„Mikor gyermek voltam, úgy gondolkoztam, mint a gyermek” – mondja Szent Pál apostol. Mikor gyermek voltam – őszintén és töredelmesen megvallom – szimpatizáltam Izraellel. Hiszen gyűlöltem a hazámat sújtó szovjet-kommunista elnyomást, és a média naponta sulykolta a fejembe, hogy Izrael a Szovjetunió legnagyobb ellenségei közé tartozik. Azt is mondták, hogy a palesztinokat is csak a szovjet lázítja.

Ámbár azt tudtam már akkor is, hogy a szovjet és a többi kommunista állam rablógyilkos vezetőinek jelentős része zsidó. Gyerekfejjel ezért arra következtettem a fentebbiekből, hogy kétféle zsidó van: vannak a rablógyilkos baloldali zsidók, és a jobboldali, cionista jó zsidók. Hangsúlyozom, tíz éves lehettem ekkor és nem volt senki, aki elmagyarázza nekem a politika különös titkait.

De naiv Izrael-szimpátiám azon hamis reményre is alapozódott, hogy ha a horgas metéltek, a világ minden tájáról mind visszatelepednek egykori szállásterületükre, akkor földünk más népei végre megszabadulhatnak fajzatuktól, kikkel – másságuk okán – igazán nem könnyű együtt élni. (Akkoriban még nem történtek meg a legnagyobb közel-keleti zsidó bűntények, a palesztinok tömeges lemészárlása, kirablása, és elűzése.)

Szüleim természetesen jóval többet tudtak nálam, de bölcsen úgy vélték, hogy korai lenne még felvilágosításom. Jól ismervén gyermeküket tudták, hogy ha megértem az igazságot, másnap már buzgón igyekszem majd meggyőzni osztálytársaimat róla az iskolában, s harmadnapra már ki is rúgnak a tanintézményből lelkes aktivitásomért.

Később aztán tisztulni kezdett a kép, megtudtam, hogy a kapitalista és a kommunista zsidó korunk kétfejű sasa, pontosabban szólva, inkább keselyűje. És azt is megértettem, hogy e dögmadár csak addig képes ide-oda repülni és élősködni földünk népein, amíg meg nem értjük természetét, céljait. (Pedig ekkor még nem olvastam a kérdésről semmilyen tiltott dokumentumot, vagy irodalmat.)

Viszont arra is rá kellett döbbennem, hogy e világuralomra törő, vezető zsidó réteg milyen ügyes és alamuszi eszközökhöz folyamodik, hogy leplezze élősködését. Például, mindig bevesznek soraik közé néhány gój másodhegedűst, hogy ne lehessen lezsidózni kártékony maffiájukat.

Ezután lassan azt is megértettem, hogy a keresztény radikális nemzeti jobboldal megtévesztése a zsidó kétfejű keselyű számára létkérdés. Mivel a nemzetközi liberális áldemokrácia kétpártrendszerét nyilvánvalóan a zsidók találták ki, hozták létre és működtetik; e kettőtől már semmi félnivalójuk nincs. E pártok boldogok, ha szolgálhatják őket, és jut nekik is némi morzsa a koncból. Azonban az úgynevezett harmadik erő komoly veszélyt jelent számukra, ezért nemzetközi összefogásuk megakadályozása a keselyűk elsődleges politikai céljának tekinthető. Ezért van hát szükség – természetesen a haszonszerzésen túl – a folyamatos holokauszt-kultuszra, s a zsidó-keresztény közös gyökerek hamis mítoszára.

Azok a magukat jobboldalinak valló politikusok, akik egyben filoszemitának vallják magukat, vagy nem ismerik a történelmet, vagy érdekeik miatt egyszerűen figyelmen kívül hagyják a tényeket. Ugyanis minden hozzáértő ember számára világos, hogy a baloldaliság kezdeteitől fogva egészen a mai napig velejéig zsidó maszlag: olyan féligazságok szajkózása, ami csak a mi vakításunkra való, és aminek még pozitív elemeit sincs szándékukban megvalósítani.

