A tavalyi olaszországi választások nagy reményeket keltettek az Európáért őszintén aggódók körében. Már jó előre látható volt, hogy jobboldali választási győzelem készülődik, ami 2022 őszén a papírformának megfelelően be is következett. A libsi világsajtó komoly ajvékolást rendezett az ügy kapcsán, aggódtak mindenért, ami csak a kezük ügyébe esett. Az euróért, az LMBTQ-ért, az európai értékekért, a migránsok mosolyáért. Mint azóta kiderült, teljesen alaptalanul…

Fotó: Insidefoto/LightRocket

Mindenki úgy gondolta, hogy most már aztán nem lesz pardon, könyörtelenül elkezdődik a normalitás helyreállítása, teljes megálljt parancsolnak a migrációnak, érvényt próbálnak szerezni a keresztény elveknek, patrióta irányba terelik az olasz gazdaságpolitikát, megfékezik a gendert és a woke-ot, továbbá sarkukra állnak az EP-ben és a Tanácsban. Hát ezt még most is várjuk... Semmi ilyesmi nem történt, még nyomokban sem. Ellenben megkezdődött Ukrajna és Zelenszkij mértéktelen felmagasztalása, Kínának Tibettel és az ujgurokkal történő emberjogi macerálása, és újabban – amerikai nyomásra – kezdetét vette a kínaiak gazdasági korlátozása is. Elvi egyetértés a Világgazdasági Fórum jövőképével. A migránsok özönlenek, egyetlen egy sem lett visszatoloncolva, az afrikai partok beígért blokádja teljes egészében elmaradt. Totális meghunyászkodás és megfelelni akarás az európai intézményekben, továbbá folytatódik a mediterrán élősködés és eladósodás az európai gazdasági szintéren. Szóban ugyan egyetértenek néhány lengyel vagy magyar intézkedéssel, de valójában jó távol tartják magukat az említett kormányoktól. Ennél még az előző, „szakértői” neobolsevik Draghi-féle bankár kormány is többet tett le az asztalra.

Az emberek teljes joggal találgatni kezdik, hogy mi történhetett itt. Azt már a választások előtt látni lehetett, hogy bankárék is készülődnek. Ursula von der Leyen bizottsági elnök a választások előtt előadást tartott az amerikai Princeton Egyetemen, ahol egy hallgatói kérdésre válaszolva szó szerint azt mondta: figyelemmel kísérik az olasz választásokat, és „meglátjuk a választások eredményét", „szóval meglátjuk, ha a dolgok egy nehéz irányba mennek, én már beszéltem Magyarországról és Lengyelországról, vannak eszközeink". Hogy vannak eszközeik, azt sejtettük, de abban reménykedtünk, hogy ezek kicsorbulnak majd az eddig kérlelhetetlennek tűnő jobboldali vezetés eltökéltségén. Hát alaposan túlbecsültük ez utóbbit, és alulértékeltük a neobolsevikék lehetőségeit. Nagyon úgy tűnik, hogy néhány egyéni politikus nem tud ellenállni a koncentrált nemzetközi nyomásnak és zsarolásnak.

Ha végignézzük a két kulcsfigura, Meloni és Salvini életútját, pályafutásukban nem igazán láthatók elhajlások a következetes jobboldaliságtól. Lehet, hogy nagyító alatt több is lenne, de én egy gyanús momentumot láttam Meloninál, a Világgazdasági Fórum-tagságát, de ez könnyen lehet, hogy egy protokolláris kötelezettség volt, nem tudom. Mindenesetre azt, hogy ők valami globalista keltetőben, nagy gondossággal előre nevelt, altatott ügynökök lennének, nagyon nem gondolom.

Valahol – természetesen a saját szemszögükből – bankárék álláspontja is érthető. Valahogy mindig meg kell akadályozni, hogy egy valódi, elkötelezett jobboldali politika vezérelje Olaszországot, hiszen az ország nagyságrendje miatt könnyen tönkreteheti az eurót, és szétzüllesztheti az egész Uniót. Azt pedig bankárék semmiképpen sem engedhetik meg, hogy ilyen rövid távon ez megessen.

Hozzá kell tenni, az olasz kormány igen könnyen zsarolható. Már 15-20 éve az Unió mentőfonalán lógnak, először a németek pénzéből éltek, aztán amikor ők beintettek, akkor az EKB kötvényprogramjai, legújabban pedig a hatalmas újraindítási hitelek segítenek rajtuk. Már beleszoktak az élősködésbe, de a gazdaság törvényszerűségei folytán ez az életmód nagyon könnyen bedönthető, Görögország esetében ezt már láthattuk. Az ő esetük azért annyiban különbözik a görögökétől, hogy ha ők bedőlnek, akkor vége az eurózónának is, de ez nyilván őket nem vigasztalja, hiszen ez valószínűleg az olasz polgárháború nyitánya lenne.

Ha a legutóbbi EP-választások nem voltak elég tanulságosak, akkor az olaszországi fejlemények pontosan előre jelzik, hogy megint mi várható a jövő évi EP-választások körüli, megújult rózsaszín fideszes remények megvalósulásából.

A végső konklúziója a dolgoknak az lehet, hogy az úgynevezett demokráciának ez a választósdi nevű komédiája sosem fog igazi változásokat hozni. Ugyanúgy, ahogy az európai parlamenti választások sem fognak jövőre sem. Ugyanaz fog történni, mint legutóbb. Bármilyen „jobboldali előretörés” is valósul meg, a megválasztott képviselőket felvásárolják, bedarálják, megfélemlítik vagy megzsarolják. Hagynak néhány szabadsághőst is, akik nagy hangon vívják majd szélmalomharcukat, reménytelen kisebbségbe szorulva. De alapvetően ugyanez fog folytatódni, ami eddig is: multicégek, woke, multikulti, migráció, LMBTQ. És minden megy tovább a haldoklás és a közelgő polgárháborúk útján. Egészen addig, amíg az életszínvonal össze nem omlik, és az emberek hirtelen ki nem józanodnak.

Hogy ez a polgárháborúk kitörése előtt, vagy után fog bekövetkezni, az a jövő zenéje. Mint ahogy az is nagy kérdés, hogy az akkor elszabaduló pánikban lehet-e még valamit tenni… Ha nem, akkor így jártunk - a fejlett, magasabb kultúra majd a glóbusz más részeire költözve folytatódik tovább.

A történelem nem szokott könnyeket hullatni senkiért, főleg olyanokért nem, akik nem tesznek - vagy nem tudnak semmit sem tenni - önmagukért…

Szende Péter

(Kuruc.info)