Emmaly Reed úgy maradt életben, hogy növényeket evett és sárban, valamint emberi ürülékben elbújva aludt. A haláltáborban eltöltött utolsó napján ájultan lógott a falról, ahová a csuklójánál fogva szögezték oda, ráadásul egy hatalmas vasláncot is a nyaka köré tekertek a gonosz nácik. Körülötte mindenki más, akit a németek megkínoztak, halott volt, de ő életben maradt. Pedig csak 15 éves volt akkor, amikor ezek a szörnyűségek megestek vele, igaz, nagyon lefogyott, és a súlya még a 30 kilót sem érte el. Bizony. 3 éves korától 15 éves koráig élt a csúnya árják "halálgyárában", de kibírta. Kételkedni merészel a Tisztelt Olvasó? Ezért bizony megütheti a bokáját...





Potyognak a könnyei Emmaly Reednek, amikor borzalmas élményeit feleleveníti. A Kansas államban található Hays városkájának egyik katolikus templomában vagyunk. Legalább 500 diák hallgatja lélegzetvisszafojtva a 77 éves asszony történetét. Emmaly Reed úgy gondolja, erőt kell vennie magán, és el kell mondania átélt élményeit a felnövekvő nemzedékeknek. Nehogy felüsse a fejét még egyszer a gyűlölködés szelleme. "Amíg élek, kísérteni fog mindaz, ami velem történt. Emlékeim rettenetesen fájdalmasak” – mondja elcsukló hangon az idős hölgy. "Láthatjátok, én is mosolygok, sőt, veletek együtt nevetek, de a bennem égő fájdalom nem múlik el soha. Meg kellett tanulnom együtt élni szörnyű emlékeimmel, máskülönben már meghaltam volna” – jelenti ki Emmaly Reed könnyeivel küszködve a meghatódott hallgatóság előtt.

A 77 éves hollókoszttúlélő mégis összeszedi magát, és elkezdi mesélni a vele megesett borzalmakat. Hároméves korában tartóztatták le, és hurcolták koncentrációs táborba a nácik. Mint mondja, a holokauszt akkor kezdődött, amikor Adolf Hitler hatalomra jutott – vagyis 1933-ban. Őt abban az évben hurcolták el a dachaui lágerbe, ahol ő volt az első foglyok egyike. Egészen pontosan a negyedik lehetett, mert a csuklójára a 4-es számot tetoválták rá. És innentől kezdve neve sem volt neki, hanem csak száma. Pedig, mint meséli, tudták a nevét, de mégis csak 4-esnek szólították. Miért? Azért, hogy ily módon is megalázzák a fondorlatos nácik. De ma már a 4-es szám nem látszik a csuklóján, mert egy táborbéli orvos csak úgy, önhatalmúan eltávolította onnan a tetoválást.

Emmaly Reed ezek után arról tájékoztatja a megdöbbent diákokat, hogy sokszor füveket és más növényeket evett, és sárban és emberi ürülékben megbújva aludt. Naponta látott embereket meghalni borzalmas kínok között. A nácik sokszor kínozták őt is, sőt, halálos orvosi kísérleteket is végeztek rajta. De túlélte az összeset.

Jól emlékszik arra is, hogy az egyik német katona megsajnálta a táborban fogva tartott gyermekeket, és megpróbált segíteni rajtuk. Mi lett az ő sorsa? Nos, mindenki szeme láttára kínozták halálra az elvetemült nácik ezt a jólelkű német katonát! Reed elmeséli a diákoknak, hogy már akkor elválasztották a szüleitől, amikor letartóztatták őket. Édesapja – egy francia katonatiszt – hangosan szidalmazta a hitleri rendszert, és ezért vitték Dachauba, ahol is ő volt az első fogoly, akit meggyilkoltak a németek. (Hogy mit keresett egy francia katonatiszt Németországban 1933-ban, arról az idős hölgy nem adott tájékoztatást.)

