Diana Sofia Aleman Roman egy Arizonában született kislány, akit szerencsétlenségére idén április 11-én egy buzi „házaspár”, Romer és Jayson De Los Santos fogadott örökbe, majd vitt haza San Diegóba, Kaliforniába. A kislány azóta már nem él, miután a „gondos szülei” június 13-án az autójukban felejtették, majd a nyári forróságban lényegében élve megfőzték.



A két hónapos kislány, Diana Sofia "apjával", Romerrel

A kislányt órákkal később (!) találta meg egy családtag, addig nem tűnt fel a derék apuciknak, hogy hiányzik a „lányuk”. A rokon hívta a 911-et, Dianát kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni.

A „pár” korábban már örökbefogadott egy kétéves kisfiút, novemberben tettek el fel videót a közösségi médiába, amelyben második gyereket kerestek.

„Szívünk és otthonunk nyitott arra, hogy még több szeretetet adjunk egy következő csodálatos gyermeknek” – mondták akkor negédesen.

„Szeretnénk, ha a gyermekeink olyan emlékekkel nőnének fel, hogy milyen a tengerparton játszani, homokvárat építeni, barátkozni, biciklizni, hawaii körutakra járni, befogadott cicákat nevelni – folytatták, ám ebből Diana már aligha fog valamit megtapasztalni.

Romer egy szoftveres cégnél vezető tanácsadó, „párja”, Jayson maradt otthon, mikor az első gyereket örökbe fogadták. 20 éve vannak együtt.



A másik "apucival", Jaysonnal

A két homoszexuális igazi „úttörő, még 2008-ban kötöttek „házasságot” abban az időszakban, amikor mindez legális volt Kaliforniában (ezután a rövid időszak után pár évig, 2013-ig visszatért a normalitás). Egy nagy, három hálószobával rendelkező házban élnek egy szakajtóra való háziállattal, az örökbefogadással kapcsolatos profiljuk szerint „egészséges, felelősségteljes, kedves felnőtteket akarnak nevelni”. A „pár” mindkét tagja nagy családban nőtt fel, a már nevelt „fiuknak” akartak mindenáron egy kistestvért örökbe fogadni.



A teljes "szivárványcsalád" (fotó: Facebook)

„Romer és Jayson azt is megígérte, hogy Diana vér szerinti szülei bármikor meglátogathatják őt, és fényképeket is kaphatnak róla. „Úgy gondoljuk, hogy nem csak örökbe fogadunk egy gyermeket, de egy teljesen új család előtt is megnyitjuk a szívünket” – írta korábban a két aberrált.

Az egyik szomszéd szerint jó „szülőknek” tűntek, gyakran játszottak kint a gyerekekkel.



Az autó, melyben órákig "főzték" Dianát az aberráltak

Hasonló esetekben meglehetősen széles skálán mozog a büntetés, amit a szülők kaphatnak. Sokszor nem emelnek vádat, nem halálos kimenetelű esetben gondolatlanság és hanyagság lehet a vád, ha a gyermek meghal, akkor viszont emberölés miatt is vádat emelhet az ügyész. A homoszexuális „házaspár” esetében nem történt vádemelés, a hatóságok vizsgálják az ügyet.

Természetesen hasonló gondatlanság nem csak homoszexuális „pároknál” fordulhat elő, ám az eset azért kirívó, mert ők – vélhetően egyfajta megfelelési vágytól hajtva – extrém módon jó „szülőknek” állították be magukat a külvilág számára, végül pedig az egész színház katasztrófába torkollott.

Vajon ezek után is azt hirdetik a liberálisok, hogy a homoszexuális „párok” sokszor „sokkal jobb szülők”, mint heteroszexuális megfelelőik?

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info