Újabb bizonyítékokat mutattak be a D4vd, azaz David Anthony Burke feltörekvő énekes elleni tárgyaláson, amelyben a 14 éves Celeste Rivas Hernandez meggyilkolásával vádolják a zenészt - írja a Telex. "Feltörekvő énekes" alatt erőszaktevő pedofil nigger értendő:
A vád által bemutatott, Hernandez és Burke közötti üzenetváltások alapján a lánynak abortusza volt a halála előtt. Az egyik üzenetben Hernandez – amikor a lány még csak 13 éves volt – az abortuszáról írt, majd később már azt közölte egy üzenetben az énekessel, hogy egyikük sem lenne képes egy baba nevelésére, ellátására. Hernandez később Burke kérdésére azt írta, hogy tőle esett teherbe – írja a BBC.
Amint arról korábban már írtuk, közel egy évvel ezelőtt, 2025 szeptemberében egy Los Angeles-i parkoló őrei kihívták a rendőrséget, mivel az egyik náluk álló Tesla körül iszonyatos szag terjengett. A kocsi D4vd tulajdonában állt, és a kocsit felnyitva a hatóságok borzalmas látvánnyal szembesültek: egy részben feldarabolt, oszló holttest volt a csomagtartóban.
A Teslában megtalált 14 éves Celeste Rivas Hernandez maradványairól készült képeket szerdán mutatták be a Los Angeles-i bíróság előzetes meghallgatásán. A gyilkossággal és szexuális zaklatással vádolt D4vd plexi mögül figyelte az eseményeket. A rendőrség az elmúlt egy évben a lehető legsúlyosabb dolgokat derítette ki a most 21 éves "sztár" és a serdülő lány kapcsolatáról. Az eddig bemutatott bizonyítékok arra utalnak, hogy a "zenész" egyedül követhette el a gyilkosságot, és az eltussolásában sem segített neki senki. Ő azonban - "természetesen", hiszen ott se volt - ártatlannak vallja magát.
Graphic images of 14-year-old Celeste Rivas Hernandez's dismembered remains were shown in court as a hearing in singer D4vd's murder case began. If convicted, he could face life without parole or the death penalty. pic.twitter.com/cmdcCwSBHr
— Al Jazeera English (@AJEnglish) July 22, 2026
UPDATE ⚖️CALIFORNIA vs David "D4vd" Burke⚖️
— American Crime Stories (@AmericanCrime01) July 25, 2026
Prosecutors on Friday revealed graphic new evidence in the killing of 14-year-old Celeste Rivas Hernandez.😡 pic.twitter.com/Zis1YbLH4O
🚨 D4vd Preliminary Hearing - Day 4 MORNING BREAK🚨 WARNING: GRAPHIC CONTENT @lamag
— Lauren Conlin (@conlin_lauren) July 24, 2026
Deputy Medical Examiner Dr. Grant Ho resumes testimony:
-Dr. Ho testified the odor from Celeste’s body was strong enough to be detected from the hallway outside the autopsy room
-Due to the… pic.twitter.com/oo6fZi5gCl
