Jóváhagyta a Hittani Dikasztérium Fiducia supplicans című nyilatkozatát Ferenc pápa. A katolikus egyházfő által jegyzet nyilatkozatban az áll, hogy ha két ember áldást kér egy katolikus paptól, a jövőben akkor is megkaphatják azt, ha helyzetük párként "szabálytalan". Vagyis mostantól lehetséges az azonos nemű "párok" egyházi megáldása.




Az egykori Szent Hivatal 23 éve adott ki hasonló doktrinális jelentőségű dokumentumot. A Vatican News híre szerint a dokumentum a különböző áldások tárgykörét mutatta be, amely különbséget tesz spontán, rituális és liturgikus áldások között. A mostani változtatás a spontán áldásokra vonatkozik, így nem változik a házasságkötésre vonatkozó hittétel: az egyház továbbra sem ismeri el a buziházasságot.

A pápa még októberben utalt rá, hogy nyitott lenne az azonos nemű "párok" megáldására, mondván, "nem lehetünk olyan bírák, akik csak tagadnak, elutasítanak és kizárnak".

Azt is hozzátette, hogy objektíven bűnösnek tartja az ilyen kapcsolatokat, és nem ismeri el a "házasságukat". A bíborosok ezután kérték, hogy az egyház tegye egyértelművé, pontosan milyen párokat lehet megáldani – vélhetően erre válaszul született a mostani nyilatkozat.

(Vatican News - 24 nyomán)

Korábban írtuk: A sátán szolgálatában: a pápa még a kurválkodó transzbuzik előtt is megnyitotta az egyház ajtaját