A fekete-tengeri tűzszünet, a frontvonalak befagyasztása, valamint területi kérdések is szóba kerülnek majd az ukrajnai tűzszünetről hétfőn folytatódó amerikai-orosz tárgyalásokon - közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója.

Mike Waltz a CBS televízió Face the Nation című műsorának vasárnap adott interjúban elmondta: a szaúd-arábiai Rijádban tervezett hivatalos egyeztetéseken az energia infrastruktúrát érintő tűzszünet Fekete-tengerre való kiterjesztéséről lesz szó, annak érdekében, hogy mindkét fél számára lehetővé váljon a gabona- és üzemanyag-szállítás, valamint a tengeri kereskedelem előtt ismét megnyíljon az út.

Az elnöki tanácsadó közölte, hogy szakértői szintű egyeztetések jelenleg is zajlanak, külön amerikai-ukrán, és külön amerikai-orosz viszonylatban, és úgy értékelte: a béke soha nem volt közelebb, mint most.

"Beszélünk majd az ellenőrzési vonalakról, ami az aktuális frontvonalakat jelenti, részletekbe megyünk az ellenőrzési mechanizmust, békefenntartást illetően, hogy befagyjanak a frontvonalak, ahol jelenleg vannak" - fogalmazott Mike Waltz. Hozzátette, hogy a széleskörű és tartós béke elérése is a tárgyalások témája lesz, és ezt érintően területi kérdések is napirendre kerülnek.

Korábbi közlések szerint az amerikai delegációt a hétfői tárgyalásokon Marco Rubio külügyminiszter vezeti majd, és azokon Mike Waltz is részt vesz.

Az iráni nukleáris programmal kapcsolatban Mike Waltz a vasárnapi interjúban azt mondta: az amerikai elvárás a program teljes leépítése. "Iránnak fel kell adnia nukleáris programját oly módon, hogy az az egész világ számára láthatóvá váljon" - fogalmazott, hozzátéve: Iránnak teljes mértékben le kell mondania arról a vágyáról, hogy atomfegyverrel rendelkezzen.

(MTI)