Mint az ismert, Izrael tovább folytatta a közel-keleti helyzet élezését, amely egyre inkább egy még nagyobb háború rémképével fenyeget, de a Fidesz, a magyar kormány továbbra is teljes mértékben kiáll Izrael nemzetközi terrorizmusa mellett, miközben Izrael a szárazföldön is megtámadta is Libanont.
Amint arról beszámoltunk, egy az Alapjogokért Központ által szervezett rendezvényen Bóka János kiemelte, Magyarország számára Izrael biztonsága regionális és globális biztonsági kérdés, és "Magyarország a közel-keleti stabilitás egyik legfontosabb szereplőjeként tekint Izraelre." Természetesen elhangzott az unalomig ismert mondás is, Izraelnek "joga van az önvédelemhez" (fideszes értelmezés szerint ez bármit is jelenthet), illetve a NER egyik gránit fundamentuma is: "Magyarország a legbiztonságosabb hely ma Európában a zsidóság számára, a magyar jobboldal Izrael legszorosabb szövetségese, és Magyarország minden nemzetközi fórumon kiáll Izrael mellett."
A magyar jobboldalt olvasván azért erősen mosolyra formálódik az arcunk, hogy finomban fogalmazzak. De megtudtuk a konferencián azt is, hogy ez itt a "jó és a rossz közötti harc", Izraelnek pedig győznie kell az egész "nyugati felvilágosult világ" érdekében.
Először is a magam nevében egész biztos, hogy visszautasítom, hogy Szántó Miklós minden magyar ember nevében beszéljen és adja a magyar nép nevét egy gyalázatos népirtáshoz, ami Gázában zajlik. Persze, tudom én is, és igaz, hogy nem fekete és fehér a konfliktus, mindkét oldal követett el szörnyűségeket és emberiesség elleni bűncselekményeket, nem is mérek kettős mércével. Mindezzel együtt is azt gondolom, hogy a közel-keleti bevándorlás káros Magyarországra és Európára nézve, a kétállami megoldás híve vagyok, nem veszek fel palesztin kendőt sem, de nem is leszek ettől Izrael-párti, és akkor finoman fogalmaztam.
Viszont azok után, hogy Gázában több tízezer civilt gyilkoltak le, köztük rengeteg gyereket, hogy lehet jó lelkiismerettel e mellé így beállni a Fidesz részéről? Ez erkölcsileg vállalhatatlan. Keresztényként is, és mindenhogyan. Ez egész egyszerűen egy undorító gyalázat. Az ENSZ jelentése szerint az elmúlt öt hónapban több mint 30 ezer palesztin halt meg eddig, köztük 13 ezer gyerek, több mint 70 ezer a sérült.
Másrészt nagyon beszédes számomra Izrael megemlítése a "felvilágosult Nyugat" mellett. Itt minden bizonnyal a felvilágosodásra mint történelmi, eszmei folyamatra gondolnak. Való igaz, ez tagadhatatlan, hogy Európában ebben igen aktív része volt a zsidóságnak. De ez a felvilágosodás tradicionalista, normalitáspárti szempontból nézve egy teljes szellemi elsötétülés volt, amely a francia forradalom vérfürdőjében vette kezdetét. A felvilágosodás volt az, amely hadat üzent Istennek, igyekezett először az ember erkölcsi alapjait megroppantani, eltörölni. Majd ezzel párhuzamosan a szellemi alapjait is teljesen fel akarta forgatni és forgatta is (sok 10 millió fehér ember halálával) Európának, anyagi síkon pedig olyan gazdasági rendszereket vezetett be, mint az anyagelvű bolsevizmus és a szintén materialista liberálkapitalizmus.
Ez a folyamat mind a mai napig tart, újkori eszmei képlete a woke, az LMBTQ-ideológia, így hát - sajnos - egész jól halad a nyugati világ "felvilágosodás" tekintetében. Minél jobban halad, annál inkább pusztítja ki önmagát, s amikor már teljesen meg lesz "világosodva", az az a pont lesz, amikor Európa végleg megszűnik létezni annak, amitől valójában Európának lehetett nevezni valaha.
Ebben a harcban áll Magyarország Izrael mellett? Nem az én nevemben, az biztos! S biztos vagyok benne, hogy sokan így gondolják még.
Lantos János - Kuruc.info