Ugrás a cikkhez
Reklám



Korábban írtuk: Vona Gábor a Parlamentben hétfő délután, Orbán Viktor beszéde után azt mondta: az elmúlt hónapokban csapdahelyzetre rendezkedtünk be, amely hasonlatos a Gyurcsány-féle kormányzatéhoz.





Az alkotmánnyal az a probléma, hogy a történelmi jogfolytonosságot nem állítják vissza, ráadásul ez csak figyelemelterelés a Jobbik véleménye szerint - erről Vona a parlamenti vitában beszélt.

A politikus szerint a kormánynak be kell látnia: az EU-ban nincs jövője Magyarországnak, sokkal inkább a "sorstárs" nemzetekkel kellene szövetséget kötni, s emellett a keleti hatalmakkal kell megállapodásokat kötni.

A jelenlegi feltételek között a magyar gazdaság nem képes fellendülésre, s az adósságokat újra kell tárgyalni - teszi hozzá. A harmadik csapdának a magyarság fogyását és a cigányság indokolatlan szaporodását említette.

A médiatörvénnyel kapcsolatban azt mondja: a balliberális dementorok továbbra is ott kísértenek a médiában. Vona szerint a kormányfő a devizahitelesek megmentéséről sem mondott semmit, miként az oktatásról és a közbiztonságról sem.

Hányszor jártak Borsodban vagy Szabolcsban? - kérdezte meg Orbántól és a belügyminisztertől, hozzátéve: a közbiztonság összeomlott. Magyarországon etnikai tisztogatás folyik - tette hozzá. Újra és újra ugyanaz történik: nekilendülünk, aztán jön a valóság - fogalmazott Vona, hozzátéve: az emberek fizetik meg ennek az árát.

(HVG nyomán)

Kapcsolódó: 

- "Németh Zsolt nem találja a kipát" - vidám pillanatok a Parlamentben

- Egy cigány sem született feleslegesen

- Orbán nem akarja megsemmisíteni az MSZP-t, sőt, várja a javaslataikat

Korábban írtuk: A tavaszi ülésszak első napján képviselői esküt tett a fideszes Szalay Péter, aki a mandátumáról lemondó Tarlós István főpolgármester helyét foglalja el, neki gratuláltak a frakcióvezetők.

Kapcsolódó: Vona gárdamellényben készül felelősségre vonni Pintért



Friss hírek az elmúlt 24 órából