Romániában állomásozó katonákat is aktivál a NATO, amennyiben az észak-atlanti szövetség által megszabott két „vörös vonal” valamelyikét átlépik az orosz-ukrán háború kapcsán. Jelenleg több mint ötezerötszáz külföldi NATO-katona állomásozik román területen, közülük legalább kétezer amerikai - írja egy olasz lap alapján a Maszol.ro.




A NATO „legalább két vörös vonalat állapított meg, amelyek átlépése esetén a szövetség közvetlen beavatkozására kerülhet sor az ukrajnai konfliktusba" - jelentette vasárnap a La Repubblica című olasz napilap egy „nagyon bizalmas", nem hivatalos közleményre hivatkozva.

Káncz Csaba geoplitikai szakértő Facebook-oldalán számolt be arról, hogy a katonai szövetség a hírek szerint ezeket a vonalakat „utolsó mentsvárnak" tekinti az Ukrajna fenyegető összeomlása miatti aggodalmak közepette, tekintettel arra, hogy Oroszország jelenleg is offenzívát folytat a frontvonal több területén.

Az első vörös vonal állítólag egy harmadik ország - például Belarusz - állítólagos „közvetlen vagy közvetett beavatkozására" vonatkozik az ukrajnai konfliktusba. A második vörös vonal a Lengyelország vagy a balti országok elleni esetleges „katonai provokációhoz" vagy a Moldova elleni katonai akciókhoz kapcsolódik.

Ha e két vörös vonal bármelyikét átlépik, a NATO állítólag aktiválja a Magyarországon, Lengyelországban, a balti államokban, Romániában és Szlovákiában állomásozó mintegy 100 ezer katonát - idézte az olasz lap értesüléseit a szakértő.

Loic Girard tábornok, a NATO délkelet-európai többnemzeti hadosztály-parancsnokságának parancsnokhelyettese, a Nagysinken állomásozó harccsoport parancsnoka február végén közölte: a katonai szövetség francia parancsnokság alatt létrehozott romániai harccsoportját 2025-ben dandárszintűre emelik. A létszámot elsősorban francia katonákkal bővítik, de több belga és luxemburgi kontingens és további 37 Leclerc típusú harckocsi, illetve Caesar típusú önjáró löveg is érkezik Romániába.

Az elmúlt két évben 13 Leclerc harckocsival és több száz páncélos csapatszállítóval, illetve rakétavetővel szerelték fel a NATO romániai harccsoportját. Nagysinken a román és francia katonákon kívül észak-macedóniai, belga, luxemburgi, lengyel, portugál és amerikai katonák teljesítenek szolgálatot. Jelenleg több mint 5500 külföldi NATO-katona állomásozik Romániában, közülük legalább 2000 amerikai. Ha a romániai harccsoportot dandárrá alakítják, létszámuk elérheti a kilencezret. Nagysink mellett a Konstanca melletti Mihail Kogălniceanu és az aranyosgyéresi légitámaszponton, az amerikai rakétaelhárító rendszert befogadó dél-romániai Deveselun, valamint Craiován, a NATO délkelet-európai többnemzeti hadosztály-parancsnokságán teljesítenek szolgálatot külföldi katonák Romániában.

Gheorghiță Vlad vezérkari főnök - akit tavaly novemberben neveztek ki a hadsereg élére - egy év eleji interjúban azt mondta: Oroszország más európai országokat is megtámadhat, ezért fel kell készíteni a romániai lakosságot, és legalább egy törvénymódosításra is szükség lenne ennek érdekében. „Románia nincs felkészülve egy esetleges háborúra Oroszországgal, de fel kell készülnie” – közölte a tábornok.

Mircea Geoană, a NATO főtitkár-helyettese közben nemrég kijelentette: a NATO-tagállamok vezetői tehetnek bármilyen kijelentést, de a szövetség jelenleg nem tervezi és szándékában sem áll katonai egységeket küldeni Ukrajnába. Geoanăt Emmanuel Macron francia államfő azon kijelentése kapcsán kérdezték, miszerint a Nyugatnak meg kell fontolnia, hogy csapatokat küldjön az orosz frontáttörés esetén.

Kapcsolódó: Vezető demokrata politikus: amerikai csapatok indulhatnak Ukrajnába, ha Kijev vereségre áll