A hat ukrajnai frontszakasz közül ötön előre tudtak nyomulni az orosz fegyvereres erők az elmúlt nap folyamán - közölte hétfőn a moszkvai védelmi minisztérium.
A hadijelentés szerint a "különleges hadművelet" övezetében mintegy 1230 ukrán katona esett el, vagy sebesült meg súlyosan. A tárca a megsemmisített vagy eltalált katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel több, a hadsereget kiszolgáló energetikai és közlekedési objektumot, valamint egy pilóta nélküli repülőgépeket összeszerelő üzemet, csapásmérő drónok felkészítésének és indításának több helyszínét, lőszer- és anyagraktárakat, egy harckocsit és 17 egyéb páncélozott harcjárművet, négy irányított légibombát, HIMARS sorozatvetők 13 rakétáját, továbbá 494 repülőgép típusú drónt.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és oroszországi régiók településeiről is jelentettek hétfőn ukrán tüzérségi és dróntámadást.
Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester a MAX messengeren azt írta, hogy a légvédelem az elmúlt két nap alatt mintegy 250, az orosz főváros felé tartó drónt semmisített meg, ezekből 49-et hétfőn. Vnukovo, Domogyedovo, Zsukovszkij és Seremetyjevo repülőterén korlátozták a légi járművek fogadását és indítását.
A Krasznodari terület Labinszk városának ipari övezetében éjjel olajlétesítmény gyulladt ki, a tüzet délutánra eloltották.
Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat közölte, hogy a Krímben őrizetbe vett egy 45 éves feodosziai lakost, aki a Telegramon keresztül adatokat továbbított a félsziget energiainfrastruktúrának légi fedezetét biztosító katonai helikopterekről. A gyanúsított ellen hazaárulás címén büntetőeljárást indítottak.
Tatyjana Moszkalkova orosz emberi jogi biztos a MAX-on arról adott hírt, hogy Oroszországnak eddig a kurszki régió 158 Ukrajnába hurcolt lakosát sikerült visszahoznia, és további hét ember kiszabadításán dolgozik. Az ombudsman a Sputnik rádiónak nyilatkozva kifogásolta, hogy a nemzetközi szervezetek nem reagálnak megfelelő módon arra, hogy ukrán fogságban orosz hadifoglyokat és civileket kínoznak meg. A történteket a genfi egyezmények súlyos megsértésének nevezte, és elmondta, hogy az ilyen esetekről nyilatkozatokban tájékoztatja az ENSZ emberi jogi főbiztosát.
(MTI)
