Dr. Edith Eva Eger (Dr. Edie)
Edie Eger, vagyis Eger Edit nem mindennapi élményeket élt át a nácik koncentrációs táboraiban: táncolt Mengele előtt, s közben saját szemével látta a „gázkamrából (tehát még csak nem is a krematóriumból) felcsapó fekete füstöt”, mely valószínűleg az édesanyja porait is tartalmazta. Ezen kívül pedig akárhányszor zuhanyzott Auschwitzban, sohasem tudta, „víz vagy gáz jön a zuhanyrózsából”. De valahogy nem jött a fránya gáz, a gonosz nácik közismertek voltak megbízhatatlanságukról, így a "haláltáborban" csak fürdött és fürdött a zsidó leányka. És mindez semmi, mert még egy tömegsírba is belehajították a gaz, ám ügyetlen nácik, majd egy amerikai katona felfedezte és kiszabadította.  Most pedig ezzel a történettel "igazolja" szakmai rátermettségét a pszichológusként tevékenykedő izraelita hölgy (aki például a "túlélés művészete" témában is tart fejtágítókat).

Edit Kassán született s ott élt szüleivel és két nővérével - Magdával és Klárával - békességben és boldogságban, egészen 1944 májusáig, amikor is rájuk szakadt a katasztrófa. Megjelentek ugyanis a németek, akik elhurcolták a szegény zsidókat. A lány 16 éves volt ekkor. Az egész családot Auschwitzba deportálták, kivéve Klára nevű nővérét, akinek sikerült elmenekülnie az országból.

Amikor a család megérkezett Auschwitzba, édesapjukat azonnal elválasztották tőlük, de az idióta nácik nem gázkamrába küldték, hanem a férfiak számára fenntartott egyik barakkba. Viszont nem látták őt soha többé, amiből mégiscsak az következik, hogy gázkamrában végezte. Ha ők mondják..

Edit, valamint nővére, Magda és édesanyjuk ott álltak az elhíresült auschwitzi rámpán, és vajon ki jelent meg ott előttük? Na ki? Nem fogják elhinni: maga a megtestesült gonoszság: Dr. Mengele. És kérlelhetetlennek mutatkozott: intésére az édesanyát egy baloldali oszlopba állították be, a két lányt pedig jobboldalra küldték. Edit anyukája után akart volna menni, de Dr. Mengele azt mondta a lánynak, hogy neki igenis a jobboldali oszlopban van a helye, és különben se féljen, mert az anyukája zuhanyozni megy, később majd találkoznak. De erre sohasem került sor. Edit később "tudta meg "fogolytársaitól: édesanyját a gázkamrába küldték.

Még a megérkezésük napján tudomást szereztek a tábor őrei arról, hogy Edit kiválóan táncol, balerina volt otthon. Felfedezésüket elmondták Dr. Mengelének is. A „Halál angyala” pedig valamilyen okból kifolyólag szerette, ha a foglyok szórakoztatják, így több se kellett neki, magához rendelte a fiatal lányt. És miközben ő táncolt Mengele előtt, aki élveteg gyönyörűséggel figyelte Edit minden mozdulatát, látta, amint fekete füst gomolyog a gázkamrák felett, igen, fekete füst, amely többek közt és természetesen édesanyja (gázkamrában!) elégetett holttestéből keletkezett! Edit ekkor visszaemlékezett arra, amit édesanyja még az Auschwitz felé tartó marhavagonban mondott: "Senki sem foszthat meg attól, ami a fejedben van.”

Szegény Edit pedig mi mást tehetett volna, folytatta a táncot. „Közben Dr. Mengele arról beszélgetett a körülötte lebzselő SS-katonákkal, hogy kiket küldenek majd a halálba. Én pedig imádkoztam. Nem csak magamért imádkoztam, hanem Dr. Mengeléért, hogy térjen jobb belátásra. Mi több, elkezdtem sajnálni a nácikat. Mert arra gondoltam, én talán túlélem ezeket a borzalmakat, ők viszont kénytelenek lesznek együttélni mindazzal a szörnyűséggel, amit tettek” - idézi fel a borzalmakat Edit.

Ő és nővére, Magda számtalan alkalommal álltak ott a halál kapujában. Amikor zuhanyozni mentek, sohasem tudták, gáz vagy víz jön-e a zuhanyrózsából. Aztán mindig csak víz jött.. Nem egyszer ott voltak a „halálmenetekben” ők is, máskor pedig „emberi pajzsként” használták fel őket a nácik, mégpedig úgy, hogy lőszerekkel megrakodott vasúti szerelvények tetején kellett ülniük, hátha így nem bombázzák le a szövetségesek a vagonokat. Ennek ellenére hullottak a bombák, sokakat megölve körülöttük, azonban ő és nővére valahogy mindig megmenekült!

1944 júniusa és 1945 májusa között a két lányt az egyik lágerből a másikba hurcolták a gaz nácik. Végül Gunskirchenben kötöttek ki. Az éhségtől és a kimerültségtől ekkorra már annyira legyengültek, hogy öntudatlanul tántorogtak ide-oda. Végül Edit elveszítette az eszméletét, és mit tettek vele a gonosz náci őrök? Behajították őt a láger mögötti erdőben található tömegsírba. De csoda történt! Mert éppen 1945 májusa volt akkor, és pont arra jött az erdőben egy amerikai katona, aki arra lett figyelmes, hogy valaki mozgatja a kezét a halottak között. Edit volt az, és a hős jenki azonnal kihúzta őt a holttestek közül! (Ez egy nyitott tömegsír volt ugyanis. Hiába, a nácik mindenre képesek.) A lány 18 kilót sem nyomott, amikor a rettenthetetlen amerikai megtalálta.

 Ám szépen felgyógyult és hozzáment egy cseh partizánhoz, majd az Egyesült Államokban telepedtek le. Három gyermekük született. Edit úgy gondolja, egyáltalán nem véletlenül menekült meg. Neki ugyanis feladata van. El kell mondani az embereknek, hogy igenis lehetséges megbocsátani még a legádázabb ellenségeinknek is. És arról is meg van győződve, hogy beszélni kell az embereknek a szeretetről. "Az általános felfogással ellentétben nincsenek áldozatok ebben a világban – csakis tudatos együttműködők vannak. Mindenkinek lehetősége van arra, hogy megváltoztassa az életét. A körülményeinken sokszor persze nem tudunk változtatni, de igenis felelősek vagyunk azért, hogyan viszonyulunk a világhoz. Mindenkinek megvan a lehetősége arra, hogy megváltozzon” - jelenti ki Edit, vagyis Edie Eger. Aki pedig szavainak hitelességében kételkedni mer, az nyilvánvalóan újabb népirtást akar végrehajtani.

Perge Ottó - Heroic Journey Consulting nyomán

Ajánló: A holokauszt-ipar - Finkelstein világhírű könyve most 20% kedvezménnyel! (x)