A hét második felében átfogó hatósági és rendészeti ellenőrzést tartottunk Pilisen a Krekács-dűlőben a rendőrség, az önkormányzati rendészet, a Polgármesteri Hivatal hatósági osztálya és jegyző asszony közreműködésével – közölte László Attila, a település polgármestere.
Az elmúlt időszakban számos lakossági jelzés érkezett egy olyan ingatlan kapcsán, ahol rendszeres éjszakai mozgás, hangoskodás, gyanús járműforgalom és olyan tevékenységek tapasztalhatók, amelyek komoly aggodalmat keltenek a környéken élőkben. Több helyi család és idős lakos jelezte, hogy félnek, és úgy érzik, megszűnt a korábban megszokott nyugalom és biztonság.
Az érintett ingatlan területén korábban már több hatósági eljárás is indult, többek között illegális hulladékfelhalmozás és hulladékégetés miatt. A rendőrség szintén több alkalommal végzett ellenőrzést a helyszínen.
Az akció során három személy előállítására, illetve mintavételére került sor. A rendelkezésre álló információk alapján két esetben kábítószer-fogyasztásra utaló eredmény született.
László Attila egyértelművé tette: Pilisen nincs helye azoknak, akik bűnözői tevékenységgel, kábítószerrel kapcsolatos ügyekkel vagy a lakosság nyugalmának megzavarásával veszélyeztetik közösségünk biztonságát. A tisztességesen élő embereknek joguk van a nyugodt és biztonságos mindennapokhoz.
Az ellenőrzések és hatósági intézkedések nem egyszeri alkalommal voltak és tovább folytatódnak. A rendőrséggel és az illetékes hatóságokkal együttműködve addig folytatjuk a szükséges lépéseket, amíg a Krekács-dűlő és Pilis minden része vissza nem kapja azt a rendet és biztonságot, amelyet lakóink megérdemelnek – ígérte a polgármester.
Köszönöm a rendőrség és a kollégáim összehangolt munkáját, és szintén köszönöm a lakosoknak, hogy jelzéseikkel segítik a munkánkat. Továbbra is arra kérek mindenkit, hogy a hasonló eseteket jelezzék a hatóságoknak vagy az önkormányzatnak.
Pilis rendjét és biztonságát meg fogjuk védeni! – zárta sorait.


