Olaf Scholz német kancellár felszólította szerdán Iránt és a libanoni Hezbollah milíciát, hogy azonnal vessenek véget az Izrael elleni támadásoknak, és arra figyelmeztetett, félő, hogy Irán "lángba borítja" a térséget. Izrael irányába természetesen semmilyen felszólítást nem intézett, mert a zsidóknak mindent szabad.

Németország partnereivel együtt azon fog dolgozni, hogy tűzszünetet érjenek el Izrael és a Hezbollah között - tette hozzá, kiemelve, hogy ez lenne az első lépés afelé, hogy a gyakorlatba is átültessék az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1701-es határozatát, amelynek értelmében a Hezbollah fegyvereseinek ki kell vonulniuk Dél-Libanonból. Mindez lehetővé tenné, hogy az emberek visszatérhessenek otthonaikba Észak-Izraelben, és egyúttal a libanoni államiság konszolidációjának perspektíváját is megnyitná - mondta a német kancellár.

"Félő, hogy Irán az egész térséget lángba borítja, és ezt minden áron meg kell akadályozni" - jelentette ki Scholz Berlinben, hozzátéve, hogy kedd este csak az izraeli légvédelemnek és Izrael szövetségeseinek köszönhetően sikerült nagymértékben elhárítani az iráni támadást.

Borrellék szerint is az a néhány időben lelőtt rakéta fenyegeti a regionális biztonságot

Az Európai Unió a leghatározottabban elítéli Irán Izrael elleni támadását, amely komoly fenyegetést jelent a regionális biztonságra - jelentette ki az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő szerdán, arra reagálva, hogy előző nap Irán mintegy 180 rakétával támadta Izraelt.

Josep Borrell közleményében aláhúzta: az Európai Unió ismételten megerősíti elkötelezettségét Izrael biztonsága mellett.

A támadások, valamint az azokra adott válaszcsapások ellenőrizhetetlen regionális eszkaláció veszélyével fenyegetnek, az pedig senkinek sem érdeke - hívta fel a figyelmet.

"Az EU továbbra is teljes mértékben elkötelezett a feszültségek csökkentése mellett, valamint amellett, hogy hozzájáruljon az indulatok enyhítéséhez egy veszélyes regionális konfliktus elkerülése érdekében" - fogalmazott.

Az Európai Unió szoros kapcsolatban áll valamennyi szereplővel, és a jövőben is így tesz, miközben minden felet a lehető legnagyobb önmérsékletre szólít fel - tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke közleményében szintén elítélte az Izrael elleni iráni rakétatámadást, és azt mondta: az ilyen lépések veszélyeztetik a regionális stabilitást és fokozzák a feszültséget egy amúgy is rendkívül ingatag helyzetben.

"Arra kérek minden felet, hogy védjék meg az ártatlan civilek életét" - fogalmazott.

Az Európai Unió továbbra is tűzszünetre szólít fel a libanoni határon és Gázában, valamint az összes izraeli túsz szabadon bocsátására, akiket csaknem egy éve tartanak fogva - tette hozzá közleményében az uniós bizottság elnöke.

(MTI nyomán)