Vannak dolgok az életben, melyeket feleslegesnek, értelmetlennek tartunk, mégis költünk rá, öntjük bele a pénzt. Egyéni szinten ilyen lehet akár a szerencsejáték, bár ott egy minimális esély mégis kecsegtet a sikerrel, közösségi szinten pedig a már unalomig ismételt „roma integrációra” költött csillagászati összegek – de itt, ebben a formában annyi esélyünk sincs, mint a lottó ötösre.

Jelentkezzen az, aki meg tudja mondani, hány milliárd ment el „roma felzárkóztatásra” a rendszerváltás óta! Földi halandó aligha tudja a választ, az „eredményeit” azonban annál inkább ismerjük. Az Index azonban mégis feltette újra ezt a lemezt, a következő címmel örvendeztették meg olvasóikat: „Hamar visszahozná az árát, ha háromszor annyit költenénk a roma integrációra.”

Rögvest kezdésként hivatkoznak is Orbán Viktorra, aki 2013-ban nem kevesebbet állított, mint hogy a kormány a magyar gazdaság rejtett erőforrásként, gazdasági tartalékként tekint a hazai cigányságra. Nem tudom megállni, hogy le ne írjam, de alighanem, ha leszólítanánk véletlenszerűen valakit az utcán, erre nagyjából ezt felelné: „Isten mentse meg a magyar gazdaságot attól a helyzettől, hogy hozzá kelljen nyúlni ehhez a „tartalékhoz”, jöjjön inkább az államcsőd.”

Igyekszem pár gondolatban összefoglalni, mit állít az Index cikke. Tehát azon túl, hogy ebből az orbáni gondolatból indul ki, leszögezi, a helyzet rossz „romáknak és nem romáknak” egyaránt, illetve az állam szempontjából a szegregátumokban élő munkanélküliek (na jó, ők úgy írják, „feketén dolgozók”) jelentős adóbevétel kiesést jelentek, úgyhogy már csak azért is érdemes végrehajtani a felzárkóztatást.

Itt már csak az a kérdés merül fel, vajon hogy nem sikerülhetett ez, ha már évtizedek óta öntik bele pénzt? De ezt egyelőre hagyjuk, menjünk tovább.

A címben foglaltakat azzal igyekeznek alátámasztani, hogy a közmunkaprogram ugyan bevonzott sok cigány származású embert, de a hosszútávú hatásai igencsak kifogásolhatók, vegyes kifutásai vannak, erősen sejtetik, ez nem lehet megoldás. De akkor mi? És itt jön a képbe írásuk tulajdonképpeni lényege.

Arra hivatkoznak, hogy Pécs környékén egy bizonyos EU Danube Transnational program keretén belül Pécsen a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és más helyi szereplők együttműködésével idén tavasszal egy új megközelítést teszteltek. Ez annyit jelent, hogy kimentek a különböző szegregátumokba (van belőlük jócskán), és különféle képzésekre toboroztak embereket. Egy képzés három hónapon át tartott, bár nem volt akkreditált, de záróvizsga is volt, egy mestermunkát kellett elvégezni a következő szakmákban: asztalos, kárpitos, kőműves. A képzéseket olyan mesteremberek vezették, akik vállalták, hogy kitelepülnek, tehát kvázi házhoz mennek okítani.

Mindezek után arra jutottak, főként az Index, hogy ez a modell működik. Ugyanis nem volt lemorzsolódás, mindenki befejezte a tanfolyamot. Ezzel munkát is kaptak, és a statisztika úgy nézett ki, hogy a képzést követő fél év elteltével a programban résztvevő cigányok 70%-ának még mindig volt munkája – örvendezett az Index.

Hogy ez mekkora siker annak tükrében, hogy azért feltételezhető erősen: azok a jelentkezők, akik ebben részt vettek, motiváltabbak voltak, hiszen önként jelentkeztek, jó kérdés, főként ha figyelembe vesszük, hogy a Pécsen és környékén meglévő 5-6 szegregátumnak vajon hány százalékát teszi ki ez a harminc fő. Amelyből egyébként fél év múltán már csak 21-nek volt munkája (30 hetven százaléka 21).

Az intenzív szociális munkával kísért program persze nem volt olcsó: a Budapest Intézet összefoglaló-anyaga szerint havi szinten közel háromszoros ráfordítást igényelt a közmunkához képest. Úgy számolták, hogy Magyarországon nagyjából 20 olyan város van, ahol érdemes lenne elindítani ezt a programot, még ha kicsiben is, mondják. Hasonló résztvevőszámmal, és 20 százalékkal szerényebb eredményekkel kalkulálva az jött ki, hogy mintegy 600 ezer eurós (200 millió forintos) állami ráfordításból egy éven belül visszatérülne kb. 300 ezer euró (100 millió forint). Emellett a projektben sikerrel résztvevők és családtagjaik is profitálnának, összesen szintén úgy 100 millió forint értékben.

Hogy ez mit is jelent? Pécs volt egy város, ahol 30 önként jelentkezőt számlálhattunk, és fél év múltán 21-nek volt munkája, itt már felmerül a kérdés, hogy további fél év múlva hogy fog festeni.

De ezzel most ne törődjünk.

Vigyük végig ezt a logikát a „20%-kal gyengébb hatásfokkal” tézise alapján. Tehát akkor itt városonként nem 30, hanem 20%-kal kevesebb, 24 cigány jelentkezik. Tehát ha jól számolok, 20x24, tehát 480 szakképzett cigány lesz a tarsolyunkban, amelynek a pécsi minta alapján a 70%-ának lesz munkája fél év múlva, tehát 336-nak.

(Persze tudom, támadható a számításom azon az alapon, hogy honnan tudom én, milyen arányban és számban vannak annak a 20 városnak a környékén a cigányok, lehet, hogy egy város környékéről nem is 24-en, hanem jóval többen jelentkeznének. De az arányokon jelentősen nem változtatna, figyelembe véve a ma már majdnem 1 milliós cigányságot.)

Nyilván sok tényezőt nem vettem, nem is vehettem figyelembe, egy elnagyolt arányszámításról van szó, de azért világosan látszik, hogy jó esetben pár száz fő munkához jutott cigányról beszélhetünk cirka 200 milliós állam ráfordítással. És akkor ugyebár nem beszéltünk még róla, mi lesz fél, vagy 1 év múlva, hány marad meg a munkahelyén akkor, ha hozzávesszük, hogy egy olyan szociokulturális környezetből jönnek, mely hazánk legnagyobb bűnözői szubkultúrájának gerincét adja, ahol az erőszak nem eszköz, hanem öncél, és amelynek létszáma több százezerre tehető…

Nem leszek nagy jós, ha kijelentem, nem ez fogja megoldani ezt a kérdést.

Ennél azért kicsit több kell. Nem is kicsit.

Lantos János – Kuruc.info