Arra ezzel szemben meglehetősen későn és nehezen jöttem rá, hogy tulajdonképpen sohasem volt céljuk, hogy mindnyájan Izraelbe vándoroljanak! Természetesen szükségük volt sok bevándorló szegény zsidó telepesre, olcsó munkaerőnek és katonának. Meg azért is, mert – a palesztinok megtizedelése ellenére – folyamatosan fennállt a veszély, hogy az arabok előbb-utóbb újra kisebbségi létbe „szülik” a zsidóságot. (Akár minket a cigányság. Az ultraortodoxok elmebaját is valószínűleg csak azért tűri el a többi izraeli, mert elsősorban ők biztosítják a népszaporulatot!) A jobb lét után vágyódó, ügyesebb zsidók azonban már az államalapításuk óta vándoroltak újra el Izraelből. Mert a globális, zsidó világdiktatúra vezetői nagyon jól tudják, hogy lehetetlen a föld teljes lakosságát egy központból, egyetlen nyúlfarknyi országból irányítani. Képviselőiknek a világ összes kulcsfontosságú világvárosi központjában jelen kell lennie, hogy a gazdasági életet, a bankokat, a politikai eseményeket, a médiát helyben is szigorú felügyeletük alatt tartsák. (Lásd Rothschild és Rockefeller-család.)

És különösképpen, hogy ármányaikkal ártalmatlanná tegyék a sikereikre oly veszélyes nemzeti radikalizmust. Amint azt már a „Haider harca, halála és hagyatéka” című tanulmányomban is kifejtettem, a karizmatikus osztrák politikusnak egyik legfontosabb terve volt, hogy a harmadik erőt újra anticionista egységbe kovácsolja, előbb Ausztriában, majd pozitív példájával Európában és világszerte. E tervének végrehajtásában gátolta meg az ellene elkövetett merénylet.

Egyébként, hogy milyen eredményes soraink közötti aknamunkájuk, s hogy szó sincs légből kapott összeesküvés-elméletekről, azt egyértelműen bizonyítják a tények: Az európai nemzeti radikális pártok legújabb pro-cionista kurzusa. Nemcsak az elmebeteg norvég tömeggyilkos, Breivik „szélsőjobb” cionizmusa; de a Le Pen-lány (FN), H.C. Strache (ÖFP), Nick Griffin (EDL), a sajnos most csak 4 évre ítélt S. Berlusconi, Szegedi Csanád, de más nemzeti radikálisként indult politikusok köpönyegforgató pálfordulása is dokumentálható.

Ugyan divatos hivatkozni ennek kapcsán az iszlámveszélyre, melyben elkerülhetetlennek tűnik a szövetség Izraellel, de ez a problematika az izraeli propaganda segítségével, manipulatív módon túldimenzionált. Az fehér emberfajta veszélyeztetettségének problémája egy szempontból nyilvánvaló tény, azonban nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az interkontinentális bevándorlást Európába éppen az atlanti zsidó kétpártrendszer vezető képviselői segítették elő, és vezényelték le kegyetlen gyarmatpolitikájukkal és az olcsó külföldi munkaerő importjának szükségességére hivatkozva!

Azonban nem árt tudatosítanunk, hogy mára már az iszlám világ – részben a zsidó gazdasági rend, az iszlám országokat is megosztó politikája következtében – rég nem képes olyan imperialista hódító politikát folytatni, mint az arab kalifátusok, vagy az oszmán terjeszkedés idejében! Ma az iszlám országok célja nem a katonai hódítás, hanem az igyekezet, hogy – a nemzetközi zsidó nagytőke manipulációi jóvoltából – saját országaik ne zuhanjanak a végső nyomor káoszába.

A zsidó vezetők viszont fajzatukat Istentől kiválasztottnak, tehát másoknál felsőbbrendűnek tartják, ezért a világhatalmat önként sohasem fogják átadni a népek vezetőinek, nem fogják elismerni a népek önrendelkezési jogát: sem a palesztinokét, sem a magyarokét, sem másokét. Azt azonban nagyon jól tudják, hogy a radikális nemzeti oldal vezetői is esendő, így – a hatalom és a pénz reményében – elvileg korrumpálható emberek; és pontosan ezt próbálják kihasználni.

Általában véve ugyanis kétféle politikus (személyiségtípus) létezik: az idealista és a reálpolitikus. Utóbbi előbb-utóbb belátja majd, hogy jelenleg igen kevés esély van a világot vezető cionista erők szerepének megszüntetésére. Ezért nincs más lehetőség, ki kell egyezni velük a hatalmi túlélés (megidealizálva: a népek túlélése) érdekében.

A másik típus az idealista politikusé. Ő az előzőekkel szemben akkor sem fog kiegyezni a gonosz, és sátánimádó helytartóinak uralmával, ha ebbe a harcba végül belepusztul. Mert rendíthetetlenül hisz a szeretet Istenének végső és örök győzelmében. Aki majdan azt fogja kérdezni mindnyájunktól: hagytad-e, hogy megszabadítson az igazság, s tettél e jót embertársaiddal, elsősorban nemzettestvéreiddel?

Tarnóczy Szabolcs - Kuruc.info