A hivatalosan elfogadott és immár kötelezően előírt holokauszt-mítosz annyi elképesztő ellentmondást és képtelenséget tartalmaz, hogy a végtelenségig tudnám sorolni kérdéseimet a holotörténettel kapcsolatban. Bármennyire is kínos és kellemetlen a holokauszt propagandistái számára, kételyeimnek továbbra is hangot adok.

Íme újabb kérdéseim Karsai Lászlóhoz és más, válaszolni képes holokauszt-történészhez.

1. 1945. január 27-én a Vörös Hadsereg egységei felszabadították az auschwitzi koncentrációs tábort. A szovjet katonák 8000 foglyot találtak a lágerben, akiket a nyugatra menekülő németek ott hagytak Auschwitzban, mivel túl gyengének találták őket ahhoz, hogy elinduljanak Németország irányába a rendkívüli hidegben. Február 2-án a szovjet központi pártlap, a Pravda közölt egy cikket egy ismert zsidó származású szovjet háborús tudósító, Boris Polevoi tollából A halálgyár Auschwitzban címmel. Polevoi egy „futószalagról“ írt, melyen az „elektromos árammal“ meggyilkolt zsidók tetemei feküdtek. Erről az „elektromos futószalagról“ azután többet nem lehetett hallani. Polevoi cikkében említést tett a „gázkamrákról“ is, amelyek azonban szerinte nem Birkenauban, és nem is a fő táborban, Auschwitz I-ben voltak (mint ahogy manapság állítják), hanem Auschwitztól keletre! A cikk megjelenése óta még soha senki sem mondta, hogy az állítólagos gázkamrák „Auschwitztól keletre“ lettek volna!

Karsai úr, adjon magyarázatot az alábbi kérdésekre:

a) Miért nem gyilkolták le a tábort kiürítő németek – akiknek legfőbb célja a hivatalos álláspont szerint az összes zsidó kiirtása volt – az Auschwitzban hagyott 8000, többségében beteg foglyot?

b) A németek, akik az Ön és történésztársai véleménye szerint megsemmisítették a „gázkamrákban zajló népirtással“ kapcsolatos összes írásos dokumentumot, miért hagyták életben a 8000 szemtanút, akik a saját szemükkel láthatták, hogy mi történt Auschwitzban?

c) Vajon a táborban maradt 8000 szemtanú miért nem mondta el Boris Polevoi-nak, hogy semmiféle „elektromos futószalag“ nem nem szállította a halottakat Auschwitzban, és a „gázkamrák“ sem a tábortól „keletre“ voltak?

2. Fel tud mutatni bárki olyan dokumentumot, amely bizonyítja, hogy egyetlenegy zsidót vagy bárki mást meggyilkoltak gázkamrában bármelyik német koncentrációs táborban? Ha tudomása van ilyen dokumentumról, kérném, hozza azt nyilvánosságra, akár az interneten, hogy a kutatóknak módjuk legyen az iratot tanulmányozni.

3. Hajlandó lenne-e Ön, Karsai úr, történészkollégáival együtt beleegyezni abba, hogy egy történészekből, építészekből, mérnökökből, kémikusokból, a gázkamrák működéséhez értő, illetve a fotók kiértékelésében járatos szakértőkből álló nemzetközi bizottság alakuljon, amely alaposan megvizsgálná az auschwitzi állítólagos tömeggyilkosságokkal kapcsolatban rendelkezésre álló forrásokat és más „tárgyi bizonyítékokat“, beleértve természetesen a szemtanúk beszámolóit is? A nemzetközi bizottság a vizsgálódás eredményeit egy részletes tanulmányban ismertethetné. Van-e akadálya annak, hogy együttesen fogalmazzunk meg egy felhívást az Auschwitzban, illetve más náci koncentrációs táborokban elkövetett állítólagos tömeggyilkosságok alapos nemzetközi kivizsgálása céljából?

4. A hivatalos holokauszt-történetírás álláspontja szerint Belzec, Sobibor és Treblinka „megsemmisítő táboraiban“ több millió zsidót gyilkoltak meg motorok kipufogógázainak felhasználásával. Azonban a háború alatt és közvetlenül utána teljesen más híresztelések terjedtek el a három említett lágerben történt bűncselekményekről. Íme egy korántsem teljes lista arról, miféle kivégzési módokkal vádolták meg a felsorolt három „megsemmisítő tábor“ német őrszemélyzetét:

Belzec:

- Égetett mésszel teli vagonokban történt a foglyok legyilkolása¹;

- Egy hatalmas, víz alá ereszkedő platóra helyezték az áldozatokat, amelybe még elektromos áramot is vezettek².

Sobibor:

- Valamiféle fekete színű anyagot szórtak be a tetőn található nyíláson keresztül a kamrába, ahol a foglyokat összezsúfolták³;

- Klórgázzal ölték a foglyokat⁴.

Treblinka:

- Mozgó gázkamrákat használtak az elmés németek, amely a tömegsírokig szállította, és abba beleborította a holttesteket⁵;

- Egy olyan mérges gázt használtak a foglyok megölésére, mely csak lassan fejtette ki a hatását, így az áldozatok el tudtak vánszorogni a tömegsírokig, melyekbe azután ájultan belezuhantak⁶:

- A németek kipumpálták a levegőt a kamrákból, melyekbe az áldozataikat bezsúfolták⁷;

- Gőzt vezettek az emberekkel teletömött kamrába⁸.

