Felvételek sora jelent meg arról, ahogy a híres orosz harckocsigyárba, az Uralvagonzavodba szállítanak egy megszerzett ukrán Leopard 2A6-os harckocsit.
Az ukrajnai háborúban rendszeres, hogy a felek hátrahagyják a sérült haditechnikát, amelyre aztán szert tesznek a másik oldal fegyveresei. A legfrissebb felvételek alapján az oroszok most komoly sikert értek el, mivel az egyik legmodernebb nyugati gyártmányú harckocsit, a Leopard 2A6-os egyik példányát szerezték meg. Jellemző, hogy ilyenkor ezeket igyekeznek töviről hegyire átvizsgálni, ezzel szert tenni azokra az egyedi technológiai megoldásokra, amelyeket próbálnak a gyártók a legnagyobb titokban tartani. Később ezeket akár hasznosítani is tudják majd az új fejlesztések során.
A felvételen az látható, ahogy a harckocsit bevontatják a legendás orosz harckocsigyárba, majd átadják azokat az orosz hadmérnököknek, hogy megkezdjék a szükséges elemzéseket. A leírás szerint az üzembe szállított Leopard 2A6-ost sikerült a legjobb állapotban megszerezniük az orosz csapatoknak. A szakemberek így jobban beleláthatnak a nyugati kombinált páncélvédelembe, a fegyvertartó kialakításába. Ezen felül a motor és a sebességváltó is új információkat nyújthat a jövőben fejlesztendő orosz harckocsik építésénél. Vélhetően a megszerzett Leopardot számos tesznek is alá fogják vetni, hogy megvizsgálják a működés közben nyújtott képességeit is, és a kapott adatokat összehasonlítsák a korábban gyártott orosz páncélosok teljesítményével, írja a Portfólió.
#UkraineRussiaWar #Ugledar#Sumy #Toretsk #Glushkovo#Vovchansk #Kursk #F16 #Kyiv
— Koba (@Roberto05246129) October 1, 2024
A captured Leopard 2A6 has arrived at Uralvagonzavod. This is the technically best preserved example. For the first time in history, UVZ specialists will be able to analyze the vehicle's combined… pic.twitter.com/2ZVJ8rEmUS