Az izraeli fegyverszállítások leállítását sürgette Emmanuel Macron francia elnök - írja a Le Monde nyomán a 24.
„Úgy gondolom, hogy ma az a legfontosabb, hogy visszatérjünk a politikai megoldáshoz, hogy ne szállítsunk több fegyvert a gázai harcokhoz” – mondta Macron a France Inter televíziónak. „Franciaország nem szállít semmit” – tette hozzá a hét elején felvett interjúban.
Macron Izrael biztonsága szempontjából is hibának tartja a gázai háborút, és úgy gondolja, a tűzszünetre való felszólításaikat nem hallják meg.
Libanon nem lehet az új Gáza
– mondta Macron.
Az Egyesült Államok évente mintegy 3 milliárd dollár értékben szállít fegyvereket Izraelnek. Az amerikai külügyminisztérium egy májusi jelentésében kijelentette: „megalapozottan feltételezhető”, hogy Izrael a humanitárius jog normáival összeegyeztethetetlen módon használta a fegyvereket Gázában, ám a bizonyítékok nem elegendőek a fegyverszállítások blokkolásához. (Reméljük, komoly, mert viccnek durva lenne - a szerk.)
Szeptemberben Nagy-Britannia közölte, hogy felfüggeszti az Izraelbe irányuló fegyverexportját, arra hivatkozva, hogy „egyértelműen fennáll a veszélye” annak, hogy az izraeliek a fegyvereket a nemzetközi humanitárius jog súlyos megsértésére használják fel.