Köreinkben igen gyakran felmerül, mint nem túl optimista vízió, hogyan fog alakulni hazánk demográfiai képe a következő évtizedekben. Pontosabban szólva, mennyivel csökken, illetve milyen mértékben nő majd a hazai cigányság számaránya. Talán nem szükségtelen, ha ezúttal teljesen érzelemmentesen, csupán a rideg tényeket, a számadatokat vesszük alapul.

Ennek elemzéséhez kiváló alapot nyújtott most egy konferencia, ahol Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke és a diagnózis alapú felzárkózási roma stratégia (bármit is jelentsen ez) miniszterelnöki biztosa osztott meg a résztvevőkkel néhány egészen megdöbbentő adatot.

Két döntő tényezőt érdemes körüljárnunk az ott elhangzottak tükrében. Az imént említett demográfiát, illetve a magyarországi népességben meglévő arányokat, mely csoportok között milyen magas, vagy éppen alacsony azoknak száma, akik dolgoznak.

Rögvest az elején indítsunk azzal, minden reális előrejelzés szerint a jelenlegi 9,8 milliós lakosság 2050-re 8 millióra csökken. Az ENSZ is nagyjából ilyen számokat prognosztizál. De ez az optimista verzió, kedvezőtlenebb esetben ez lehet 6-7 millió között is (az etnikai megoszlásra egyik tanulmány sem tér ki természetesen, de nem nehéz találgatni).

Ezért Vecsei Miklós szerint „rendkívül fontos”, hogy a most született cigány és nem cigány gyerekek milyen képességeket szereznek 31 éves korukig. Azt gondolom, e tekintetben lehetnek sejtéseink. Vecsei szerint tehát az jelenthet megoldást, ha a kisebb településeken élő cigányok „elképesztő nyomorát” helyben kialakított programokkal tudják enyhíteni. Korábban írtunk már erről egyébként.

Nehéz vitába szállni vele, mikor a következőt állítja:

Sok cigány kisgyerek ugyanis napi szinten látja a szüleitől az áramlopást és könnyen lehet, hogy egy 300 gyermekes településen azért hiányoznak a gyerekek az iskolából, vagy nem érnek oda időben, mert 700 kóborkutya járja az utcákat.

A konferencián elhangzik továbbá, hogy a magyarországi foglalkoztatottság elérhette csúcsát, de ezzel kapcsolatban érdemes arra felhívni a figyelmet, hogy ez azért történhetett meg, mert a munkaképes lakosság jelentősen csökken és csökkeni is fog. Becslések szerint 2050-re 20%-kal zuhan.

Vecsei közölte, hogy rengeteg cigány gyerek él „rendkívül sanyarú” körülmények között, és azt sem hallgatta el, felfelé ível a termékenységi rátájuk, egész pontosan így foglalta össze a teendőket:

Muszáj most tennünk valamit, hogy 2050-ben élhető hely legyen Magyarország.

Ennek keretében kezdték el a „fogantatástól a foglalkoztatásig” elnevezésű kezdeményezést, mely helyben kínál lehetőséget az ott élőknek. 3 éve indult és kormányhatározat alapján foglalkoztatási és szociális programokat működtetnek. Ezt az ország legszegényebb településein kezdték el, Tiszaburán és Tiszabőn. Azt csak halkan tegyük hozzá, ez csepp a tengerben, ha tekintetbe vesszük a legalább 5-600 ezres cigányságot, ráadásul hatástalan is, alább természetesen kifejtjük, miért gondoljuk így. Bár tervben van, hogy kiterjesztik mintegy 300 településre, de ebben az aspektusban nem elsősorban mennyiségi kérdéssel állunk szemben. De erről majd később.

Ahogy nevezik, a „diagnózis alapú felzárkózási roma stratégia” első szakasza 10 milliárdos költségvetési forrással rendelkezik. Csak, hogy tisztában legyünk a számokkal, manapság egyébként is mindent igyekeznek számszerűsíteni anyagi értelemben, ez se legyen kivétel.

Vécsei azonban nem mulasztja el burkoltan megemlíteni, igen ám, ők sok mindent tehetnek, az állam aktivizálhatja magát, de ami a legfontosabb, sem a Máltai Szeretetszolgálat, sem a kormány „nem tud befogadni”. Azt csak a társadalom teheti meg. Lényegében helyben vagyunk. Bár ilyenkor az ember ajkára tolul önkénytelenül, mi lehet ennek oka, hiszen a magyarság történelme folyamán számtalan népcsoportot fogadott be, integrált, olvasztott magába, mindezt úgy, hogy azok, ha akarták, megőrizhették saját identitásukat, kultúrájukat, és az esetek döntő többségében ez mégsem szolgált konfliktusok forrásaként. Itt azonban nem ez a helyzet.

