Ahol a jogrendszert az elnyomó politikai elit – hatalma megszilárdítására – prostituálja, ahol elavult, túlszabályozott, vagy következetlen a jogelmélet és a joggyakorlat, ott a jogkövető magatartás, az engedelmeskedés önsorsrontó ostobasággal egyenlő. Ha az Isten alkotta természeti törvényekből más etikai törvényszerűségek következnek, mint amilyeneket a tévelygő ember alkot, ez esetben mindig a felsőbb, isteni jogrend értelmében kell meghoznunk személyes erkölcsi döntéseinket.




Kampányidőben nem árt ezt is megértetni a választókkal. Ha egy politikai nómenklatúra, korrupt gazdasági érdekeltségeivel próbálja bebetonozni társadalmi befolyását, az könnyen bumeráng lehet számára, s a választásokon földcsuszamlásszerű fordulatot hozhat. Ilyenkor a kormányzásra bizalmat kapott más pártok első dolga, hogy lenullázzák a korábbi politikai maffia alkotta szabályrendszert.

Magyarország számára a megváltás és feltámadás lehetne egyben, ha jövőre a Jobbik abszolút többséget kapna a szavazóktól. Kérdés, hogy érett-e a társadalom tudatállapota ehhez. Az idő azonban mindenképp nekünk dolgozik. A magyar emberek látják, hogy az EU milyen mértékben torzul nap nap után egyre undorítóbb és fenyegetőbb démoni szörnyeteggé, és ez tükröződik vissza a Strassburgi Emberi Jogi Bíróság justizmord ítéleteiben is.

Az ember áteredő bűne és a bűnre való hajlama miatt a földi jog sosem fogja teljesen lefedni az igazságosságot, szellemi válságok idején hovatovább egyenesen szembekerülnek egymással. Hiszen már az alapfogalmak értelmezése terén is képtelen hazugság uralkodik. „A Magyar Gárda félkatonai szervezetének fellépése félelmet keltő, ezért jogszerű volt feloszlatásuk”. Az adekvát meghatározás szerint „félkatonai” szervezetnek az minősül, melynek valamiféle fegyvere van, és nyíltan erőszak gyakorlását tervezi, vagy valósítja meg. Egyetlen csoport sem lesz félkatonaivá attól, hogy egyenruhát ölt, vagy menetel! Hogy félelmet keltő? A kisebbségi bűnözőkben mindig félelmet kelt, ha úgy vélik, hogy valaki meg akarja őket akadályozni, vagy büntetni a közösség többsége elleni vétkeikben. Ha a rendőrség kelt bennük félelmet, azt nem kell feloszlatni félelemkeltés ürügyén? Mert ugye beszélhetünk az állam erőszak-monopóliumáról, de mióta beszélünk félelemkeltési monopóliumról? És ha a rendőrség különböző okok miatt nem tudja, vagy nem akarja biztosítani a bűnözőkkel szemben a társadalom védelmét, akkor magának a társadalomnak nincs-e joga az önvédelemre? (Mely ráadásul mindezidáig erőszakmentesen zajlott?)

A legújabb törvények szerint az arányosság elvének mérlegelése nélkül is joga van a fegyveres önvédelemhez az állampolgároknak. Ha a meglopott, megvert, megfenyegetett idős falusi lakosságnak nincs módja fegyvert beszerezni, használatát megtanulni és gyakorolni; ezért ennél sokkal békésebb úton, elkezdenének egyenruhában menetelni, hogy egységüket és elszántságukat a jogos önvédelem szellemében demonstrálják a cigánybűnözőkkel szemben, akkor ők is elkövetnék a félelemkeltést?

Nem, mert kiröhögnék, és legjobb esetben elkergetnék őket a „nem hiába születettek”. De ha a velük szolidáris, erejük teljében lévő gárdisták teszik ugyanezt, az feloszlatásukra okot adó félelemkeltés? Nem félelemkeltés ez, hanem a nemzeti önvédelem szolidaritásának demonstrálása. Ehhez joga van a nemzetnek, és félelemet csak abban fog kelteni, akinek nem tiszta a lelkiismerete. S a gyáva félelem alkalomadtán vissza fogja tartani az újabb bűnelkövetéstől a „rejtett erőforrásokat”. A strassburgi bírákat viszont felbujtóként egyszer elszámoltatják egy magasabb fórumon, a hetente megerőszakolt, kirabolt, agyonvert magyar öregekért.

Meg a kettős mércéért is. A vörös, vagy a sárga csillag nem alkalmas a félelemkeltésre? Annak ellenére hogy eddigi magyarországi hordozóik évtizedeken át a fél ország kipusztításáért, megkínzásáért, kirablásáért, megerőszakolásáért voltak felelősek? Ezzel szemben a Magyar Gárda alkalmas rá, pedig tagjai soha egyetlen esetben sem követettek el erőszakot? A fekete ruha (nem papokat, pincéreket, rabbikat?) nyilasokat sejtet, a vörös csillag nem sejtet ávós, zsidó verőlegényeket?

Úgy látszik, Strassburg nálunk jobban tudja, hogy a Kárpát-medencében kiben mi kelt félelmet. Persze, hiszen nem az ő bíráikat és bíráik rokonait vitték „málenkij robotra”, vagy Recskre, s nem az ő szüleiket terrorizálják kormosék…

Tarnóczy Szabolcs - Kuruc.info

Kapcsolódó:

- "Megalázó" az életfogytiglan - Strassburg szabadon engedheti Szita Bence gyilkosait

- Strassburg: Nemcsak a felvidéki magyarok üldözése jogszerű, hanem a Gárda feloszlatása is

- Trianon-napi ajándék Strassburgtól: jogszerűen fosztják meg állampolgárságuktól a felvidéki magyarokat

- A vörös csillagos és a hitgyülis után Hagyónak is igazat adott Strassburg - 20 ezer eurót kell fizetni neki

- A kommunisták után a hitgyülis őrülteket is védelmébe vette Strassburg: kártérítést kell fizetnünk egy "hittérítőnek"

- Jogerős: Strassburg támogatja a vörös csillag viselését, még "kártérítés" is jár egy sztálinistának