Óva intett Olaf Scholz német kancellár egy csütörtökön megjelent interjúban attól, hogy békediktátumot alkalmazzanak Ukrajnában, és azt is hangsúlyozta, hogy a konfliktus megoldásába "feltétlenül be kell vonni az Egyesült Államokat".
A kancellárral a Politico című lap rögzített podcastfelvételt szerda reggel, még a Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti telefonbeszélgetés előtt.
"A következő feladat biztosítani azt, hogy ne békediktátummal záruljon le a háború" - mondta Scholz, hozzátéve, hogy Ukrajnának a békemegállapodás után is lehetőséget kell adni arra, hogy fejlődhessen, illetve hogy erős, a háború előttinél is nagyobb hadsereggel rendelkezzen.
A kancellár az interjúban elmondta: egyelőre nem világos, hogy Ukrajna milyen feltételekkel "lenne hajlandó elfogadni" egy békemegállapodást.
Az amerikai elnökkel folytatott eddigi megbeszélései, valamint a német és amerikai tanácsadók közötti egyeztetések alapján "azt reméli, illetve azt feltételezi, hogy az Egyesült Államok továbbra is támogatni fogja Ukrajnát" - tette hozzá.
(MTI nyomán)