Ugrás a cikkhez
Reklám

A római Kolosszeum elsötétítésének hírének hallatán a pekingi zsidók is tiltakozó akciót szerveznek a holokauszt nemzetközi emléknapján. Szi Csiao Ráhel, a Ferde Szemmel a Holokauszt Ellen Liga (FSZHEL) szóvivője bejelentette, hogy január 27-én, tiltakozásul a Jobbik politikája ellen, aktivistáikkal lebontják a kínai nagy falat.

A szóvivő szerint Kínában is terjed az antiszemitizmus, és ez egyértelműen a magyarországi Jobbiknak köszönhető. Szerinte a rómaiak tiltakozása csupán látszattevékenység: "A rómaiak azzal tennének igazán az antiszemitizmus ellen, ha eldózerolnák a Kolosszeumot, az már valami lenne!" - jelentette ki Szi Csiao Ráhel.

Újságírói kérdésre, miszerint terveznek-e a jövőben hasonló akciókat, az FSZHEL szóvivője elmondta, hogy szeretnék, ha a világ minden pontján cselekednének, ezért már levelet írtak többek közt ausztrál kollégáiknak, hogy az összes kengurura tetováljanak Dávid-csillagot, valamint Egyiptomban betonozzák le a Nílust, ezzel is tiltakozva a náczista propaganda terjedése ellen.

(Náczivadász)

Kapcsolódó:

- A Parlament és a Hősök tere díszkivilágítását is lekapcsoltatná két nyomorult magyargyűlölő

- Az antiszemitizmus épületes jelképe: a Colosseum

- Volner egymondatos közleménye a Colosseum elsötétítése kapcsán



Friss hírek az elmúlt 24 órából