Ugrás a cikkhez
Reklám

Ukrajna „megtorló intézkedéseket” hozhat, ha Lengyelország március 28-ig nem oldja fel a tiltakozó gazdák határblokádját – jelentette ki Denisz Smihál ukrán (valójában zsidó – a szerk.) miniszterelnök. A Notes from Poland portál beszámolója szerint Smihál azt írta a Telegram-csatornáján, „az elmúlt hat hónapban Lengyelország állandó blokádja alatt élünk az ukrán határon. Egy olyan blokád, amely sújtja a gazdaságunkat és a képességünket, hogy jobban meg tudjuk védeni magunkat” – közölte Smihál a Telegramon, utalva a gazdák által jelenleg is tartó blokádra, valamint a teherautósok által tavaly indított korábbi blokádra.




„A határ lezárásának kérdését még március 28-a előtt meg kell oldani – az időpont, amikor Ukrajna és Lengyelország kormányának közös ülést kell tartania” – írta Smihál a Telegramon.

Ha ez nem történik meg, Ukrajna fenntartja magának a jogot, hogy kölcsönös intézkedéseket vezessen be a belépési pontok tekintetében

– fogalmazott.

Smihál hozzátette, hogy a lengyel tisztviselők figyelmen kívül hagyták a nyugat-ukrajnai Lvov városába szóló találkozóra szóló meghívást. „Az ukrán elnök ezt a helyszínt javasolta, hogy tárgyaljunk és kompromisszumot kössünk – itt, a határon, egyenlő partnerként és szövetségesként” – írta a miniszterelnök pénteken a közösségi médiában. „De sajnos ma nem került sor ilyen találkozóra a lengyel tisztviselőkkel” – közölte.

Donald Tusk lengyel miniszterelnök kabinetfőnöke, Jan Grabiec az AFP-nek elmondta, hogy nem küldtek delegációt Lvovba, mert a találkozónak „jelenleg nincs értelme”. Hozzátette, hogy a felek messze vannak attól, hogy megállapodásra jussanak.

Sajnos egyelőre nincs olyan ukrán ajánlat, amely reményt adna a kereskedelmi kapcsolatokban kialakult patthelyzet megszüntetésére

– magyarázta Grabiec.

Tusk csütörtökön újságíróknak elmondta, hogy Lengyelország továbbra is támogatni fogja Ukrajnát az Oroszország elleni harcban. „Ugyanakkor meg kell védenünk a lengyel gazdákat és a lengyel piacot is a határok mezőgazdasági termékek előtti megnyitásából eredő negatív következményektől” – tette hozzá.

(Mandiner)

Korábban írtuk:

- Ez kellett a lengyeleknek: Tusk hazaárulónak nevezte a gazdákat, és ellehetetleníti a tüntetéseiket

- Egy pimasz kijevi zsidó kijelentette, hogy "elfogadhatatlan" a lengyel gazdák fellépése - Tusk pedig egyetértett vele





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából