A címben kissé (valójában elég nagymértékben) átírtam János esztergomi érsek híres kétértelmű mondatát Gertrudis királynő meggyilkolása kapcsán. Természetesen stilisztikai szempontból én Jánossal ellentétben vesszőt tettem oda, ahová az szükséges a mondanivalóm tekintetében. A kétértelműséggel csupán a román politika és történelem ellentmondásaira, arcpirító kettősségeire igyekeztem felhívni a figyelmet.

Csütörtök délután óta a magyar közvéleményt (legalábbis annak normálisabb felét) valósággal megrázta az a viselkedés, ahogy román, magukat nacionalistának (valójában barbár soviniszták) valló emberek szétverték és megbecstelenítették az úzvölgyi katonai temetőt, ahol magyar és német katonák nyugszanak. Bizonyos szempontból még érthető is az a fajta elképesztően agresszív frusztráció, amit a románság folyamatosan kiöklendez magából. Elvégre nem sok mindenre lehetnek büszkék történelmük folyamán. Erdély geopolitikailag abszolút nem tartozik Romániához semmilyen tekintetben, messze élesebben elhatárolódik az új tulajdonosától, mint a trianoni békeparancs során elcsatolt többi terület, ráadásul itt él mind a mai napig a legnagyobb egységes tömbben élő határon túli magyarság. Ezzel természetesen a románok tisztában is vannak, innen eredeztethető a józan ember számára elképesztően visszataszító frusztráció és magyargyűlölet. Tisztelet természetesen a mindig létező kivételeknek. Az évek során számos erdélyi ismeretségre tettem szert, és nem egyiküktől hallottam, hogy az esetek többségében a regáti (tehát a Kárpátokon túli) románokkal messze több baj van, sokkal jobban gyűlölik a magyarságot, mint az Erdélyben élő társaik. Ennek természetesen számos oka lehet, melyek felsorolásától és elemzésétől most eltekintünk. De megemlíthetjük azt is, hogy a román kormányzat sokkalta több pénzt fektet be a regáti területek fejlesztésébe, mint az erdélyi területekébe.

Fotók: Pinti Attila / Székelyhon
Az egyre növekvő román frusztráció végül egy hősök nyughelyeként szolgáló temető gyalázásába torkollott. Egy olyan cselekedetbe, melyet anélkül, hogy trágár szavakkal illetnénk, elég nehéz alaposan leírni. Ma, amikor egyre többen hangoztatják, hogy az európai nemzetek összefogására van szükségünk, hogy átvészeljük a 21. század soha nem látott mértékű viharait és megpróbáltatásait, a román nacionalisták inkább erdélyi magyarokat inzultálnak és dobálnak kővel, székelykaput és sírhelyeket rongálnak, majmok módjára üvöltöznek és őrjöngnek. Megértettek ezek az emberek bármit is abból, amit fentebb leírtam? Valami nagyon sötét és nagyon barbár erő lakozik ott a Regátban, amely elhomályosítja az elméjüket. Ha ők nem voltak képesek véráldozatokat hozni nemesebb ügyekért, legalább ne alázzák meg azokat, akik igen.

No, de ha már a katonasíroknál tartunk! Feltehetjük a kérdést, hogy miért nincsenek román hősi halottak a temetőben? Elvégre mindkettő világégés során szövetségesek voltunk eredetileg (az első világháborúba az olaszokhoz hasonlóan be sem léptek az oldalunkon, holott korábban csatlakoztak a hármas szövetséghez - a szerk.). Ha a szövetségesek elárulása nem román nemzeti sportnak számítana, és becsületes emberek módjára kitartottak volna bajtársaik mellett, ma román hősi halottak is lehetnének abban a sírkertben. Továbbá – nem túlságosan szeretem a „ha” kezdetű feltételezéseket, de ezúttal kivételt teszek – ha a második világháború során a románok nem állnak át a bolsevisták oldalára egyik percről a másikra, a Kárpát-medencébe való potenciális bejutási útvonalakat, hágókat még hosszú hónapokig lehetett volna tartani Sztálinékkal szemben. A messzemenő következtetésektől most eltekintve ez alapjaiban változtatta volna meg a világháború menetét. Itt engedtessék meg leírnom egy rövid történetet. Pont a héten néztem meg egy kedves barátommal az 1993-as Sztálingrád című filmet. Amikor a németek felismerik, hogy a bolsevisták áttörték a tengelyhatalmak vonalait, nem sokkal később realizálják, hogy ez egészen biztosan a román frontvonalnál történhetett. „Micsoda meglepetés” – nevettem fel hangosan.

Úgy látszik, Románia nem, hogy nem tanult nem túl fényes történelméből, de görcsösen igyekszik egyre jobban alulmúlnia magát. Amíg a jelenkori szélsőjobboldal értelmes része belátta, hogy az európai nemzetek nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy egymással hadakozzanak, úgy látszik a románokig ez az információ már nem jutott el. Vagy nem érzik azt, hogy ők Európához tartoznának (ezt az opciót is meg tudom érteni a látottak alapján).

Őszintén remélem, hogy megfelelő válasz érkezik magyar részről erre a gyalázatra (vajon nemzetinek mondott kormányunk tesz-e radikális válaszlépéseket?), az európai radikális jobboldal pedig tovább folytatja sovinizmusellenes építkezését az európai testvériség jegyében. Remélem továbbá azt is, hogy szerte Európában híre megy a nacionalista közösségekben, mit műveltek egy katonai temetőben ezek az alakok. Az összes olyan románnak pedig, akik szimpatizáltak a vandálkodással, üzenem, hogy ők is ugyanúgy érintettek a fehér európai nemzeteket sújtó problémák terén (népességfogyás, cigányok népesség robbanásszerű növekedése, kultúrmarxizmus hatásai, stb.). Ebből kivonni magukat nem tudják, akkor sem, ha lerombolják az összes katonai temetőt. Visszautalva a cikk címére, jobban tennék, ha ezekkel a problémákkal foglalkoznának a felesleges magyargyűlölet helyett, mert egy napon nekik is késő lesz. S akkor majd visszasírnak minket.

Ábrahám Barnabás - Kuruc.info