Alább olvasható az RMDSZ-es színekben politizáló EP-alelnök közleménye:

A „Ziua de Cluj” napilap 2010. október 5-i számában cikket közöl arról, hogy „Tőkés ellen a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus ügyészei vizsgálódnak”. Azt állítják, hogy: „a Tusványosi Nyári Táborban, július végén, Tőkés azt mondta, hogy a székelyeknek az utcán kell kérniük a területi autonómiához való jogukat. Ennek az állításnak az alapján a Kolozsvár-Napoca-i Szociáldemokrata Párt-szervezet (SZDP) frissen megválasztott elnöke, Mircea Jorj panaszt nyújtott be a Legfelső Ítélő Tábla és Semmítőszék melletti Ügyészségre a református püspök ellen, akit az államhatalom aláaknázásával és a román Alkotmány súlyos megsértésével vádol meg.”

Határozott meggyőződésem, hogy a területi autonómia szükségességére vonatkozó nyilatkozataim ismeretében a nyomozati eljárást csak Románia Alkotmányának a 8. (politikai pluralizmus), a 39. (gyülekezési szabadság) és a 40. (egyesülési jog) szakaszainak a megsértésével lehet elrendelni. Ennek tudatában a Legfelső Ítélő Tábla és Semmítőszék melletti Ügyészség Szervezett Bűnözést és Terrorizmust Kivizsgáló Igazgatóságához (DIICOT) fordultam – tájékozódás végett. A 215/D/P/2010 számú, 2010. november 2-i válaszlevelükben azt közölték, hogy a DIICOT központi szervezeténél 2010. július 27-én iktatták a bűnvádi feljelentést „a Büntető Törvénykönyv 155., 166. és 167. szakaszai által büntetett bűncselekmények elkövetése miatt”.

Elképesztőnek tartom, hogy a DIICOT központi szervezetének „szakértői” eleve nem utasították el a bűnvádi eljárás beindítását. Miként lehetséges, hogy nem vették észre, hogy nyilatkozatomat a Tusványosi Nyári Szabadegyetemen tettem, Románia elnökének és Magyarország miniszterelnökének a jelenlétében, és azt, hogy véleményem teljesen törvényes és nem ütközök az Alkotmány rendelkezéseibe? Hogyan fordulhat elő az, hogy a DIICOT ügyészei „nagyvonalúan” eltekintenek attól, hogy én, mint romániai európai parlamenti képviselő, aki az Európai Parlament alelnöki tisztét is betöltöm, nem követtem el „hazaárulást”, mivelhogy nem léptem kapcsolatba egyetlen idegen hatalommal vagy szervezettel sem annak céljából, hogy „az állam területi egységét, szuverenitását vagy függetlenségét csorbítsam”, hogy „sohasem uszítottam az alkotmányos rend erőszakos és törvénytelen megváltoztatásáért, és nem esküdtem össze az állam biztonsága ellen”?!

Az a mód, ahogyan a DIICOT Központi szervezete Mircea Jorj panasza kapcsán eljár, sérti becsületemet és emberi méltóságomat, a jó hírnévhez való jogomat és magát a forradalmat. Ez utóbbi kapcsán emlékeztetni kívánok arra, hogy a Temesvári Forradalom huszadik évfordulóján elnyertem Románia legmagasabb kitüntetését. Ki hihetné azt, hogy Románia elnöke egy „hazaárulót” tüntet ki?!

Mindezek alapján kénytelen leszek feljelentést tenni nevezett Mircea Jorj SZDP-politikus ellen, hamis vád és rágalmazás miatt.

Befejezésül joggal vetődik fel a kérdés: három hónap letelte után (!) a Legfelső Ítélő Tábla és Semmítőszék melletti Ügyészség Szervezett Bűnözést és Terrorizmust Kivizsgáló Igazgatóságának még mennyi időre van szüksége ahhoz, hogy egy ilyen ügyet el tudjon bírálni, és nyilvánvaló ártatlanságomat meg tudja állapítani?!

Nagyvárad, 2010. november 8.

Tőkés László

EP-alelnök

(Kuruc.info)