Teljessé vált a zsidó diktatúra Magyarországon: a cionista zsidó oligarchia nem csupán felvásárolta hazánkat, és nem csupán meghatározza a kormány gazdaság- és külpolitikáját, de immár arról is a zsidók döntenek, kik szerepelhetnek az iskolai tantervekben és kik nem, milyen felvonulásokat lehet szervezni és milyeneket nem, kikre emlékezhetünk, és kikre nem, milyen ünnepeket rendezhetünk, és milyeneket nem, kiket lehet kitüntetni és kiket nem.

Zsidó küldöttség a Parlamentben, A pusztaszeri országgyűlés című gobelin előtt

Értelmes ember azzal már jó ideje tisztában van, hogy a zsidóság az egész nyugati világban kizárólagos befolyása alatt tartja a hadseregeket, a titkosszolgálatokat, a pénzrendszert, a médiát és a multinacionális cégek nem csekély részét. Az Osztrák-Magyar Monarchia idején a magyarság jelentős politikai erői harcoltak azért, mert hazánk függetlenségének súlyos korlátozását látták abban a tényben, hogy Ausztriával közösen intéztük a külpolitikát és a hadügyeket. Úgy hiszem, vannak, akik ma is kiegyeznének azzal, ha a globális birodalmat irányító zsidók csak hazánk külügyeit és hadügyeit irányítanák. Az erőviszonyok ismeretében sokak számára még az is elfogadható lenne, ha a makrogazdasági folyamatokat is a cionista bankároligarchia határozná meg.

Csakhogy a magát oly szívesen liberálisnak nevező zsidóság teljhatalmat akar, és az élet minden területén kizárólagos uralomra vágyik. A szovjet kommunisták és hazai csatlósaik diktatúrája nem volt ilyen kiterjedt és abszolút, mint amilyen orwelli rendszert a zsidóság itt kiépített magának. Hiszen immár a zsidóság szemüvegén keresztül kell látnunk múltunkat, jelenünket és jövőnket. Ők írják a történelmünket, ők határozzák meg, kik azok a történelmi személyiségek, akiket tisztelhetünk, és kik azok, akikre gyűlölettel kell emlékeznünk. A zsidók döntik el, ki lehet író Magyarországon és ki nem, kit lehet „tudósnak” nevezni, és kiket nem. A zsidók mondják meg, ki a rendes ember és ki nem, kit kell véleményének kimondása miatt „karanténba”, esetleg börtönbe zárni, és kiket lehet vezető pozíciókba juttatni. A zsidóság dönti el, mi számít „szalonképes” véleménynek és mit kell „szélsőségnek” bélyegezni. A zsidók döntik el, ki a „humanista”, a „demokrata”, és ki a „gyűlöletkeltő”, ki a „szélsőséges”, a „náci”, a „rasszista”. Ők mondják meg, ki a „szakértő” és ki a „hozzá nem értő”, az „összeesküvés-elméletekben hívő bolond”. Ők határozzák meg, mi a „demokrácia”, mi a „terrorizmus”, mi számít „összeesküvés-elméletnek”, ők döntik el, kik alkotják a „nemzetközi közösséget”, és melyek a „civilizált viselkedés” normái a nemzetközi kapcsolatokban. A zsidóság akaratán múlik, melyek azok a szimbólumok, amelyeket tisztelnünk kell, és melyeket kell megtagadnunk. A zsidó oligarchia szempontjai határozzák meg a más népekhez fűződő viszonyunkat, sőt egyre inkább erkölcsi felfogásunkat, világlátásunkat és életelveinket is. Ma már ott tartunk, hogy azt is ők döntik el, ki a jó keresztény és ki nem az. Nem tudom, volt-e ilyen teljes, az élet minden területére kiterjedő diktatúra Magyarországon valaha is.

1991-ben hatalmas botrány kerekedett abból, hogy Csoóri Sándor Nappali Hold című esszéjében le merte írni az alábbi sorokat: „A Tanácsköztársasággal, a Horthy-korszakkal, de különösen a Vészkorszakkal a szellemi-lelki összeforradás lehetősége megszűnt. Természetesen mindig voltak és lesznek Szerb Antalok, Radnótik, Sárközi Györgyök, Vas Istvánok, Harag Györgyök, Orbán Ottók, Konrád Györgyök, Faludy Györgyök és Zala Tamások, de ahogy manapság egyre határozottabban érződik, fordított asszimilációs törekvések mutatkoznak az országban: a szabadelvű magyar zsidóság kívánja stílusban és gondolatilag „asszimilálni” a magyarságot. Ehhez olyan parlamenti dobbantót ácsolhatott magának, amilyet eddig még nem ácsolhatott soha.”

A kissé naiv Csoóri Sándor súlyosan tévedett például Konrád György megítélésében, ő ugyanis a zsidó asszimilációs törekvések egyik fő szószólója, és semmiféle lelki közösséget nem érzett soha a magyar nemzettel. (De például Faludy György munkásságát is meglehetősen torzan szemlélte a költő.) Csoóri Sándor továbbá elfelejtette megemlíteni, hogy a hazai zsidóságnak a magyarság alávetésére irányuló törekvései legfőképpen azért lehetnek sikeresek, mert mögötte áll egy hatalmas világerő: a nemzetközileg szervezett cionista zsidó oligarchia, amely az egész nyugati világ felett is egyre szorosabb – napjainkra szinte kizárólagosnak nevezhető - felügyeletet gyakorol. A lényeget azonban jól látta a költő, aki - az akkori irtózatos erejű gyűlöletkampány hatására - azóta sem mert véleményt nyilvánítani a zsidóság hazai térfoglalásával kapcsolatban. (Nehogy a zsidók tönkretegyék írói karrierjét.)

A történelem tanúsága szerint nem mindegyik birodalom uralkodó elitje kívánja a saját képére formálni az alattvalókat. A Török Birodalom például azért volt elviselhető a meghódított népek számára, mert viszonylagos szabadságot biztosított nekik. De vajon miért kívánják agyunkat teljesen átmosni, és lelkünket is elrabolni a cionista zsidók? Miért akarnak nemzeti öntudatunk maradékától is megfosztani, miért akarják vallásunkat tönkretenni, erkölcsi felfogásunkat, világképünket, gondolataink legkisebb rezdülését is kizárólag ők meghatározni? Úgy hiszem, a válasz abban a tényben keresendő, hogy úgy hiszik: az eddigi világbirodalmak éppen azért buktak meg, mert nem voltak képesek alattvalóik lelke és elméje fölött is teljes mértékben uralkodni. A cionista elit legbelső köreiben meg vannak győződve arról, hogy a csalásra és uzsorakamatra alapított pénzrendszer és a tömegeket hazugságok tömegével elárasztó elbutító médiumok olyan „csodálatos” eszközök, amelyekhez hasonlóval egyetlen korábbi birodalmi uralkodó elit sem rendelkezett, és amelynek révén örök időkre bebiztosíthatják korlátlan uralmukat a nyugati civilizáció felett.

A jövő legnagyobb kérdése, hogy az uzsorakölcsönre épített „modern” pénzrendszer és a tömegek számára virtuális világot létrehozni képes agymosó média révén valóban olyan hatalmi koncentráció hozható-e létre, mely az idők végezetéig fennáll, és a „pokol kapui sem vesznek rajta erőt”.

Perge Ottó - Kuruc.info