Az orosz erők az éjszaka folyamán nagyszabású dróntámadást indítottak 15 ukrajnai régió ellen, kárt okozva kereskedelmi és lakóépületekben - közölték csütörtökön a helyi hatóságok, bár azonnali jelentések nem érkeztek áldozatokról.

Az ukrán légierő arról számolt be, hogy a támadás során 105 orosz drónból 78-at lelőttek, további 23-at pedig valószínűleg elektronikus zavarással semlegesítettek.

Az ukrán főváros, Kijev hatóságai szerint a légierő mintegy 15 drónt megsemmisített a város és környéke felett a több mint öt órán át tartó légiriadó során.

Szerhij Popko, a kijevi katonai közigazgatás vezetője a közösségi médiában azt írta, hogy az egyik kerületben dróntörmelékek hullottak le, de elmondása szerint nem okoztak tüzet.

Az éjszakai támadás Kijev megye három másik kerületében is tüzet okozott, amelyet azóta már eloltottak - közölték a regionális hatóságok.

Oleh Kiper, az Odessza megye kormányzója arról számolt be, hogy a régiót ért támadás megrongálta az elektromos vezetékeket. Mintegy háromezer fogyasztónak már helyreállították az áramellátást, de további kétezer ember maradt áram nélkül az egyik körzetben - tette hozzá.

Tucatnyi orosz drón vette célba vette a közép-ukrajnai Poltava megyét, hat kereskedelmi épületet megrongálva, valamint egy lakóház és egy óvoda ablakait betörve - közölte Filip Pronin, kormányzó.

Egy másik támadásban, a Kirovohrad megyében, az ország középső részén egy lakóház és a szomszédos garázsok ablakai is megrongálódtak - közölte Andrij Rajkovics kormányzó.

A légierő 16 drónt lőtt le az ország középső részén, Cserkaszi megyében, ahol a lehulló törmelékek bozóttüzet okoztak, amelyet azóta már eloltottak - derült ki a helyi hatóságok tájékoztatásából.

(MTI)