Ha fellapozzuk az értelmező kéziszótárt, szervilizmus szó alatt azt olvashatjuk, szolgalelkűség. Ennek a szolgalelkűségnek sajnos igen mélyen gyökerező történelmi beágyazottsága, hagyománya van a magyarság körében (természetesen nem teljes körű), úgy az elmúlt cirka 500 évet alapul véve.

Persze, ennek vannak érthető okai is. És nem állítom, hogy minden kompromisszum vagy alku, egyéb taktikai lépés ide lenne sorolható, ami arra volt hivatott, nyugati és keleti nagyhatalmak között lavírozzunk annak okán, hogy elveszítettük 1526-ban nagy-, de minimum középhatalmi státuszunkat. Viszont minden további nélkül a szolgalelkűség számlájára írható valamennyi olyan tett vagy gesztus, melyet önként követtünk el – nem érdek és parancs diktálta.

Az egészen aprónak tűnők is. Mint például az, hogy a hazai jobboldal egy része szabályszerűen „hasra esik” attól, hogy Kína segélyszállítmányokat küldött nekünk. Sőt, a csomagokra még azt is ráírták, hajrá Magyarország. Hát el kell ájulni tőle, tényleg. Odáig vagyok meg vissza.

Kép: masculineepic.com

Az ilyen magatartásformák egyébként ott gyökereznek, hogy, valóban látva a nyugati társadalmak dekadenciáját, romlását, hagyomány- és nemzetellenességét, mintegy automatikusan fordítanak minket keletre, akik elsősorban még csak nem értékrendbeli különbségek folytán, de főként hagyományos geopolitikai stratégiák mentén állnak szemben a nyugattal. Magyarán ez a lelki szervilizmus arra sarkall minket, hogy rögvest új gazdát keressünk, akinek aztán minden értelemben alá is vethetjük magunkat, megteremtvén a hamis biztonság illúzióját.

Teljesen jogos a kérdés és ellenvetés, ha valaki azzal vág vissza, no de jelen pillanatban nem vagyunk nemhogy világot, de istenigazából Európát döntően befolyásoló tényező sem, mégis mi mást tehetnénk? Itt azonban van egy éles határvonal. Ezt semmi esetre sem szabad összemosni, elhomályosítani. Mert a jó értelemben vett „taktikázásba” nem fér bele az önkéntes behódolás.

Miután a kínai igénytelenség a világra szabadította a koronavírust, azok után tapsolni annak, hogy küldenek védőfelszereléseket (nem ingyen!), az én értékrendem szerint szolgalelkűség.

Lényegében az a vicc jut eszembe, amely így hangzik:

Valahol a közel-keleti sivatagban lövi egymást egy izraeli katona és egy palesztin felkelő. A zsidó ezt egy tankban ülve teszi, míg utóbbi egy elnyűtt Kalasnyikovval ad le egy-egy sorozatot. Egy adott pillanatban azonban észreveszi a zsidó, hogy egy ideje már nem lőnek. Ekkor ő is megáll, kinyitja a tank fedelét, látja, ellenfele ott áll vele szemben feltartott kézzel.

Ekkor így szól:

Mi van, Ali? Elfogyott a lőszer? Nálam van ám eladó, ha érdekel!

Nagyon sajnálatosnak tartanám, ha a mostani válságból egyesek azt szűrnék le, hogy lám, lám, az EU nem segített, bezzeg a jóságos Kína igen. Mert ez így megint csak féligazság. Mert az állítás első fele igaz, az EU – nem meglepő – módon valóban gyatrán kezeli egységében a járványt, újra csak az bizonyosodik be, hogy minden tag nemzetállami szinten hoz intézkedéseket, de ebből hadd ne azt szűrjük már le, hogy akkor erre az a válasz, azokat ajnározzuk, akik rászabadították a világra a vírust, és most pénzért cserébe küldenek pár doboz védőmaszkot…

Kép: mercurynews.com

Mikor a Liszt Ferenc repülőtérre leszállt a Kínából érkező gép, az ott lévő, a kormányt képviselő illető, már a nevére sem emlékszem, ebből azt szűrte le, s a kamerák kereszttüzében büszkén kijelentette: működik a keletinyitás-politikánk! Na, ja, hát végül is Olaszország is kapott jó pénzért cserébe védőfelszereléseket Kínától, pedig ők nem „nyitogattak keletre”….

Éppenséggel a legnagyobb tanulsága az kell legyen a helyzetnek, hogy Európa részéről végzetes hiba volt kiszervezni mindent Kínába, ennek most isszuk a levét. Hosszú távon markáns fordulatnak kell beállnia, Európának meg kell védenie belső piacát, és Magyarországnak sem kéne a kínai gyarmatosító törekvések európai zászlóshajójának lennie a továbbiakban.

Lantos János – Kuruc.info