Vasárnap, május 17-én volt a homofóbia elleni világnap. Megkésve bár, de elolvastam a magyarországi kormány által létrehozott emberi jogi munkacsoport tavaly kiadott közleményét (a szöveget egyes hírportálok most is közzétették), amely felhívta honunk polgárait „a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű emberek jogainak tiszteletben tartására”. Nem tudom, az említett csoportoknak milyen jogai sérülnek, tehát pontosan mi lenne a teendőm a munkacsoport által ösztökélt tiszteletben tartást illetően. Ezért egyik nagy írónkhoz fordultam tanácsért.
Nem oly rég egyik írásom végén idéztem Kertész Imrét, aki néhány évvel ezelőtt egyik közismert dolgozatában „országnevelő nagy szellem”-nek nevezte Márai Sándort. A Nobel-díjas író idehaza és határainkon túl is közmegbecsülésnek örvend, tehát ha ő is nagy nevelőnek tartja Márait, akkor bízvást meríthetünk az emigrációban elhunyt jeles író gondolataiból.
Átlapoztam tehát újra Márai Sándor naplóit, megnéztem, a homofóbia elleni világnap alkalmából mit üzen nekünk, mai magyaroknak az „országnevelő nagy szellem”. Két érdekes naplóbejegyzést kimásoltam.
Az első idézet:
Nem szeretem a homoszexuálisokat; társaságuk, ha néha együtt kell lennem velük, kínos ellenérzéssel tölt el. Nem az ellen van kifogásom, ami számukra a nemi élet megoldási képlete, ez teljesen közömbös, hanem jellemük, lényük ellen, ami torz, beteg, harmóniátlan.
(Márai Sándor: A teljes napló 1947. Bp., 2007, 81. o.)
Nagyon korrekt, tisztességes vélemény. Máraiban szikrányi gyűlölet sincs, tiszteletben tartja a homoszexuálisok nemi „képletét”, hiszen az magánügy; csupán saját példája által arra ösztökél minket is, hogy tartsuk magunkat távol a „torz, beteg, harmóniátlan” lelkektől. Az említett kormányzati munkacsoport közleményében azt olvasom, hogy „Magyarország Alaptörvénye szerint az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani”. Egyetértek. Tehát tiszteletben kell tartani azt a jogot is, hogy homofóbnak bélyegzett embertársaink kerülik homoszexuális embertársaik társaságát, mert minden normális embernek sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető joga, hogy „torz, beteg, harmóniátlan” lényektől belső tisztaságának, lelki harmóniájának megóvása érdekében távol tartsa magát.
Márai Sándor évekkel később, már emigrációban élve nem fogalmazott ilyen finoman, amikor kikelt a homoszexuális lobbi ellen:
A nyugati, intellektuális s aztán nem is olyan intellektuális homoszexualitás mint világszervezet, már kezdi egy vallás alakját ölteni. Fanatikusokkal, liturgiákkal, titkos szertartásokkal, a beavatottak és hívők titokzatos ismertetőjegyeivel, türelmetlen gyanakvással, szektákkal: ez mind vallás. Mint ahogy az eleusziszi dyonisiák erotikus szertartásainak résztvevői is egy vallás hívői voltak. Ennek az új, pederaszta vallásnak Wilde a Keresztelő Szent Jánosa. Barrault már úgy temette Gide-et, mint Szent Pál temethette Szent Pétert. „Ez az én szerelmes fiam, akiben nekem kedvem telik.” A homoszexuális minden szavában magáénak érzi ezt a mondatot.
Mint minden új vallás, természetesen e szakma tagjai is politikai hatalmat akarnak, titkos társaságok alakjában. Meg akarják valósítani az Atlanti Charta tételét, a félelem nélküli életet, mert félelem nélkül akarnak buzeránsok lenni. Az alnépnek, a helótáknak megengedik a kétneműek nemi életét is, mert szükségük van a mélyben élőlényekre, akik szaporodnak és elvégzik a durvább munkákat. De a magasban, a felsőbb régiókban csak ők akarnak uralkodni, a kiválasztottak és beavatottak, a buzeránsok, az új hívők.
(Márai: A teljes napló 1952-1953. Bp., 2009, 127-128. o.)
A két említett író, Oscar Wilde és a Nobel-díjas André Gide közismerten homoszexuális volt. A híres francia rendező, Jean-Louis Barrault nemi „képletéről” viszont keveset tudok. De ez mellékes is.
Érdemes elgondolkodni azon, hogy több mint hatvan évvel ezelőtt, 1952 októberében írta a fenti sorokat Márai Sándor. A homoszexualitás valóban egy „új, pederaszta vallás”, s ma már látjuk, mekkora hatalomra tett szert. Van már ünnepnapja, rítusa, sok híres „áldozópapja”, minden évben ismétlődő körmenete (nálunk a Hősök terétől az Andrássy úton át a Szent István-bazilika környékéig szennyezik a környezetet). Az ősi időkben a keresztények a gyülekezet előtt vallották meg bűneiket. A „pederaszta vallás” hívei azonban nem saját gyülekezetükben, hanem ország-világ előtt, nyilvánosan vallanak „másságukról”. Méghozzá büszkén, vitézül. Széthulló világunkban azt sulykolják az agyakba a liberális prédikátorok, hogy a vallás magánügy. A „pederaszta vallás” viszont egyik napról a másikra közügy lett. S ezért, buzeránssága miatt lesz sztár az amúgy közepes tehetségű rendezőből, színészből, íróból. A normalitás hovatovább gyanúba keveredik, lassan visszaszorul a cselédszobába.
Mi, „helóták” pedig azon töprengünk, hol lapulnak a mi jogaink. Az „alnépnek, a helótáknak” inkább a kötelességekből jut ki; a „buzeránsok, az új hívők” korlátlan jogai mellett az „alnép” jogairól általában kevés szó esik. Vagy annyi se.
Említettem a kormányzati munkacsoport ún. "melegeket" érintő közleményét. Idéztem, mi olvasható ebben a szövegben az ember sérthetetlen jogairól. Ha ezek a jogok valóban léteznének, a magyarországi kormányzat a megfogant élet, a magzat jogainak tiszteletben tartására is felhívná az állampolgárok figyelmét. Addig, amíg állami segédlettel, törvényesen gyilkolnak magzatokat, Isten- és emberellenes cinizmus a természeti rendetlenség tiszteletben tartásáról prédikálni, s a homofóbia (micsoda hülye szó!) ellen pederaszta csűrdöngölőt járni.
Bistrán Demeter
(Kuruc.info)
Kapcsolódó:
- Nő vagyok! Aki szerint nem, az meg... (16+)
- Európai ügy: A transznemű kreatúrák jogai mögött első szóra felsorakozott tíz budapesti nagykövetség
