Donald Trump amerikai elnök szerint a NATO "ostoba hibát" követ el, amikor nem segít az Egyesült Államoknak a Hormuzi-szoros hajóforgalmának helyreállításában.
Az elnök hétfőn újságírók kérdéseire válaszolva úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államoknak célja megvalósításához nincs szüksége a katonai szövetség többi országára, majd hozzátette, hogy a kérés "teszt" volt feléjük, hogy hajlandók-e segítséget nyújtani. "Régen mondom már, hogy vajon a NATO ott lesz-e, amikor szükségünk van rá" - fogalmazott Trump, megerősítve a közösségi médiaoldalán is kifejtett véleményét.
Az amerikai elnök az iráni katonai akcióval kapcsolatban "nagyon erős" előrelépésről beszélt, és megismételte, hogy az Egyesült Államok a művelettel az előzetes tervekhez képest jobban áll.
Az elnök kifejtette: amennyiben most lezárnák a katonai akciókat, akkor az Irán számára okozott károkból a helyreállítás már most is 10 évet venne igénybe.
"Károkat sikerült okozni, de úgy gondolom, hogy ezt egy kicsit állandóbbá kell tenni " - fogalmazott. Az Irán által jelentett veszélyt aláhúzva az amerikai hadsereg műveletének folytatására utalva az iráni rezsimet egy rákos daganathoz hasonlította, amit "el kell távolítani". "El kell végeznünk ezt a műtétet" - mondta Donald Trump.
(MTI)
Korábban írtuk: Az Izrael érdekében indított háború miatt távozott az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője
