Ugrás a cikkhez
Reklám

Az új típusú koronavírus elleni vakcina jövő év áprilisára minden amerikai számára elérhető lesz - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban tartott sajtókonferenciáján péntek délután.

Az elnök megjegyezte, hogy az amerikai oltóanyag akár heteken belül is készen lehet, és az engedélyezés után 24 órán belül megkezdik a forgalmazását.

Trump elmondta, hogy az év végéig legalább 100 millió adag vakcina áll majd rendelkezésre, de reményei szerint ennél több is lesz majd.



Fotó: Anna Moneymaker / The New York Times

Amikor az újságírók az oltóanyaggyártás menetrendjére kérdeztek rá, az elnök a mellette álló tanácsadóhoz, Scott Atlashoz, a kaliforniai Stanford Egyetem radiológus professzorához fordult. Atlas kifejtette, hogy az év végéig az egészségügyi dolgozókat és a sérülékeny embereket - az időseket és a krónikus betegséggel küszködőket - biztosan be tudják oltani. 2021 áprilisáig pedig "minden egyes amerikai beoltathatja magát, ha akarja".

A kormány járványügyi munkáját Donald Trump az Iszlám Állam nevű terrorszervezet legyőzéséhez hasonlította. "Megmondtam, hogy nagyon jól fognak alakulni a dolgok, mint ahogyan remekül csináltuk az Iszlám Állammal szemben is" - fogalmazott.

Az Egyesült Államokban jelenleg három gyógyszergyárnál vannak befejező szakaszban a vakcinakísérletek. Az amerikai Betegségmegelőzési Központok (CDC) a héten arról terjesztett elő tervezetet, hogy a vakcinákhoz az amerikai állampolgárok térítésmentesen juthassanak hozzá.

A sajtókonferencián Donald Trump bejelentette: a kormányzat 13 milliárd dolláros szövetségi segítséget biztosít Puerto Ricónak. Az összeg elsősorban a sziget villamosenergia-hálózatának és oktatási rendszerének hosszú évek óta esedékes újraépítését szolgálja majd. De hozzátette, hogy a kormányzati tervek szerint gyógyászati segédanyagokat és gyógyszereket gyártó - egykor az Egyesült Államokban tevékenykedő, de az előző kormányzatok alatt kiszervezett - üzemeket is visszatelepítenek Kínából, és e gyárak közül többnek Puerto Rico adna ismét otthont. Trump hangsúlyozta, hogy a szigeten korábban több gyógyszergyár működött. Az elnök ostorozta az előző, Barack Obama vezette kormányt, mert szerinte téves politikájuk következtében telepítették külföldre a Puerto Ricóban működő gyárakat is.

Az újságírók faggatták az elnököt a kínai TikTok mobilalkalmazásról és az afganisztáni tálibokkal folytatott tárgyalásokról is.

Az amerikai kereskedelmi minisztérium pénteken adott ki rendeletet arról, hogy vasárnaptól az Egyesült Államokban nem lehet letölteni a TikTok videómegosztót, és a WeChat, szintén kínai üzenetküldő szolgáltatást. A TikTokkal kapcsolatban Trump közölte, hogy gyors döntés várható az ügyben.

A tálibokkal folytatott eddigi tárgyalásokat az elnök gyümölcsözőnek mondta, "okos, gyors eszű" embereknek és "nagyon kemény" tárgyalópartnereknek nevezte őket. Megerősítette, hogy csökkentik az Afganisztánban állomásozó amerikai csapatok létszámát.

(MTI)

Kapcsolódó: Hosszú hónapokig nem lesz még oltás, a kapkodás tragédiához vezethetne





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából