A magunk részéről teljesen nevetségesnek tartjuk, hogy a Magyarországon – az uniós államokhoz képest – legkisebb mértékben létező antiszemitizmus miatt ekkora hűhót kavarjanak a baloldali-liberális politikai erők Európa-szerte. Ezen túltekintve, önmagában is vásári bohózatba illő, hogy egy nem létező veszély miatt egy éjszakára nem világítják ki a Colosseum csodás épületét. Egyben árulkodó és önleleplező is a „gesztus”: amennyiben valóságos antiszemita veszély lenne hazánkban, úgy az EU és az Egyesült Államok nagyon is kemény politikai és pénzügyi retorziót alkalmaznának Magyarországgal szemben. De ha már a Colosseum kiválasztásával – ami az antiszemitizmus csaknem két évezredes megtestesült építménye – ekkora bakot lőttek, hírportálunk ezennel tesz egy ellenjavaslatot: január 27-én, a fényáradatban úszó Colosseum helyett Rómában maradjon sötétben az örök város másik monumentális és egyben jelképes ókori épülete, az Angyalvár. Hogy javaslatunk közérthető legyen, szükséges hozzá egy rövid történeti háttérelemzés.
Képeslap Rómából
Magáról az Angyalvárról tudnunk kell, hogy az eredetileg Hadrianus (117-138) római császár mauzóleumának épült 135 és 139 között, az ókori világ hét csodájának egyikeként emlegetett halikarnasszoszi mauzóleum mintájára. Így Caracalla (198-217) uralkodásáig a római császárok temetkezőhelye volt. Az alapépítmény egy 84 m élhosszúságú négyszög, amelyen egy 60 m átmérőjű monumentális henger áll. A henger belsejében egymás alatt 4 kamra található – legalul a sírkamra –, melyeket spirális folyosó vesz körül. A későbbi évszázadokban katonai erőddé alakították a mauzóleumot, majd Aurelianus (270-275) császár nevezetes, 19 kilométer hosszúságú védőfalának egyik központi erődje lett. A középkorban már Róma, illetve a pápai állam fő védművének számított az épület.
Nos, Hadrianus az egyik legjelesebb római uralkodónak számított, aki trónra lépésekor – példát mutatva minden jövendőbeli közéleti szereplőnek – lemondott azokról az önkéntes adományokról, amelyet a városok a császárnak ajánlanak fel, mivel meggyőződése szerint ez nem egyéb, mint leplezett, illetve államilag legalizált rablás. Rövidesen neki is meggyűlt a baja a zsidósággal. Történt ugyanis, hogy a 66-70 közötti zsidó háború után, amely a zsidó állam megsemmisülését eredményezte, antik forrásaink – például a reális és elfogulatlan Tacitus – szerint, a zsidók arra törekedtek, hogy fellázítsák az alacsonyabb néprétegeket, s új, romboló hatású eszméket terjesztettek. Éppen ezért Hadrianus – aki kezdetben rokonszenvezett a judaizmussal – később ellenük fordult. Különösen a körülmetélés keltett benne utálatot, mert a kasztráció, az öncsonkítás egy változataként fogta fel, és halálbüntetés terhe alatt tiltotta meg ezt a gyakorlatot. Az is fokozta ellenszenvét, hogy az impériumban Izrael népén kívül nem akadt még egy másik, amely egyetlen, törzsi istenhit korlátai közé szorította volna a teljes igazságot, illetve azt kívánta volna híveitől, hogy vessék meg és gyűlöljék mindazokat, akik más oltároknál imádkoznak. Ugyanakkor az is történeti tény, miszerint a Rómában és a birodalom más nagyvárosaiban élő, világi, romanizált zsidókkal nem volt semmi baja, akik már csak azért sem vetették alá fiaikat a körülmetélés rituális aktusának, minthogy az nevetség tárgyává tette volna őket a közfürdőkben és a tornacsarnokokban.
A zsidóság többsége – a fentebbiek értelmében – ellenségként tekintett a császárra, s amikor Hadrianus 128 és 132 között hosszasan Keleten időzött, fokozódott a „választott nép” körében a Róma iránti gyűlölet. Cassius Dio római történetíró szerint – aki ezekre az évekre nézve a leghitelesebb történeti forrásunk –, amíg a császár Keleten tartózkodott, a zsidók nem mertek felkelni, habár titokban fegyverkeztek, s rejtett erődítményeket is építettek. Mihelyt azonban Hadrianus eltávozott, a júdeai zsidók felkeltek 132-ben. Cassius Dio szerint „felkelt az egész világ (ti. a Római Birodalomban élőkről van szó – L.Zs.) zsidósága is, hogy csatlakozzék hozzájuk, és titokban vagy nyíltan sok bajt szerzett a rómaiaknak”. Az egész impérium területéről – beleértve a távoli Britanniát és Pannóniát, a mai Magyarország dunántúli területét – több légiót kellett Keletre irányítani, hogy leverjék a lázadást. A felkelés méretei, kezdeti sikerei és hároméves időtartama annak tudható be, hogy ez egyszer a zsidók – a közös ellenséggel szemben – egységesek voltak, s egyetlen erős egyéniség vezette őket: Simon bár Kochbá vagy Koszivá, aki a zsidó történelem egyik legrejtélyesebb alakja. Simon önmagát nem „bár kochbának”, azaz a „csillag fiának” nevezte, hanem „Koszivának”.
Az Angyalvár kivilágítva - most még...
Simon elesett Betárnál. A rómaiak véglegesen diadalt arattak a felkelők fölött. Cassius Dio szerint nagyon keveset hagytak életben a lázadók közül. Bosszújuk félelmetes és elrettentő hatású volt. Elpusztítottak 50 erődöt, ahol a lázadó zsidók ellenállást tanúsítottak, továbbá 985 várost, falut és egyéb mezőgazdasági települést töröltek le a föld színéről. Dio azt írja, hogy 580 ezer zsidó halt meg a harcokban, továbbá „számolatlanul vesztek el az éhezésben vagy tűz és kard által. Jóformán egész Júdea parlagon hevert”. A 4. század végén Szent Jeromos jegyzi fel Betlehemből: a hagyomány szerint a vereség után annyi volt az eladó zsidó rabszolga, hogy egy emberért kevesebbet adtak, mint egy lóért. Hadrianus könyörtelenül valósította meg azt a tervét, hogy a teljesen romba dőlt Jeruzsálemet görög polisszá változtassa. Az óvárosban hulladékkal töltette ki a gödröket, hogy a talaj egyenletes legyen. A város határain túlra szállíttatta a romokat, hogy az alattuk lévő sziklához jutva, terméskőre tegyen szert a felállítandó középületekhez. Az új város épült elsőnek nagyjából azon a helyen, ahol most a jeruzsálemi óváros áll. Az új polisz neve Aelia Capitolina lett, és görög nyelvű lakossággal telepítették be. Júdea nevét Hadrianus töröltette a térképről, s a tartományt Palesztinának nevezték el. A zsidóknak halálbüntetés terhe mellett tilos volt a belépés. A „választott nép” fiainak el kellett hagyniuk Palesztinát, s nagyobbrészt a párthusok földjére, a mai Iránba, a birodalom területén belül pedig Antiochiába, Alexandriába, Pergamonba költöztek, a legeszesebbek és ügyesebbek pedig a korlátlan lehetőségek városában, Rómában telepedtek meg. A 70-es és a 135-ös évnek ez a zsidó katasztrófája véglegesen lezárta az ókori zsidó állam történetét, s szentesítette a diaszpóralétet.
A zsidók feletti győzelem idején már betegeskedett Hadrianus. Mauzóleuma 138-ban bekövetkezett halálakor lényegében már készen állott. Végnapjaiban tehát úgy rendelkezett, hogy földi maradványait ott helyezzék örök nyugalomra, amelynek a tetején épp akkor ültették a ciprusokat, hogy a szabad égre meredő fekete piramissá nőjenek majd. Így is történt. Nos, akárcsak Vespasianus és Titus, Hadrianus is – mai fogalomhasználat szerint – „szélsőségesen antiszemita” uralkodók voltak, s míg az előbbi kettő nevéhez és uralkodásához a Colosseum, az utóbbiéhoz a mai Angyalvár építménye kapcsolódik, s áll a 21. század elején is Rómában. S ha már az ottani illetékes olasz és zsidó hatóságok úgy döntöttek, hogy a „rettenetes és legsötétebb időket idéző magyarországi antiszemitizmus” ürügyén – ami persze szemen szedett és aljas hazugság – épp az antiszemitizmus szimbólumának és valós objektumának számító Colosseum ma esti díszkivilágításának lekapcsolásával válaszolnak, nos, eme megfontolásból kiindulva választhatták volna akár az Angyalvárat is. Persze, az „elsötétítés” – nem televíziós csatornáról lévén szó – szánalmas és nevetséges politikai infantilizmus és vásári csepűrágás, ráadásul ragályos is. Hiszen hazai sötét politikai figurák itthon is elsötétítenének immár. Szerencsétlenek, nem veszik észre, hogy szimbolikus értelemben csaknem negyed százada folyamatosan, megszakítás nélkül elsötétítenek.
Lipusz Zsolt – Kuruc.info
Kapcsolódó:
- Lebontják a kínai nagy falat a Jobbik miatt
- A Parlament és a Hősök tere díszkivilágítását is lekapcsoltatná két nyomorult magyargyűlölő
- Az antiszemitizmus épületes jelképe: a Colosseum
- Volner egymondatos közleménye a Colosseum elsötétítése kapcsán