Törökországba toloncoltak ki az izraeli hatóságok több külföldi aktivistát, akiket a Gázai övezet tengeri blokádjának áttörése céljából indított nemzetközi flottilla hajóinak fedélzetén vettek őrizetbe a héten - jelentette be szombaton az X-en az izraeli külügyminisztérium.
"A Hamász-Sumud flottilla újabb 137 provokátorát toloncoltuk ki Törökországba. Ezek a »humanitárius segélyezés« álcája alatt érkező személyek egyértelművé tették, hogy valódi céljuk a Hamász javára végzett provokálás volt" - közölte a tárca, amely ezt azzal magyarázta, hogy a hajókon valójában csak igen csekély mennyiségű segélyt szállítottak, és az aktivisták elutasítottak minden - Izrael, Olaszország és Görögország által kezdeményezett - javaslatot a békés átadásukra.
Az izraeli külügyminisztérium azt is jelezte, hogy "fel akarják gyorsítani az összes provokátor kitoloncolását", akik közül "egyesek szándékosan akadályozzák a deportálás jogi folyamatát, és inkább Izraelben próbálnak maradni". A tárca szerint több ország kormánya vonakodik attól, hogy fogadja a kitoloncolt aktivistákat szállító repülőjáratokat, de "ettől függetlenül a lehető leghamarabb deportálni fogják ennek a médiaszenzációnak az összes résztvevőjét".
A kitoloncoltak között vannak amerikai, olasz, brit, jordániai, kuvaiti, líbiai, algériai, mauritániai, malajziai, bahreini, marokkói, svájci, tunéziai és török állampolgárok.
Az izraeli haditengerészet péntek reggel tartóztatta fel a Gázai övezetbe tartó Global Sumud nemzetközi segélyszállító flottilla utolsó hajóját, és a többi lefoglalt vízi járműhöz hasonlóan az asdódi kikötőbe irányították. A flottilla másik negyven tagját a haditengerészet már szerda estétől kezdődően feltartóztatta és lefoglalta. Izrael szerint az akció mögött a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet állt.
A Global Sumud hajóin politikusok és aktivisták, köztük a svéd Greta Thunberg klímaaktivista is utazott. Szeptemberben indultak Spanyolországból. Akciójukat "béketudatos, erőszakmentes humanitárius missziónak" nevezték, amellyel a céljuk "a blokád megtörése" volt, "humanitárius segítségnyújtás az ostrom alatt álló, éhínséggel és népirtással sújtott gázai övezeti lakosságnak". Több ország - köztük Törökország, Spanyolország, Olaszország - hatóságai hajókat vezényeltek a flottilla kíséretére állampolgáraik védelmére, miközben Izrael többször is figyelmeztette a résztvevőket, hogy forduljanak vissza.
(MTI)