– Annak idején, gondold el, még lőttek is az emberre. Ma pedig mitől kell félni? Attól, hagy igazoltatják vagy megbírságolják az embert – hangzott el a fenti párbeszéd két, a Mi Hazánk lezárásellenes tüntetésére igyekvő fiatalember között, melynek fültanúja voltam, hiszen idén március 15-én 11 óra magasságában én is oda igyekeztem. Vélhetően egyébként arra gondolhattak, hogy akár 1848-ban vagy 1956-ban lőttek is tüntetőkre.

Bár azért annyiban helyesbíthetjük, hogy nem csupán igazoltatás és bírság és egyébként zászlóelkobzások voltak napirenden, hanem konkrét fizikai atrocitás is: ugyanis gumibottal váratlanul gyomorszájon ütötték a Mi Hazánk VI. kerületi elnökét, Tanberger Tibort a Vigadó téren, amikor igazoltatása során a kocsijában mi hazánkos szórólapot találtak.

Az elhíresült Las Vegas Casino Tropicana előtt már szép számmal gyülekeztek a hazafiak, ahogy a rendőrök is, már itt is voltak szórványos igazoltatások (később a Kossuth téren már tömegessé váltak), ami nyilván majd bírságot is von maga után. A létszámról annyit, a kissé kaotikus körülmények miatt, amit a rendőrök teremtettek, nehéz volt pontosan megsaccolni, de nyilvánvalóan több százan voltunk jelen és hallgattuk meg Toroczkai Lászlót, aki felsorolta a Mi Hazánk követeléseit.

Én inkább a hangulatról szeretnék beszámolni, amit ott tapasztaltam.

Lehet a felett lamentálni, hogy sokan vagy kevesen voltunk, egyrészt semmiképpen sem voltunk kevesen, másrészt nyilván mindannyian jobb szerettük volna, ha akár 10 ezrek vonulnak fel, de mindannyian tisztában voltunk és vagyunk a realitásokkal, éppen ezért a legkisebb mértékben sem volt tetten érhető a csalódás. Talán sokakban felmerült, ahhoz, hogy később, ha szükséges, tényleg 10 ezrek jöjjenek el, szükséges letenni az első alapkövet, és a nem mindennapi korlátozások dacára vállalni, hogy kijövünk az utcára. Mert azért azt ne feledjük, egzisztenciális okokból és félelemből ténylegesen 10 ezrek maradtak távol (mivelhogy ez egy a rendőrség által deklaráltan tiltott megmozdulás volt), de még többen vannak, akik egyébként egyetértettek a tüntetés céljával.

Ezeket mind-mind figyelembe kell vennünk, és úgy éreztem, a hangulatból és a beszélgetésekből, amit folytattam többekkel, letapintható volt, hogy a domináns érzés leginkább az, elég a lezárásokból, nem adjuk a szuverenitásunk. Ez volt a levegőben akkor is, amikor a rendőrség megpróbálta csírájában elfojtani a vonulást, ugyanis sorfalat állítottak fel, azzal a nem titkolt céllal, hogy ne indulhasson el a menet.

Lehetett volna akár az is a vége, a tömegen a csalódottság és az apátia uralkodik el, hogy szépen-lassan szétszélednek és hazamennek. De kiállásunkkal mást sugalltunk, és a rendőrség meggondolta magát, és inkább utat engedett nekünk, zúgott a „ria-ria Hungária”, és elindultunk a Kossuth tér felé.

Meg kell becsülnünk ezt az eredményt, most kell igazán rákapcsolnunk, nem csüggedni, és meggyőzni azokat, akik most nem voltak kint, hogy máskor jöjjenek. Illetőleg egyéb kreatív akciókkal bárki tehet a lakóhelyén is azért, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy itt nem feltétlenül a vírusról van szó, hanem valami egészen másról. Valami olyanról, amilyen sötét jövőképet nem akarunk, ahol folyamatosan csorbítják a jogainkat. Mi ezért voltunk kint ma, ezért demonstráltunk, hazánk jövőjéért és függetlenségéért.

Ja, egyébként hallott valaki Gődényék ellentüntetéséről? Mert én ott a helyszínen semmit nem tapasztaltam belőle…

De milyen érdekes, azt mondják ránk a fideszesek ma már, hogy „ti is a balliberális oldal szekerét toljátok”, míg a balliberálisok azt harsogják, „a Fidesz szárnysegédjei vagytok”, akkor azt gondolom, nem kell ékesebb bizonyíték arra, a harmadik utat képviseljük, és ezek csak megerősítenek minket abban, a harmadik, tehát a magyar úton járunk.

Lantos János – Kuruc.info