Hazánk vezető héber lapja szomorkodik. Tormay Cécile több mint száz évvel ezelőtt született regénye, A régi ház ugyanis ma is vonz olvasókat, ez pedig nagyon nem tetszik a Népszabadság tollnokának. Jó hír mind a kettő.

A Népszabadságban jelent meg Bárkay Tamás Ajándék ló foga című írása (Népszabadság 2016. február 16., 12. o.) A szerző a Kerényi Imre által útjára indított Nemzeti Könyvtár sorozatban megjelent művek népszerűségét kívánta feltérképezni, ezért több könyvtártól is adatot kért. Az eredmény meglepte az újságírót. Kiderült, van olyan kötet, amelyet a kutya sem kölcsönzött ki eddig (például Venetianer Lajos A magyar zsidóság története című munkáját), s vannak olyan művek, amelyek kimondottan népszerűek. Ez utóbbiak közé tartozik Tormay Cécile 1914-ben megjelent regénye, A régi ház.

A cikkben külön keretes anyag foglalkozik Tormay sikerével:

Budapesti top

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár adataiból kiderült, Tormay Cécile Budapesten is dobogós, így sajnos elmondható, hogy a Kerényi-sorozat fő és egyben vitatható eredménye a nyíltan antiszemita írónő el- és megismertetése az olvasni tudó nagyközönséggel.

Nem óhajtok vitába szállni a Népszabadság szerzőjével, mert osztom Prohászka Ottokár püspök ma is érvényes tanácsát, amelyet egy vele készült interjúban olvastam:

Az Istenért, ne nézzük mindig azt, hogy a zsidók reprezentáns szellemi képviselete, a sajtó mit ír, mit akar, mi tetszik neki és mi nem!

Nem foglakozom tehát a cikkben megfogalmazott véleménnyel, nem fontos, mi tetszik, vagy mi nem tetszik ennek a lapnak. Csupán arra az apró tényre szeretnék rámutatni, hogy Tormay nevezetes regényében (amelyet 1914 után többször is kiadtak) se szemitizmus, se antiszemitizmus nem található. Ez a könyv ugyanis (Horváth Jánosnak, a 20. század legjelesebb magyar irodalomtörténészének szavait idézve) „egy Magyarországba beköltözött német polgárcsaládnak a története, melyet három nemzedéken át ismerünk meg a gyökérverés, meghonosodás és beolvadás fokozatain”. A régi ház tehát az asszimiláció regénye, s mivel a hazai zsidóság (tisztelet a ritka kivételnek) faji különállásához ragaszkodva mindig elutasította az asszimilációt, ezért ez a téma számukra nagyon is érzékeny.

A regény megjelenésekor tehát Tormay Cécile még a közélettől távol merengő művészlélek volt. Néhány év múlva, az 1918-19-es szemita roham idején nyílt ki a szeme, s amit akkor megtapasztalt, megírta a Bujdosó könyv két kötetében. Ezt a „történeti okmány”-t (Horváth János meghatározása) nem vette be a sorozatba Kerényi Imre.

A Népszabadság búslakodása tehát anakronizmus. A régi ház című regénytől senki nem lesz antiszemita.

Viszont ha én a Népszabadság tollnoka lennék, folytatnám a kutakodást. Megnézném például, mekkora sikere van Gárdos Péter Hajnali láz című holoponyvájának. Tormay művével ellentétben ugyanis ezt a giccset mindenütt reklámozták, film is készült belőle. Vajon hányan vásárolták meg, hányan kölcsönözték ki a könyvtárakból? A könyv megjelent Németországban is. Hol van az eladási statisztika? Mennyire vevő a buta történetre Angela Merkel népe? Felkerült-e Gárdos a német sikerlistára?

Nemrég egy kisváros könyvtárában beszélgettem a könyvtárossal, aki nem is leplezett büszkeséggel kibökte, a Sorstalanságot náluk még senki sem kölcsönözte ki. Pedig van belőle két példányuk (ajándékba kapták). Érdemes lenne tehát alaposan körbejárni, mit olvas (és mit nem olvas) a magyar ember. Lehet, hogy Tormayt többen olvassák, mint például a locsogásban nagymester Konrád Györgyöt?

B.D. - Kuruc.info