Mit a véleménye a felsorolt kivégzési módokkal kapcsolatos híresztelésekről, Karsai úr? Kérném, ne érveljen azzal, hogy a háború alatt lehetetlen volt megállapítani, miképpen gyilkoltak a németek a koncentrációs táborokban, ugyanis 1945 decemberében, vagyis hét hónappal a háború befejezése után a nürnbergi törvényszék vádlói hivatalosan is kijelentették: Treblinkán gőzzel „több százezer“ embert öltek meg a nácik⁹.

5. A hivatalos holokauszt-ortodoxia hívei azt is állítják, hogy a sobibori „haláltáborban“ létezett egy úgynevezett „elgázosító épület“, amelyben először három gázkamra volt, melyet később további hárommal egészítettek ki. Ez az „elgázosító épület“ 18 méter hosszú lett volna, és állítólag betonból készült¹⁰. Miképpen magyarázza meg, hogy két, tekintélyes archeológusokból álló szakértői csoport is vizsgálódott ugyan az egykori láger helyszínén, de nem találta semmiféle nyomát az “elgázosító épületnek”? Az egyik vizsgálóbizottságot Andrzej Kola, a Toruni Egyetem professzora vezette¹¹, a másiknak pedig tagja volt többek között I. Gilead, illetve Y. Haimi izraeli, illetve W. Mazurek lengyel archeológus¹². Egyik kutatócsoport sem találta meg az állítólagos “elgázosító épület” nyomait, annak ellenére, hogy alapos ásatásokat végeztek a sobibori láger egykori területén. Vajon miért? Talán az említett vizsgálóbizottságok tagjai is “előítéletes”, “antiszemita”, illetve “tudatlan” emberek voltak?

6. Amikor a németek több mint 4.000 kivégzett lengyel katona holttestére bukkantak Katyn közelében, különböző országokból hívtak szakértőket a helyszínre, és alaposan megvizsgálták a tömegsírt éppúgy, mint a holttesteket és a bűncselekmény körülményeit. Később egy roppant részletes jelentést állítottak össze a katyni vérengzésről, törvényszéki orvosi szakértők közreműködésével¹³. Ugyanilyen részletes vizsgálatokat végeztek a németek, miután Winnitza mellett felfedeztek egy tömegsírt, melyben több, mint 8.000 ukrán holtteste feküdt, akiket a bolsevikok gyilkoltak meg még az orosz-német háború kirobbanása előtt¹⁴. Karsai úr, szeretném tisztelettel megkérdezni, hogy ismer-e hasonló tudományos alapossággal megírt törvényszéki orvosi jelentéseket, amelyeket a szovjetek készítettek a keleti fronton felfedezett tömegsírok feltárása nyomán? Kérném, Karsai úr, ha tud ilyen jelentésről, hozza nyilvánosságra. Mindenesetre Raul Hilberg: The Destruction of the European Jews című, a hivatalos holokauszt-történetírás alapművének tekintett munka (amelyet én az Ön véleménye szerint nem olvastam) egyetlen egy törvényszéki jelentésről nem tesz említést, amelyet a szovjetek a keleti fronton feltárt tömegsírok alapos vizsgálatai nyomán készítettek. Vajon miért? Tud magyarázatot adni erre a feltűnő hallgatásra, Karsai úr?

Ismételten kérném végezetül, őrizze meg hidegvérét, ne nácizzon, ne antiszemitázzon, és lehetőleg tekintsen el attól is, hogy engem, vagy más revizionista történészt “tudatlannak”, “ostobának” meg “előítéletesnek” bélyegez. Tudja, a tudomány viták nélkül nem fejlődhet, és nagyon ritkák a kőbe vésett, megváltoztathatatlan tudományos igazságok. A kételkedés és a szabad véleménynyilvánítás joga pedig mindenkit megillet.

Perge Ottó

Lábjegyzetek:

1. Jan Karski, Story of a Secret State, Houghton Mifflin Company, Boston 1944, p. 339 f.

2. Stefan Szende, Der letzte Jude aus Polen, Europa Verlag, Zürich 1945, p. 290 f.

3. Alexander Petscherski, „La rivolta di Sobibor“, in: Y. Suhl, Ed essi si ribellarono, Milano 1969, p. 31.

4. N. Blumental, Dokumenty i Materialy, Lodz 1946, p. 17.

5. K. Marczewska, W. Wazniewski, „Treblinka w swietle akt Delegatury Rzadu RP na Kraj“, in: Biuletyn Glownej Komisji Badania Zbrodni przeciwko Narodowi Polskiemu, Volume XIX, Warsaw 1968, p. 137 f.

6. Ibidem, p. 138 f.

7. Gosudarstvenny Arkhiv Rossiskoj Federatsii, Moscow, 7021-115-9, p. 108.

8. K. Marczewska, W. Wazniewski, op. cit. p. 139 f.

9. A. Kola, „Badania archeologiczne terenu bylego obozu zaglady zydow w Sobiborze“, in: Przeszlosc i pamiec. Biuletyn Rady Ochrony Pamieci Walk i Meczenstwa, Nr. 4 (21), 2001.

10. Julius Schelvis, Vernietigingskamp Sobibor, De Bataafsche Leeuw, Amsterdam 2008, p. 125.

11. I. Gilead, Y. Haimi, W. Mazurek, „Ecavating Nazi extermination centers“, in: Present Pasts, vol. 1, 2009.

12. Uo.

13. Amtliches Material zum Massenmord von Katyn, Berlin 1943.

14. Amtliches Material zum Massenmord von Winniza, Berlin 1944.