Jellemző és sokat elmond egyébként a probléma jellegéről, mikor Vecsei azt fogalmazta meg, hogy:

Egyébként úgy tapasztalják: az nem működik, hogy a szétvert iskola mellé az EU-s pénzből egy teljesen újat építünk, mert az is a szétvert sorsára fog jutni. Ezért inkább a régi épületet kell felépíteni társadalmi munkával, mert a gyerekek apukája rávehető, hogy a gyereke jövője érdekében vegyen részt a munkában, és az így felújított épületet jobban megbecsüli a közösség, vigyázni fognak rá.

Nos, akkor vonjuk le a konklúziókat a fentiekből. A taglalt konferencián sok érdekes tény, a valóságot tükröző megállapítás elhangzott, viszont ezek a kérdést nem átfogóan, összegészében ragadták meg, csupán egy szegmensére fókuszáltak. A generációkon átívelő szegénységre, mint – szerintük – minden baj okozójára. Látszólag nem ide kapcsolódik, de mégis, amikor annak idején az 1700-as években a svábok betelepültek Magyarországra, a jelenlegi Komárom-Esztergom megyét magába foglaló terület lényegében a török hódoltság után úgy nézett ki, mint valami őserdő: tele gazzal, bozóttal, teljes lakatlanság. Mi volt akkor és ott? Szegénység és feladat, hogy rendbe tegyék. Az első télen egyébként a férfiak igen nagy hányada a rossz körülmények következtében el is hunyt, de aztán az évek alatt mégis megművelték a földeket, élhetővé tették a vidéket. Helyettesítsük be ide a cigányságot, bár történelmietlen a kérdés, hipotetikus, de ha annak idején cigányokat telepítenek le azon a vidéken, vajon mi sült volna ki belőle?

A svábokat csak azért hozzuk példaként, mert rendre arra hivatkoznak, a magyarság „nem befogadó”, „kirekesztő”, ezért nem tud tehát a cigányság felzárkózni. Azonban, ha van pozitív sztereotípia, akkor az a „szorgos svábok” kifejezés, s ha van negatív, azt pedig ismerjük a cigányság esetében. Mindezzel csak arra kívántunk rávilágítani, és itt már kifejtésre bocsájtjuk azt is, amit még pár sorral fentebb nyitva hagytuk, miért nem pusztán szegénység leküzdésének feladata a cigányság felzárkóztatásának kérdése.

Mivel ez egy jóval összetettebb szociokulturális halmaz. A szóban forgó konferencián jóformán még áttételesen is alig beszéltek a bűnözésről. Pedig ez elválaszthatatlan, és talán ezért nem megy olyan könnyen az a bizonyos „befogadás”, ugyebár? Mert ha azt látja a többségi társadalom, hogy nagyobb eséllyel fognak belekötni az utcán cigány származásúak, ha azt hallja a hírekben, hogy számarányukat figyelembe véve felülreprezentáltak a súlyosan életellenes bűncselekményekben, akkor ez nem rasszizmus, nem előítélet, hanem tapasztalat.

S ha már úgy nevezik a cikkünkben kitárgyalt programot, hogy az diagnózis alapú, tegyük hozzá a magunk részét annak érdekében, hogy teljes képet adjon ez a bizonyos diagnózis. Nem szükséges hosszan elnyúló körmondatokkal élnünk, az igazság röviden és tömören is igazság. A „roma felzárkóztatási” programoknak elválaszthatatlan részét kell képeznie annak, hogy mellőzi a liberális ihletésű „pozitív diszkrimináció” elvét, az említett nyomortelepeken, valljuk be, nem csak szegénység, de óriási bűnözés is uralkodik, és amíg az ott tengődők többségének megéri bűnözésből fenntartani magát, jóval nagyobb bevételi forrást kínál számukra és lényegesen könnyebben, addig az mindig visszatartó, visszahúzó erőként lép fel. Akármilyen zordan is hangzik, a valóság mégis az, nem csak szociális, de rendvédelmi kérdéssel is állunk szemben. Ezért kőkeményen le kell választani a bűnöző elemeket, hogy haloványan se tűnjön fel lehetséges alternatívaként a bűnözői életvitel, a munka ne fakultatív legyen, hanem alapvető kötelesség. Kizárólag így érhető el bármilyen változás.

Lantos János – Kuruc.info