényegi ügyekre fókuszálva politizál, telitalálatokat ér el az új Gólem sebezhetetlennek hitt testén.

Abai Zsombor