Ugrás a cikkhez
Reklám

A január 27-i nemzetközi holokauszt-emléknapot ez évben január 25-én ünneplik hivatalosan az Európai Parlamentben. Az esemény helyszíne az EP-nek helyet adó épület Jehudi Menuhin Terme lesz, ahol megjelennek majd az EU törvényhozó testületének tagjai is.



Schmidt Máriával és Balog Zoltánnal - jó tanácsadókból nincs hiány

Az ünnepséget az Európai Zsidó Kongresszus (EJC), az Európai Zsidó Közösségi Központ (EJCC), valamint az Európai Koalíció Izraelért (ECI) elnevezésű szervezetek rendezik. Ott lesz a szélhámos Elie Wiesel hivatásos holokauszt-túlélő, valamint Juli Edelstein, izraeli (félre)tájékoztatási és diaszpóra-ügyi miniszter, valamint Meir Lau tel-avivi főrabbi, aki egyúttal a számtalan csalásáról elhíresült Jád Vásem Intézet igazgatója is. A holovallás központjában kiállítást is rendeznek „The Architecture of Murder” címmel, és zenei előadásokat is tartanak.

Hogy Magyarországnak mint az EU soros elnökének miféle feladatai lesznek a holo-megemlékezésekkel kapcsolatban, egyelőre nem lehet tudni, az viszont biztosnak tűnik, hogy a január 25-i holokauszt-ünnepség házigazdája a valaha jobb napokat látott Tőkés László lesz.

Perge Ottó – Ejpress nyomán

Kapcsolódó:

- Tőkés László legújabb húzása: az RMDSZ Eörsi Mátyását méltatja

- A nagyromán államot szeretné ünnepelni Tőkés László mozgalma
- Ahogy jósoltuk: marad az összefogás Markóékkal, a pozíciók erősítésére kell csak az új párt
- Tőkés tiltakozik: "Ki hihetné azt, hogy Románia elnöke egy hazaárulót tüntet ki?!"
- Fiának foci- és pénzügyei egyengetésére is használja EP-alelnöki tisztségét Tőkés László
- Wieselt idézve emelt szót Tőkés a "romák jogaiért" az EP-ben
- Tőkés szerint "minden téren folytatódik a magyar-román közeledés"
- Ismét a revízió ellen beszélt Tőkés László
- EP-alelnökké választották Tőkés Lászlót; Románia Csillaga: országom érdekeit fogom képviselni
- Olyan korszakot szeretne Tőkés, melyben nem járható út a határok revíziója
- Tőkés: a Fidesz-győzelem isteni igazságszolgáltatás, a Jobbikot nem a jóindulat vezérli
- Szövetséget kötött Tőkés a Fidesszel
- Szegedi: Tőkés azt mondta, ne képviseljem nála radikálisabban az autonómiát, de ők semmit sem tesznek érte
- "Számos szerelmi kaland" - válik Tőkés püspök felesége
- Folytatja a "párbeszédet" és az "együttműködést" Szekus Bélával Tőkés
- Erdélyi "sokszínűség": az SZDSZ-es Eckstein tüntette ki az autonómiaellenes Basescu nevében Tőkést - aki elfogadta
- Csúfosan leszerepelt Markó és Tőkés a legújabb "összefogással": 4%-ot sem kaptak
- Az RMDSZ támogatására buzdítanak Tőkésék
- Ahogy jósoltuk: ismét beállnak Markó mögé Tőkésék
- Gyergyói székelyek: Erkölcstelen és jogszerűtlen Tőkésék EMNT-átalakítási kísérlete
- Szili vitte a hírt Tőkésnek: még a Jobbik bekerülése előtt megszavaznák a körülmetélt állampolgársági törvényt
- Szekus Bélával ünnepelt Tőkés Kolozsváron
- Újraszervezik Tőkésék az EMNT-t - hogy Markónak legyen egy megbízható "ellenzéki" partnere
- Tőkés szerint elszigetelődik az SZNT, amiért nem "fog össze" Markóval, s a Székely Köztársaság kikiáltásától óvja őket
- Ellenrendezvénnyel lehetetlenítené el a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlést Markó és Tőkés
- Szegedi nem cáfolja, hogy Tőkés azt mondta, ne merje "nála radikálisabban" képviselni az autonómiát
- Hangfelvétel és videó Tőkés gyergyói kiborulásáról; Viktor szövetségese tagadta az izraeli gyarmatosítást és Peresz kijelentését
- Kiborult Tőkés, miután pálfordulásáról kérdezték az EMI-táborban
- Vona: Nagyon sajnálom, hogy Tőkés László beállt abba a sorba, mely a Jobbikot szélsőségesezi
- Tőkés meggyőzné a székelyeket arról, hogy az RMDSZ-szel való kollaborálás "az egyetlen járható út"
- Deutschék tiszteletbeli elnöke lett Tőkés
- Nyílt levél Tőkés Lászlónak egykori iskolatársától: beálltál a Nemzet árulói közé!
- Szilit kitünteti, Markónak a kezét szorongatja, de Vonával nem szív egy levegőt Tőkés László
- EMI: Csalódásként éltük meg Tőkés Markóval való összeborulását
- Tőkés a kongresszuson: helyes, hogy szó van a "cigányok és melegek jogairól" az EP-ben
- Kiteljesedik az "összefogás": Tőkés kitüntette Szilit
- Szekus Bélával kampányolt Tőkés
- Az erdélyi Fidesz-SZDSZ-összefogás plakátjai és kampányfilmjei
- Neptunista RMDSZ-essel emel súlyt, Szekus Béla kezét szorongatja Tőkés (képgaléria)
- Válaszra sem méltatja Tőkés az erdélyi HVIM-et, Markóra van ideje
- Iliescuhoz hasonlítja a Markóval lepaktált Tőkést egykori harcostársa


Friss hírek az elmúlt 24 órából