Amikor a lágert felszabadították a franciák, ő már 15 esztendős volt, meséli. (Aki némi ellentmondást vél itt is felfedezni, mert pl. eszébe jut, hogy a tábort az amerikaiak „szabadították fel”, nem pedig a franciák, az nyilván undorító holokauszttagadó.) Édesanyja – egy zsidó asszony – pedig szintén túlélte a háborút. És anya és lány újból találkozott! Amikor a felszabadítók megérkeztek Dachauba, őt egy falra fellógatva találták, a nyaka köré egy láncot tekertek a nácik, és már elvesztette az eszméletét is. Másokat is kínoztak így, de ők mind meghaltak. A francia orvosok derekasan küzdöttek az életéért. De nem csak nekik köszönheti, hogy megmenekült. „Isten mindvégig gondot viselt rám – mondja a diákoknak – és mindig közbelépett, amikor halálos veszély fenyegetett.”

A Dachauban eltöltött 12 esztendő alatt megtanulta, miképpen lehet életben maradni ilyen rettenetes körülmények között. De megtanulta azt is, melyek az ehető növények. De történt vele még valami fontos. Sok barátságot kötött a táborban fogva tartott keresztényekkel. Nekik sem volt könnyű soruk, ugyanis például ha valaki Bibliát olvasott, halállal lakolt! Ennek ellenére a legtöbb keresztény jól ismerte a Bibliát. „A keresztények tanítottak meg arra, hogyan kell imádkozni, hogyan kell hinni Istenben, és ami a legfontosabb, tőlük tudom, hogy mindig és minden körülmények között bízni és reménykedni kell.”

Reed az 1970-es években költözött Amerikába. Hosszú évtizedeken át nem tudott végigaludni egyetlen éjszakát sem. Most már azonban tud aludni, mi több, arra is képes, hogy elmesélje az átélt borzalmakat. Mert az ő története az igazság és a remény diadaláról szól. „Mindenkinek szeretném elmondani mindazt, amit átéltem. Szeretném felnyitni az emberek szemét. Ragaszkodni kell az igazsághoz. Ez a legfontosabb” – mondja a 77 éves asszony a gyerekek előtt.

Perge Ottó - The Hays Daily News nyomán

Kedves Kurucok!

Olvastam a "A holopassió újabb fejezete: Emmaly Reed Dachauban átélt szenvedései" című írásotokat, s természetesen én is mosolyogtam a cikk valótlanságain.

Dachau mellett élek, idestova harminc éve, s elég jól ismerem a KZ Lagert, mivel a látogatása ingyenes. Évente egyszer-kétszer el is megyek, ellenőrizni, hogy milyen változások, változtatások történnek a kiállításon, de szerencsére itt nem építgetnek át semmit, olyannyira nem, hogy már Dachaut hivatalosan is levették a "haláltábor" kategóriából. Itt soha senkit nem öltek meg -mint ahogy máshol sem- de itt legalább ezt be is vallják. Sőt! Ki van írva, fényképeken is látszik, hogy férfi munkatábor volt, valóban 1933-tól.

Eleinte köztörvényes bűnözőket hoztak ide, s a közeli MAN-ban és a BMW-ben dolgoztatták őket. Később kommunistákkal, buzikkal töltötték fel a tábort, a köztörvényesek mellett, bár ezek is azok voltak, jogilag annak is számítottak. 1938-tól hozták az első zsidó csoportokat, akiket aztán kiegészítettek cigányokkal -nagyon kevesen voltak- és zsidókat bújtató egyéb alakokkal. De mindvégig csak férfiak voltak, szigorúan 18 éven felül. Jó ellátásban részesültek, folyóvizes, fütéses barakokban laktak. A tábor egyetlen krematóriuma -teljesítményét is tekintve, egykamrás égető- nem emberirtásra építtetett, hanem higiéniai meggondolásokból lett egy nagylétszámú tábor mellé telepítve, s nem a táborba. A környéken elhunytakat és hamvasztani kivánókat is ide hordták.
 
Gyerekeket, nőket sehol a visszamelékezésekben nem említenek, fényképeken is csak zsebredugott kézzel az udvaron lődörgő férfi csoportokat látni, távolabb a táborőrség embereit hasonló hangulatban. Pár éve a zsidók -miután nem tudtak végrehajtani a Bajor állam által fenntartott és üzemeltetett táborban saját "modernizációs" átalakításaikat- Dachaut levették a haláltáborok listájáról, s bevallották, hogy férfi munkatáborként üzemelt.

Úgy érzem ez a kis reagálás már csak miattunk, dachaui szülöttek és a történelem nevében is muszáj volt részemről.

Üdvözlettel Dachauból egy már itt született második generációs