Megvizsgálta a XI. kerület Fegyelmi Tanácsa, vajon volt-e felelőssége a gazdagréti Szivárvány Óvoda vezetőjének abban az ügyben, ami márciusban pattant ki, és egy szexuális kényszerítési ügy állt a középpontjában. A közlemény szerint „nem állapított meg vétkességet a Szivárvány Óvoda igazgatójával szemben a fegyelmi vizsgálat”, valamint az „óvodaigazgató nem szegte meg a köznevelési vezető jogviszonyából eredő kötelezettségeit” – írja a Telex.

Hozzátették, a nyomozás még tart a meggyanúsított pedagógiai asszisztenssel szemben. A férfire már az előző munkahelyén is érkezett panasz. Ennek ellenére nem szüntették meg a munkaviszonyát, hanem áthelyezték a Gazdagréti Óvodába. A férfi hat éve dolgozott a XI. kerületi intézményben, mikor névtelen feljelentés érkezett ellene. Az óvodavezetés még aznap reggel levélben értesítette a szülőket, a férfit pedig már nem engedték belépni az intézménybe.

Az önkormányzat arról ír, a polgármester azonnali hatállyal vizsgálatot rendelt el a rendőrségi gyanúsítás után, valamint rendkívüli képviselő-testületi ülést hívott össze. Ezen a Fegyelmi Tanács vizsgálatáról döntöttek, ami a szülők és az óvoda munkatársainak bevonásával vizsgálta az igazgató felelősségét, és arra jutott, nem követett el mulasztást, ezért tovább dolgozhat. Az erről szóló határozatot a kerületi képviselő-testület csütörtökön zárt ülésen elfogadta.



A képen a pedofil buzeráns, Győrffy Péter. Tombol a deviancia Újbudán (fotó: Győrffy Péter/Facebook)

Az "eredmény" persze cseppet sem meglepő, hiszen tombolnak a deviánsok Újbudán. Mikor a pedofil buzi, Győrffy Péter ügye kirobbant, Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke tartott sajtótájékoztatót az ügyben Exkluzív információk az újbudai pedofilbotrányról címmel az érintett intézmény előtt, ahol számtalan fontos tényre és összefüggésre rámutatott.

Újbuda önkormányzata saját bevallása szerint február 23-án értesült a pedofilbotrányról, mégis több mint egy hétig hallgattak az ügyben, megpróbálták eltussolni az ügyet, csak a hírek megjelenése után adtak ki közleményt, de abban sem említették egy szóval sem a pedofíliát, sem a homoszexuális visszaélést, még a szexuális kényszerítést sem, ami alapján a rendőrség őrizetbe vette az elkövetőt, majd az ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta, mivel a gyanú szerint a férfi az óvoda területén lévő mosdóban fajtalankodott egy kisgyermekkel – emelte ki ekkor Novák.

A Mi Hazánk Mozgalom megnyilvánulásairól a Telex természetesen szót sem ejt, mint ahogy "érdekes" az is, miért az önkormányzati választások után hozzák nyilvánosságra ezt az idézőjeles "eredményt". Jelen állás szerint mindenesetre úgy tűnik, nincsen felelőse Győrffy ámokfutásának.

(Telex nyomán Kuruc.info)