Nemzeti ünnepeink kohéziós és összekovácsoló erejét sosem szabad lebecsülni. Talán pont ez az erő az oka annak, hogy a meglehetősen nehéz és hányatott sorsú magyar történelemhez ugyanilyen nemzeti ünnepek dukálnak, mégis feltöltődhet belőlük az ember. Valljuk be, sem március 15-e, sem pedig október 23-a végtére is nem egy számunka pozitív végkifejletet hozó eseménysorozat jelképe, mégis a küzdeni akarás és tudás, a „romantikus harc” megtestesítője, ami már önmagában pozitív eseménnyé predesztinálja (annak ellenére, hogy március 15-e esetében a szabadságharc, amelyre valóban büszkék lehetünk, időben pár hónappal távolabb esik).
Az államalapítás ezzel szemben nem csak pozitív üzenetet hordoz magában, de ha úgy tetszik, itt a „végkifejlet” is az (nem hiába üldözték a kommunisták tűzzel-vassal augusztus 20-a igazi jelentőségét). Magyarország az államalapítás után rövid idővel Európa egyik erős bástyája, egy befolyásos középbirodalom lett a térségben. Ez István (és Géza!) által lerakott alapok nélkül elképzelhetetlen lett volna, minden „ősmagyar” romantika ellenére. Ebben a kérdésben a leghozzáértőbb ítélőmester pedig maga a történelem, hiszen egyetlen egy nomád államalakulat sem maradt meg hosszútávon a keresztényi birodalmakra épülő európai politikai rendszerben. Vagy beolvadtak más népekbe, vagy pedig örökre felőrölték őket a történelem zúgó kerekei. István nem csak erélyes vezető volt, de politikai éleslátása is a helyén volt, amikor sikeresen integrálta a korabeli Európába a magyarságot és lerakta államiságunk alapköveit.
Számomra az államalapítás és Szent István király ünnepe éppen ezért a pozitív üzenet és kohéziós erő miatt október 15-e és október 23-a mellett az egyik legfontosabb nemzeti ünnepünk (előbbit sajnos a mindenkori magyar állam nem hajlandó nemzeti ünneppé nyilvánítani). Más út a magyarság előtt a korszak Európájában nem volt, ez pedig egy olyan tény, amely teljesen feleslegessé tesz minden különösebb vitát az államalapítás körül. Továbbá azt sem árt az eszünkbe vésnünk, hogy a feszültség István és Koppány között nem egy keresztény-pogány ellentét volt, hanem egy „egyszerű” hatalmi harc, ahol István a primogenitúrát (az előző uralkodó legidősebb törvényes fiúgyermeke az utód), Koppány pedig a szeniorátust (az adott nemzetség legidősebb, arra alkalmas férfitagja a soron következető uralkodó) képviselte. Egyébként a terjeszkedő római katolicizmus és a még élő pogány hagyományok mellett a bizánci kereszténység is jelen volt ekkor az országban, s nem zárható ki, hogy a „pogány ellenállás” mintájaként tisztelt Koppány valójában őket képviselte, jobban mondva Bizánc támogatását élvezte István nyugati támogatásának ellenében.
Azonban fontos leszögeznünk, hogy augusztus 20-án az államalapítást, illetve István királyt, valamint szentté avatását ünnepeljük, nem a magyar történelmet sajnálatos módon végigkísérő „testvérharcokat”. Mindamellett, hogy lehet, sőt, kötelező és kell a múltról, a történelemről beszélni, egy ünnep jelentősége magában hordozza a jövőbe tekintés fontosságát is. Mit üzen, vagy üzen egyáltalán bármit is Szent István és öröksége a XXI. század magyar emberének? Természetesen! Az állandóságot, a „gránitból épült” európai védőbástya időtlenségét, amelynek oltárán generációktól generációkon át érdemes volt feláldozni életét megannyi magyar embertársunknak (vagy éppen egy hosszú életen keresztül szolgálni azt nap, nap után). Ezt pedig csakis a legmagasabb szintű elhivatottság és felelősségtudat mellett lehetséges, máshogy nem.
Az államalapítás legfontosabb üzenete tehát nem más, mint a felelősség és elhivatottság közvetítése, jobban mondva annak állandó felélesztése a mindenkori magyarság lelkében (s valljuk be, erre a mai hanyatlásban nagy szükség is van). Egy immáron több mint ezer éves államot nem csak megalapítani és konszolidálni volt nehéz, hanem az évszázadok során megtartani is. Ezt a felelősséget pedig István nem csak a mindenkori vezetőrétegre, hanem a magyar nemzet minden egyes tagjára átörökítette, amíg létezik magyar állam.
Ezzel a magasrendű üzenettel a materialista Rákosiék természetesen nem tudtak, és nem is akartak mit kezdeni, ezért degradálták le ezt az állami és egyben szakrális ünnepet egy teljesen jelentéktelen „aratásünneppé”, majd egy számunkra semmiféle üzenetet nem közvetítő „népköztársasági” ünneppé. Viszont – nem meglepő módon – Szent István királyunk ünnepe fénykorát a két világháború közötti kurzusban élte, amely időszak – minden hibájával együtt – az egyik legéletképesebb és legjobb időszak volt eddigi történelmünk során.
Végül pedig egy üzenet a mindenkori balliberális alakulatoknak és megmondóembereknek: soha, de soha egy percig se merjetek visszaélni Szent István örökségével és ne forgassátok ki abba az irányba tett kijelentéseit, hogy ki az, akit Magyarországra be kell fogadnunk és ki az, akit nem. Értem én, hogy elvakult filantróp mivoltotokban ez volt az egyetlen gondolat, amit megjegyeztetek Istvántól (persze, mint minden mást, ezt is hibásan), de ne használjátok fel őt arra, hogy a nevével fényjelezve buzdítsátok a magyarságot más kultúrkörből való jövevények befogadására, mint azt tettétek a 2015-ös plakátkampányotok idején. Első királyunk ugyanis sehol, semmilyen körülmények között nem buzdított arra, hogy teljesen idegen jövevények tömkelegét fogadjuk be saját országunkba. Igaz, hogy a korszaknak megfelelően számos egyéb európai országból érkeztek írástudók és érkezett katonai kíséret udvarába, de ez nem jelenti azt, hogy mindenki számára tárva-nyitva állt a Magyar Királyság. Hogy kik tartoztak a nemzet részéhez, az természetesen folyamatosan változott a későbbi évszázadok során, de, hogy Szent Istvánt és a Szent Jobbot gyalázó, a macskája segítségével „politizáló” (értsd: idétlenkedő) Homonnay Gergely nem, az egészen biztos.
Éljen soká István király szellemisége és a Magyar Királyság öröksége!
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Kapcsolódó:
- Mentális Mariana-árok: széljegyzet a Szent István-Koppány dualizmushoz
- Az első ezredforduló a Kárpát-medencében: Koppány vagy Szent István?
- A Szent István-i út - volt-e alternatíva ezer esztendővel ezelőtt?
- A Szent István-i út - volt-e alternatíva ezer esztendővel ezelőtt? - II. rész
- A Szent István-i út – volt-e alternatíva ezer esztendővel ezelőtt? – III. rész
